Mire vittétek a régi évfolyamtársakhoz, ismerősökhöz képest? Éreztek olyat, hogy lenéznek, vagy ti nézitek le őket?

A gimis osztályomból én voltam a 2., aki megházasodott, és szintén a 2., akinek gyereke született. Két osztálytársam (egymástól függetlenül, más sportágban) világbajnok illetve Európa-bajnok. Mivel elég jó iskola volt, senkiből sem lett nagyon csöves, mindenki viszonylag sokra vitte, igaz, van, aki karrier, van, aki inkább család terén. Mivel nekem fontosabb a család, mint a karrier, úgy érzem, én vagyok az egyik legsikeresebb ember az osztályból. Egy bizonyos életkor után a legtöbb embernek fontosabb lesz a család a karriernél, így ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül. Pedig annak idején nem voltam túl népszerű, nem volt sok barátom, sőt, még csak szép sem voltam.

Az osztály legkevésbé sikeres tagja egyébként pont a két legszebb lány, akikért mindenki odáig volt.

" de a hozzászólásából elég megkeseredettnek,sértődöttnek, illetve beképzeltnek látom."

Megkeseredett, sértődött nem vagyok, maximum beképzelt, talán mindig is az voltam kicsit.

A többiről amit írtál: engem hidegen hagy, ha valaki takarítóként jó ember, orvosként meg rossz. A kérdés nem erről szól, így nem erre adtam választ. Képtelen vagyok megérteni, hogy olyan emberek, akik jó lehetőségekkel indulnak el, miért végzik így - illetve miért vesztegetik el az életüket olyan semmirekellőkként, mint egy takarító, bolti eladó, stb.

Tudom, le leszek pontozva, de mindenki tudja, hogy ezek olyan munkák, amiket csak akkor vállalsz el, ha nagyon buta vagy, esetleg nagyon szorult helyzetben vagy. És ha el is vállalod és van egy kis eszed, hamarosan továbbléphetsz...

Lehet sírni a magyar helyzetről, de én inkább azt látom, hogy sokan nem AKARNAK mozdulni, tenni valamit a normális életért. Siránkoznak, hogy hiányzik valami - magasabb képesítés, nyelvvizsga, mittudomén - de tenni nem akarnak ellene, mert az már azt jelentené, hogy ha hazaér este a melóhelyről nem lógathatja a seggét a kanapén a tévét bámulva, hanem erőfeszítéseket kellene tennie a jobb jövőért.

Igenis lenézem az ilyen embereket, és az ilyen végzettségű emberek 70%-a így viselkedik - a maradék meg annyira buta, hogy az sem tűnik fel neki, mit tehetne a helyzete ellen.

És tudod miért nézem le? Mert napi szinten találkozok azzal a megvetéssel, ami a jobb módúak, tanultabbak, jó munkával rendelkezők felé irányul, puszta irigységből. Ha ők így, én így. Sok embert ismerek, akinek senkinek nem kell megköszönnie azt, ahova jutott, mert a saját verítékes munkája eredménye az, hogy most normálisan élhet.

Én egy átlagos családból jöttem, soha semmit nem tettek a seggem alá, mindenért megdolgoztam, amim van - mert szeretek tanulni, szeretek dolgozni is. Boldog vagyok a jelenlegi helyzetemben, mert elértem azt, amire vágytam, hogy normális, jó körülmények között éljek, biztonságban, és van valakim, aki szeret. Nekem ennél több nem kell.

De ha előjön ez, hogy ki mennyit ér, meg ki mennyit nem, ez a véleményem. Mindenkinek van esélye jobbá tenni a saját sorsát - van olyan barátnőm, aki egy alkoholista, munkanélküli és egy minimálbéres szülő gyermekeként úgy végzett egyetemet, majd kapott külföldi ösztöndíjat, hogy mellette minden nap, minden éjjel dolgoznia kellett azért, hogy ezt véghezvihesse. De ez senkit nem érdekel, mert az ilyen takarítónők, bolti eladók, szállodai recepciósok lusták erre, és képtelenek elképzelni, hogy valaki tesz is valamit ezért - így a többség szimplán csak gyűlölködik és irigykedik.