Mit gondoltok a kiközösítésről? Közösítettek már ki valakit ismerősi köreitekből? Ha igen, miért teszik?
Az én ismerősi körömben, iskolában általában a szépség dominál. Ha valaki szép, barátkoznak vele a fiúk, ha nem, levegőnek nézik.
18/L
Tizenéves korban általában tényleg csak a szép lányokkal barátkoznak a fiúk. Ez egy olyan kör, hogy aki szép, annak nagyobb az önbizalma, ezért általában fesztelenebb, jobb fej, jobb társaság. Ez nem egyenlő azzal, hogy hűséges barát is például, de nem is zárja ki.
Én sem voltam túl szép lány, tele voltam gátlással, nem is barátkoztak velem a fiúk. Ez akkoriban eléggé bántott, de voltak barátnőim, így kiközösítettnek azért nem voltam mondható. Aztán az egyetemi gólyatáborban megismerkedtem a jelenlegi férjemmel, van két szép gyerekünk, pont nem érdekel már, hogy gimiben nem voltam menő csaj.
Van, akit jogosan, másokat irigységből közösítenek ki. Például ha valaki prűd, egy szentfazék, aki állandóan térítget, azt még jó, hogy nem fogják szeretni; se nem azt, aki okoskodik és felsőbb rendűnek hiszi magát (stréber). Az én osztályomban például tavaly az egyik csaj teljesen megváltozott, nem beszélt senkivel, csak a barátjával telefonon a szünetekbe és a nyári hőségben is kabátban volt. Ő saját magát közösítette ki.
Akkor viszont nem jogos a kiközösítés, ha azt anyagi okok miatt teszik (mondjuk turiban is lehet venni ruhát), vagy szépség miatt. Nálunk igazán nem is közösítjük ki azt, aki csúnya, csak akkor, ha ő nagyon szépnek hiszi magát; vagy ha egy amúgy buta diák éjjel-nappal tanul és erre veri a mellét...inkább most kapja meg amit meg kell, ha mégsem ért belőle, nagyobbat fog csalódni az életben.
Én voltám már kiközösítve és nagyon rossz érzés.A legrosszabb ellenségmnek sem kívánnám ezt az érzést .Szerencsére azóta találtam barátokat
akiket nagyon szeretek és jól érzem magam velük
De az én osztályom az szörnyű .Sajnos vannak olyan lányok és fiúk az osztályomba akik lenézik,csúfolják és kibeszélik a háta mögött a másikat . Az egyik barátnőmre is totál rá vannak szállva és engem is kiszoktak beszélni de ez engem nem érdekel . Én amondó vagyok hogy az iylen emberek előbb vagy utobb vissza fogják kapni .Én nem vagyok gyülölködő típus és nem is kívánok rosszat senkinek de azt kívánom hogy az iylen diákok akik iylenek csinálnak kapják vissza .És tudják meg milyen ha őt beszélik ki a háta mögött ,őt csúfolják és őt röhögik ki akármit csinál .
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!