Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Tényleg ekkora baj, hogy...

Tényleg ekkora baj, hogy elmosogattam? (Bővebben lent)

Figyelt kérdés

A barátom albérletben lakik az egyetem miatt, van két másik szintén egyetemista lakótársa, egy fiú és egy lány akik már több, mint 1 éve együtt vannak. Múlthéten egyik nap elmentünk a barátomhoz, de csak a fiú lakótársa volt otthon, a lány hazament pár napra. Megkért, hogy aludjak nála éjjel, este elmentünk a boltba venni kaját, hogy legyen vacsora, mikor visszajöttünk kérdeztem, hogy elmosogassak-e, mert a mosogatónak mindkét fele (az is ahova a koszos tányérokat kell tenni és az is ahova a tiszta) tele volt koszos edényekkel, már szinte kiborult. Mondta, hogy örülne neki, úgy is el kéne mosogatnia, mert a koszos edények között van az is amiben főzni akarja a vacsorát.

Másnap délelőtt hazajöttem, mert ő aznap utazott haza, kikísért az állomásra aztán még visszament az albérletbe összepakolni, de a fiú lakótársa odament az elmosogatott edényekhez és undorodva ránézett, hogy minek kellett elmosogatni..még ha koszosan mosogattam volna, azt mondom, hogy jó igaza van, de mindent átmostam 2-3-szor forró vízzel, mert volt ami már vagy egy hete ott állhatott, a tányérok vastagon zsírosak voltak, volt amelyikre vastagon olvadt sajt volt ráragadva stb. Azóta ez a gyerek teljesen ki van akadva, hogy mért mosogattam el, olyanokat mond, hogy nem tudja mit szólnék ha ő idejönne elmosogatni, úgy csinál, mintha valami nagy bűn lenne, hogy elmosogattam.

Szerintetek igaza van és tényleg nem kellett volna elmosogatnom? Én rosszul vagyok, ha látom a koszt és egyszerűen nem bírom elviselni.


2012. máj. 23. 20:23
 1/8 anonim ***** válasza:
97%
Nem csak a mosogatással van baja,hanem inkább veled,hogy oda jársz.
2012. máj. 23. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Nekem a főbérlőm volt ilyen, de ott külön voltak az ő edényei és a sajátjaim. Tehát mindenkinek volt kotlája, tányérja, evőeszköze, stb. Ha kifolyt a mosatlan a mosogatóból, szépen fogtam, belevágtam egy dobozba és kitettem az erkélyre. Ha a főbérlőmnek kellett egy edény, kiment, kiválasztotta, melyikre van szüksége, és elmosogatta. Vannak ilyen igénytelen emberek, akiknek az se jó, ha elmosogatsz helyette. Ne foglalkozz ezzel, majd párod helyre teszi, nem te laksz ott. 24N
2012. máj. 23. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
szerintem csak kínosan érezte magát hogy nem mosogatott el és egy idegen tette meg helyette. Helyébe nekem is égett volna a fejemről a bőr..
2012. máj. 23. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Nem baj és ne foglalkozz vele! Vannak defektes emberek.
2012. máj. 23. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Nyilván valahol mélyen égett a pofája, hogy ilyen igénytelen disznó és ezt leplezvén beszólt neked. Ne is foglalkozz vele, töketlen hülye gyerek, aki majd elvárja, hogy a párja mindent a s*gge alá rakjon.
2012. máj. 23. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Neked mázlid van olyan szempontból, hogy nem te laksz vele. Nekem tesóm ilyen. Szelektív látású s mindig kupit csinált a konyhában, de ha hozzá mertem érni a 3 éjszaka óta elöl hagyott félig leégett, beszáratt fura szagú kajásedényhez kiakadt, hogy kidobtam a kajáját. Persze mert nem ő nézegette napi szinten órákat. Nem takarít. Kocka, 5percig van egy nap csak ott, mindent egy tányérból mindennel vegyítve aztán eltűnt a sötét barlangja mélységeibe...krhömm akarom mondani szobájába.

És nem a mélységes szégyen érzet vagy bűntudat, önmarcangolás miatt. Nem, egyszerűen ennyi az igénye s megagyarázza én vagyok a hülye mert égetve jó a rántás, zöldségnek 1-1,5óra kell főzni (vizet nem pótolva. Az ablak önmagát pucolja esőben, a felmosás egy olyan tevékenység amit tanúk elött kell végezni mivel nekik szóló show s nem a tisztasága a lényeg csak az elkövetés ténye. Nem szabad ápolni a lábat mert NINCS szép láb s akkor a cipők győznek felette - igen, a koszos padlón is mezitláb jár - de a szőnyeg vastagsága is egy másik univerzum varázsa: kmeket gyalogol rajta s az így keletkezett kopás egyenes arányban van a kosz évenkénti növekedésével amit felviszünk rá. Ez van.

2012. máj. 23. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Nem hiszem, hogy azzal lett volna baja, hogy ott vagyok, mert kb. 1 hónapban 1-szer ott alszok vagy ennyit se, a barátommal ha be is megyünk az albérletbe csak 1-2 órára, inkább más helyeken szoktunk találkozni. Már kérdeztem a barátomat régebben, hogy nem zavarja-e a többieket, hogy ott alszok, mert akkor lezuhanyzok, ezzel vizet használok (mást nem nagyon csinálok amiért fizetni kell), de azt mondta, hogy nem, mert már kérdezte tőlük és azt mondták, hogy tavaly ők is így voltak, hogy csak egyikük lakott albérletben a másik pedig elég sokszor ott aludt.

Én is gondoltam arra mosogatás közben, hogy csak azt mosom el amit közösen használnak és ami a barátomé, de kb. 4-5 olyan tányér volt ami a lányé vagy a fiúé és nem akartam azt ott hagyni, mert azt hittem ezért haragudna meg, hogy azt nem voltam képes elmosni.

Azt furcsállom egyébként, hogy a fiút zavarja csak ennyire, hogy elmosogattam pedig azért is csináltam, mert azt hittem a fiúk utálnak mosogatni és mivel a lány csak 4-5 nap múlva jött volna vissza azt hittem ezzel neki segítenék..

Amúgy lehet, hogy tényleg csak szégyelli, hogy nem mosogatott el, de akkor is nekem nagyon rosszul esik, mert mikor a barátom beszélt vele azt mondta, hogy épp aznap akart elmosogatni..de könyörgöm ha el akart volna mosogatni megtette volna már egy héttel korábban. Ott vannak 3-an egy albérletben, nem hiszem, hogy 1-2 nap alatt összegyűlik ennyi koszos edény úgy hogy már szinte a bogarak mászkálnak rajta.

Amúgy a barátom mesélte, hogy ő 1 év alatt kb. 2-3-szor mosogatott el olyat ami közös, és már csak azt szokta ami csak a sajátja, mert ez ez a gyerek (akivel egyébként barátok) a mosogatásai után elkezdte kritizálni, hogy milyen koszos maradt minden...

2012. máj. 23. 23:08
 8/8 anonim ***** válasza:
Szerintem égett a feje, szégyellte, hogy más mosogatott el helyette, és nem tudta kezelni a helyzetet..
2012. máj. 24. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!