Létezik egyáltalán olyan ember aki meg van elégedve az életével?

Mert manapsag konnyebb sajnaltatni magunkat mint osszekapni es emeltfovel felmaszni a kaksi hegy tetejere.

Nem mondom, hogy nem vagyon tobbre mint ami van... de nem vagyok elegedetlen. Probalom elvezni mind azt ami jo es kevesbe figyelni a rossz dolgokra. Bar ugye elkerulhetetlen mert az elet kiszamithatatlan. Ezert is van mindig egy "B" tervem. Probalok felkeszulni a felkeszulhetetlenre is, hogy ne keljen egesz eletemben keseregni mit ronthattam el. Mit kelett volna maskepp csinalni. Az EN Eletem EN iranyitom. A rossz dontest hozok viselem a sulyat.

"Miért nem elégedettek az emberek azzal amijük van?"

Miért lenne elégedett az, akinek semmilye sincs?

"Miért nem elégedettek az emberek azzal amijük van?" - így hirtelen két lehetőséget látok arra, ha valaki elégedett:

1. Kiegyensúlyozott az élete, az elvárásai reálisak, és ez jó.

2. Az élete nagyon rossz, teljesen igénytelen, elvan a saját tespedtségében - ezt nem tartom jónak

Az elégedetlennek is 2 fő formája jut eszembe:

1. Az illető nem képes elérni a céljait, nem ismeri a helyzetek kezelését, és életformájává vált a panaszkodás: nem tartom jónak

2. Az hajtja előre, hogy mindig többet akar. Előbb-utóbb megvalósítja a céljait. Ha elégedett lenne az életével, megállna az adott szinten. - ez nem rossz, valami ilyesmi vagyok én is

léteznek ilyen emberek, de nagyon kevesen vannak és kivételes személyiségek, akik bármilyen helyzetben talpra tudnak állni úgy, h egészséges marad a személyiségük, átvészelik a szörnyűségeket, és nem a hurrá optimizmus ál-optimizmusa a jelszavuk...valóban előre tekint, mert a múltja belül a helyére került, bármi is legyen a múltban, és ez nem hátráltatja abban, h a jövőbe tudjon nézni, és kellő önismerettel rendelkeznek, tisztában vannak a képességeikkel és a határaikkal

nekem még nem sikerült ezt elérnem