Normális, hogy séta közben mindig nekem kell vigyázni mindenre?

A gyerekre, a nagymamára, a lóra, a kutyára, a macskára, a nyitvafelejtett kapura, a kocsikra... Komolyan mondom, már úgy érzem magam mint egy idegbeteg mert több 10, 100 méterről képes vagyok sötétben észrevenni ha jön valaki sőt a testtartásából még azt is hogy van-e vele kutya... Ha nem figyelnék mint egy sas folyton, naponta legalább egy baleset tuti megtörténne. Tegnap például szembe jöttem egy hármas csoporttal a kivilágított utcán legalább 30 méteren keresztül (+ az utca is zengett miattunk), egyenesen rám bámultak, és nem vették észre hogy jövök. A kutya (akinek amúgy "láttam" már hírét...) meg persze kint kószált. Aztán amikor már méterekre voltam, azt hittem végre észrevették, azért indultak el, de nem, majdnem bezárták a kaput a kutya nélkül, ha nem kiablok oda végül... Nem értem mit gondolnak az emberek? Azt, hogy nekik mindenhez joguk van, vagy egyszerűen csak egy kómás állapotban élik az életüket, hogy nem vesznek észre semmit? Azt nem értem hogy voltak képesek életmaradni eddig, amikor sokszor azt nem veszik észre, hogy karnyújtásnyira vagyok tőlük 4! kutyával?

Ja és nem én vagyok antiszoc. Ez nem Pest meg kutyafuttató sajnos.