Dél-Koreába hány éves kortól kell bevonulni katonának?
Azt hiszem, huszonöt éves korukban küldik ki nekik az értesítőket, de választhatnak az emberek, hogy most azonnal bemennek, esetleg még halasztanak egy-két évet, és majd később. Talán - de ez már nagyon nem biztos, csak feltételezem - öt év áll rendelkezésükre, hogy akkor mennek, amikor akarnak, utána pedig már kötelezően kell, hiszen megkapták a behívót. Viszont nem mindenki kap, kábé az ország felének kell csak bevonulnia.
A fentiek nem pontos adatok, kissé fanatikus vagyok Dél-Koreával szemben, így a következtetéseim mondtam. Ne alapozz rá, de ne is vesd el őket azonnal. ^^
Első vagyok. ^^ Benéztem. Utánakerestem, most volt egy kis időm. Az angol wikipédia szerint - amire persze szintén nem lehet száz százalékban alapozni - 18-35 év között kell bemenniük a férfiaknak. Én ezt kiegészítem: az egészséges férfiaknak, de továbbra sem kap mindenki behívót. A fenti életkor a nem háborús időszakra vonatkozik. Háborús időszakban pedig 18-45 éves korig van a kötelezettség. 21-24 hónapig tart egy-egy szolgálat, tehát megközelítőleg két évig kell katonának lenniük az embereknek.
Mellesleg - nem tudom, ismered-e - SS501 egyik tagja, Kim Kyu Jong nem egészen egy hete, július 23-án vonult be. Miután megtudtam, hogy behívták - ez volt talán egy hónapja -, elkezdtem keresgetni, akkor tudtam meg, hogy csak egészséges férfiakat hívnak, de azok közül sem mindet.
Aztán a srác úgy döntött, gyorsan befejezi a szólóalbumát, aztán beáll katonának. Inkább most minthogy később, amikor már egyéb dolgai lesznek. Gondolom, itt gyerekekre célzott... ^^
Szóval ennyi, ez már valamivel pontosabb, mint az első válaszom. Viszont az is tény, hogy általában 25 éves koruk körül kapják meg a behívókat.
19
Koreaban 19tol szamit valaki nagykorunak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!