Hogyan mondjam meg neki, hogy már túl sok nekem az, amit csinál!?

Van egy évfolyamtársam az egyetemen, két szakot visz egyszerre, segítséget kért, hát a szárnyaim alá vettem, miért is ne tenném. Én szívesen elmagyarázok mindent ha tudok, vagy segítek az évközikben, de ez már totálisan átbillent valami másba.

Én értem azt, hogy nehéz helyzetben van, ő tartja el a családot, sokat dolgozik és mellette alig van ideje bármire is, de amikor már 2-3 hete minden héten szombat vagy vasárnap éjjel hív fel, hogy ezt és ezt nem érti segítsek már, akkor eldurran az agyam.

Én úgy osztom be a hétvégéimet, hogy azt tanulás nélkül tölthessem, a párommal, pihenéssel többnyire. Igenis zavar, hogy ennek a kellős közepébe rondít bele, amióta kiszagolta, hogy szívesen segítek.

Ha ez nem lenne elég, ha én elmagyarázok neki valamit, akkor úgy csinál, mintha ez magától értetődő lenne és igazából semmi újdonságot nem mondtam volna, avagy még bele is köt, hogy szerinte nincs igazam, pedig tudom, hogy úgy van, ahogy mondom, de már belefáradtam.

Az eddigi legjobb élményem az volt, amikor nekem esett feladatokkal és én közöltem vele, hogy eddig nem volt időm ezzel foglalkozni, így fogalmam sincs az egészről, nem tudok segíteni. Erre ő kioktatott, hogy akkor szervezzem át a programom és álljak neki azonnal, mert ő is most csinálja és akkor segíthetnék közben neki... Persze nemet mondtam rá, mire lekezelő hangon közölte, hogy igazam van, sz*rjak bele az egészbe.

A tegnapi hívásánál megkértem, hogy engem hétvégén legyen kedves ne zaklasson ilyesmikkel, ki van kapcsolva az agyam és nincs kedvem ehhez, suli időben állok rendelkezésére. Hát megkaptam, hogy önző vagyok, merthogy neki csak ilyenkor van ideje tanulni... Még én érzem rosszul magam! Hagyjam a fenébe és ne is reagáljak többet a megkereséseire?

Elegem van abból, hogy minimális hálát sem kapok, ámde elvárások tönk elegével állít szembe!!!