Miért zavar 18 évesen a halál?

Valamikor kisiskolás koromban rájöttem, hogy előbb-utóbb én is meg fogok halni. Ez annyira megdöbbentett és elkeserített, hogy este anyámnak kellett vígasztalnia, hogy el tudjak aludni. Egy darabig még nyomasztott a gondolat, aztán fokozatosan túltettem magam rajta.

Minden egészséges embert felkavarja a téma, amikor először tudatosul benne. Hittől, gondolkodástól függően mindenkinek más és más ezt megemészteni. Én nem vagyok hívő, de igyekszem elsajátítani hithű evangélikus nagymamám életfelfogását. Azt a derűs nyugalmat, hogy ha holnap vége, akkor ennyi adatott meg, de ha jövőre ilyenkor élünk még, akkor azért még vannak szép terveink. Mondhatjuk elfogadásnak, vagy beletörődésnek is, a szó jó értelmében.

Vannak nagy szavak erre, reklámszöveg is volt, hogy "élj úgy, ha végigpörög előtted életed filmje, érdemes legyen végignézned!". Aki így él, azt nem igazán nyomasztja a halál gondolata. Felfogás, hozzáállás kérdése, amit magadnak kell megtanulni. Nem érdemes emésztened magad, mert semmit nem nyersz vele. Most vagy még nagykamasz, most érkezel a felnőtt korba, természetes, hogy átértékelődnek benned dolgok. Nekem rövid ideig depresszióm is volt, még pszichológussal is beszélgettem párszor. Barátok, hivatás, küldetés, küzdelem, és túlleszel rajta!