Miért ilyen ez a lány?
Általánosban (most megyek középsuliba) volt egy csaj aki egyáltalán nem beszélt!Tényleg szó szerint. Egyáltalán nem jelentkezett,tesin alig mozgott (csodálkoztunk ha visszaütötte röpin a labdát) semmit sem kérdezett, ha kérdeztünk tőle valamit arra is alig válaszolt, ha valamin röhögött az osztály és mondjuk ránéztem akkor rögtön elfordult,szünetben nem csinált semmit csak ült! Prbáltunk vele kedvesek lenni, de akkor is csak pár mondatig jutottunk el.
Aztán békén hagytuk csak néha szólogattunk be x) (pedig a fiúk nem csesztették) Láttuk rajta, hogy elég szegény.Azthiszem már alsós kora óta ilyen. De miért? ez már valami betegség volt vagy mi?
Én pont ugyanígy viselkedtem gimiben. Egyszerűen nem érdekeltek a többiek. Soha nem jelentkeztem, miután gimi első osztályában, az első vagy második napon egyszer jelentkeztem, erre valaki beleordított a képembe, hogy "ez azért hülyeség, mert...". Eleinte még próbálkoztam társalogni, aztán kiderült, hogy nagyon más világban élek, mint az osztálytársaim. Ők gazdagok voltak (elit gimi), nekem meg még kajára sem telt. Nem ugyanaz foglalkoztatott minket,nem ugyanabban a világban éltünk, és én nem akartam, hogy sajnáljanak. Így leginkább csak a hozzám hasonlókkal érintkeztem, azaz kb. három-négy emberrel az osztályban. Ez már így alakult. Egy idő után már az sem érdekelt, ha megpróbáltak "kedvesek" lenni velem, vagy ha csesztettek. Teljesen begubóztam, mert láttam, hogy valójában egyáltalán nem kíváncsiak rám, hogy én mit érzek, csak "titokzatosnak" tűntem számukra.
Azt gondolom, hogy az a lány pont olyan, mint én: érzi, hogy nem odavaló, és így szublimálja a problémáit. Ez nem ellenetek szólt, vagy csak egy kicsit. Szerintem oyan problémái vannak, amin úgysem tudtatok volna segíteni.
Nekem is volt ilyen évfolyamtársam alsóban. Oda járt a húga is, ők ketten beszéltek egymással, de amúgy én se hallottam még egyikük hangját sem, pedig az idősebbikkel gimibe is egy évfolyamba jártam. Amúgy érdekes, ahogy néztem, ők is elég szegények voltak - bár nem tudom, ez miben függ össze, azért nem rongyokban járt egyikük sem, csak kb mindig ugyan abban a ruhában.
Na mindegy, nekem nem volt osztálytársam sosem, szóval nem is nagyon kerültem vele kapcsolatba, csak osztálytársai mondták, hogy ők se nagyon hallották még beszélni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!