Mi a jó a Szent Johanna gimi c. könyvben?

Komolyan nem értem. A korosztályomból egyszerűen mindenki (még az is akiről azt hittem érett, jó ízlésű, stb.) imádja. Én meg, amikor olvasom egyszerűen néha röhögök az abszurditásán, fintorgok a rózsaszínságán és sajnálom az élettelen olvasókat, akik azt hiszik, hogy ilyen a világ. Csak úgy sugárzik belőle a huszonegyedik század ostobasága. Nem szimpik a szereplők sem. Reni egy nyomorult kis gyerekes tini, aki zokog, ha nem néz rá egy napig Cortez, az a szépfiú, aki feltehetően full páwa, sötét és enyhe komplexusai vannak. Mellesleg róla szinte semmit sem tudunk, nincs személyisége. Egy személyiség a jó és a rossz tulajdonságokból épül fel, neki csak jó van. Ricsi egy tahó. Ezt nem kell cakkozni. Kinga diktatúrája szintén abszurd és nem létezik, hogy emellett még szeretik is. Dave, Macu, a huszonegyedik század betegei. Amit ők csinálnak az nem normális. Virág sötét, egyszerűen már az elmegyógyászatra lehetne utalni. Ilyen sincsen, szerintem.És akkor még a szimpatikusabbik része a szereplőknek, Arnold és Zsolti. De Arnold is csak egy öntelt, valójában rohadt magányos zseni. Ha a történet tényleg a MI életünk lenne, akkor Reni Arnoldba, a számára nagyon jól ismert barátjába szeret bele, és nem az elérhetetlen, ismeretlen szépfiú után fut. Zsoltiban csak azt nem értem, hogy miért tudta magával ragadni a mai világ üzenete, hogy "jól kell kinézni". A könyv azt mutatja, hogy csak amiatt lett barátnője, amiatt lett népszerű, mert kigyúrta magát. És akkor a klasszikus hibák: nagyon sokszor unalmas, szóismétlés, álszent (nem létezik, hogy ne bulizzanak és ne éljenek szexuális életet), stb. Sajnálom azokat akiknek örömet okoz, ha ebbe beleélhetik magukat. Én egy normális kamaszlány vagyok, voltam már szerelmes, vannak barátaim. Velem van a baj?