Mi volt a legégőbb, legelmebetegebb, legnagyobb őrültség az életetekben?

Élelmiszer- és víz nélkül kerékpároztam csaknem 100 kilométert, hat és fél óra alatt (még régebben, felkészületlenül).

A vége felé már ragadt le a szemem a kerékpáron, örültem a piros lámpának hogy addig is pihenjek, a lábamban már felszívódott az izomláz is.

Otthon majdnem hívták már a mentőket értem. Rogytam össze. Éhes voltam, de enni nem tudtam, csak három óra alvással később.

Eléggé elmebeteg vállalás?

Ó, látom te sem buliztál még igazi vadállatokkal. Egyik barátomnál egy időben rendszeres volt, hogy kijöttek a rendőrök, de mivel akkor még nem voltak ilyen szigorú szabályok a csendháborításra, nem csináltak semmit, cimborám meg rájuk vágta az ajtót, és még följebb tekerte a hangerőt. :D

Én nem tudnék egy legnagyobb őrültséget egyértelműen kiemelni. Viszont jegy, pénz, kaja, sátor és mi egyéb nélkül lemenni öt napra a 2007-es Balatone fesztiválra a legjobb barátommal, na az benne van a top tízben. Annak is a "legőrültebb" része az volt, amikor utolsó előtti fesztiválnapon végső elkeseredésünkben - tudniillik, sehogy sem tudunk összetarhálni kétszer tízezer forintot a jegyre, a kajára meg sörre is csak épphogy; pontosabban csak tízezret, mert találkoztunk egy palival, aki azt mondta, hogy ha a felét összeszedjük, akkor "talán segít nekünk" -, szóval végső elkeseredésünkben sötétedéskor elszívtuk a maradék füvünket, és elhatároztuk, hogy az erdő felől valahogy bebliccelünk, ott tuti nem őrzik annyira.

Neki is indultunk, minden akadályt (tüskebokor, másfél méter magas, négy méter vastag csalánfal, biztonságiak, akik folyton az erdőt világítják az útról) többé-kevésbé gond nélkül vettünk (a csalán, mondjuk, húzós volt), mikor elértünk egy házhoz. Nocsak, mit keres itt egy ház? Kiszúrtuk, hogy mellette az az elemekből összerakható fesztiválkerítés nem illeszkedik közvetlenül a falhoz, kicsit megdöntöttük és becsusszantunk! Bent vagyunk, juhé, eksztázis, megmutattuk a mocskos kapitalista társadalomnak, fellázadtunk, mi vagyunk a hippik, na pulcsi ujját le, hogy ne lássák, hogy nincs karszalagunk, de akkor körülnéztünk.

Előre kerítés, balra kerítés, jobbra kerítés, hátrafelé, ház és kerítés, ja onnan jöttünk, mi van...?

- Gyertek csak ide, srácok?! - hallatszott egy biztonsági őr korántsem barátságos hangja.

Odanéztünk. Legalább tíz kigyúrt, kivarrt, kopasz állat tart felénk kezükben olyasféle önvédelmi eszközökkel, mint sokkoló, vipera, rugós kés, gumibot, mi pedig csak reménykedhettünk, hogy nem akarják megvédeni magukat tőlünk.

Valahogy kidumáltuk magunkat, hogy a sátrunkat keressük, bár kétlem, hogy bevették, inkább csak megsajnáltak, azért nem vertek laposra.

Lőttek a nagy hippiálomnak, a lázadásnak, a szabadságnak, meg a kapitalista világrendnek való fölényes beintésnek, úgyhogy lekuporodtunk a kerítés mellé, és hallgattuk a Ladánybene koncert Café sátorból kiszűrődő hangjait.

Másnap kikísértük a vonatállomáshoz a két csajt, akikkel még első nap ismerkedtünk meg, és akiktől sátrat is kaptunk kölcsönbe (szerencsére az elején a kempingbe való belépéshez még nem kellett karszalag, csak a harmadik naptól, de azt kijátszottuk, mert a kutya sem figyelte), mert haza kellett menniük egy nappal a fesztivál vége előtt. Körül-belül tíz perc volt még a vonatig, mikor cimborám feje fölött megjelent egy villanykörte, és így szólt:

- Lányok, nem adjátok kölcsön nekünk a karszalagjaitokat? Elküldjük majd postán, de nagyon nagy szükségünk lenne rájuk! Légyszilégyszi!

Nagy nehezen lehúzták a csuklójukról naptej meg folyékony szappan segítségével, felírtuk a címüket, jött a vonat, elbúcsúztunk, indultunk vissza a fesztiválra. A dolog szépséghibája az volt, hogy a vékonyabbik csaj karszalagja sehogy sem ment rá a haverom kezére. Mondtam neki, hogy ne haragudjon, de én most bemegyek, körülnézek, húsz perc múlva jövök, odaadom a karszalagot, és bemehet ő is.

Sétálgatok odabenn, sétálgatok, csak úgy lazán, egyik kezemet zsebre vágva, mint akinek ez élete legtermészetesebb napja, erre jön velem szembe haverom, kezén egy karszalaggal!

- Hát ezt meg hogy...? - kérdeztem, mire elmesélte a következőt:

Mikor bementem, nekilátott, hogy felkeresse "a palit, aki segíteni tud". Csak így neveztük egymás közt. Nem találta a sátránál, sehol a környéken. Cimbi elcsigázottan leült egy sörpadra az egyik kocsma előtt, felnézett - hát nem ott ült vele szemben a pali, aki segíteni tud? Megkérte őt, hogy segítsen már, mert bár pénze még mindig nincs, van egy karszalagja, ami nem jön rá.

A pali, aki segíteni tud, beinvitálta haveromat a sátrába, és miközben egy spéci eszközzel leszedte a fém kapcsot a karszalagról, egy másik spéci eszközzel pedig (egy egész szerszámos láda volt neki tele ilyenekkel) átszerelte egy másik karszalagra, ami nem volt annyira elnyűve, elmesélte, hogy nyaranta járja az országot, fesztiválozik, minden hajnalban kimegy a vasútra, és elkéri vagy potom pénzért megveszi a karszalagot azoktól az emberektől, akiknek muszáj hazamenniük az első vonattal, mert meghalt a nagypapa, megszült az asszony, kirabolták a házat, feltörték a kocsit, és a karszalagot eladja féláron azoknak, akik olcsóbban szeretnének hozzájutni. Pont mint mi!

Így jutottunk hát be a 2007-es Balatone fesztivál utolsó napjára Józsi barátommal. Megfizethetetlen az érzés, mikor ennyi kínlódás után, a tűző napon ülve,lábadat a Balcsiba lógatva stírölöd a bikinis csajokat, miközben az Aljas Kúszóbab fedetlen keblekről meg hawaii kannásborról énekel.

Hát ez lenne az én "legőrültebb, legégőbb, legelmebetegebb sztorim", jelentem alássan. Az ügy slusszpoénja, hogy Józsi még abban az évben, hasonló anyagi háttérrel, egyedül elment a Szigetre Tool koncertre, arra apellálva, hogy majd csak összefut a palival, aki segíteni tud, és az majd segít is bejutni neki. Meg is találta, volt pár ezer forint Józsinál, kérdezte a palit, hogy segítene-e, az meg azt mondta, hogy nem kell a pénz, inkább segítsen neki összeszedni néhány karszalagot, mert nem nagyon megy egyedül. Végül a pali, aki segíteni tud, látva Józsi reménytelen próbálkozásait, azt mondta, hogy na jó, akkor kétezer lesz, de csak mert ismerik egymást.

[A történet a benne szereplő személyekkel együtt teljes egészében kitaláció (főleg a drogos, és egyéb törvénysértő polgári magatartásra való utalások), a valósággal való bármilyen egyezése a Hihetetlen Véletlen műve. Köszönjük.]

Bocs, ha hosszú lett. :D