Csalódtatok már kellemesen emberben? Írhattok konkrét példát is.

Én igen. Volt egy ismerősöm, aki azt gondolta, hogy nagyon jól kijönnék az akkori barátnőjével. Én nem nagyon akartam megismerni, mert elég ijesztőnek, egoistának, bunkónak gondoltam. Nos, végül megismertem. Két éve vagyunk barátnők, és egy éve legjobb barátnők, szinte már testvérek. : )

A legjobb barátnőm,akire szinte húgomként tekintek,az elején borzasztóan unszimpatikus volt. Éreztettem is vele,hogy nem kedvelem,és ugyanez ment visszafelé is. Aztán az történt,hogy mind a ketten lekéstük az utolsó buszt egy buli után,és egymásra voltunk utalva kb. Beültünk egy éjjel-nappalis török étterembe,elkezdtünk beszélgetni,és ma már elválaszthatatlanok vagyunk. Én amúgy is hajlamos vagyok sajnos könnyen ítélkezni, hála Neki ezt kezdem kinőni. Soha nem bántam meg,hogy aznap nem mentem vissza a buliba,hanem vele maradtam és dumáltunk,nagyon szeretem, tényleg,mintha a kishúgom lenne, mindenben számíthatunk egymásra,és szeretjük egymást! :)

A legemlékezetesebb ilyen élményem még hetedikből van. Hatosztályos gimibe jártam, tehát ekkor jött össze a társaság. Első nap bejött egy csaj, kockás ing, szakadt farmer, biztosítótűvel átszúrt fülcimpa. Az ilyesmi szerintem ma sem gyakori a 12 évesek között, nem hogy 15 éve... A lesújtó véleményem csak fokozódott, amikor kiderült, hogy kocsmába jár és cigizik. Aztán valahogy szeptember végén úgy alakult, hogy beszélgetni kezdtünk, azóta ő a legeslegjobb barátnőm, mindig számíthatunk egymásra, és én leszek az esküvői tanúja. Ja, persze mára teljesen konszolidálttá vált. :)