Nem igazán érzem jól magam az átlagemberek között, vagyis a szegényebb rétegben, ahová én is beletartozom. Mi a baj velem? Nem bírom már a sok panaszkodást, az egyhangúságot, stb.

Gyárban dolgozom, nem vagyok különb senkinél. Azt vettem észre már régen, hogy az "aljanép" mindig panaszkodik, a rossz dolgokra összpontosít és utálnak dolgozni, a műveltebb dolgok nem érdekli őket, vagy például olvasni se állnak neki, inkább csak a tévét bújják. Az evésben találja néhány a legnagyobb örömöt, na meg abban, hogy mások életét kibeszéljék. Neki se állunk még dolgozni, de már rinyálás van, hogy menjünk már haza. Kötelező dolgokon kívül (házimunka és hasonlók) "soha nincs idejük semmire". Az irodistákat meg folyton szidják és azt hiszik, hogy ők csak elücsörögnek a monitor előtt kényelmesen és alig van dolguk. Nekik csak a fizikai munka a munka. Aki vagy ami nem olyan, mint amilyen az ő közösségükben megszokott, azt lenézik. Beszélgetés szinten közkedvelt téma az időjárás, a különböző tévéműsorok, pl. a valóvilág vagy a megasztár, a híradó és az evés. Ez a mindennapos. Nem csak az idősebbek ilyenek, hanem a fiatalok is.

Tudom, miért is legye boldog az, akinek kevés a pénze, robotolni jár a gyárba, de ennyire rosszkedvűnek kell lenni? Nem mindegyik ilyen, de a 99%-ára jellemző ez.

Hogyan csináljam, hogy be tudjak illeszkedni, el tudjak egész nap beszélgetni az evésről, ki mit főz, vagy hogy érdekeljen a tévé? Úgy nem tudok, nem is akarok beszélni semmiről, hogy közben egyáltalán nem érdekel, mert már unom. Amúgy nem hiszem, hogy csak gyárban megy ez, hanem az eladók körében is ez van, szóval a szakmunkás réteg is hasonló.