Elolvasnád egy magányos, különc valaki történetét? Egy tehetetlen, felesleges, kitartás nélküli naplopónak érzem magam. Más is volt már így?
Úgy alakult, hogy a négy napos hétvégén túl van egy csomó szabad időm, amit tanulásra használhatnék. Amit tanulásra KÉNE használnom. Ehelyett egész nap fekszem az ágyban TV-zek, pótcselekvéseket végzek, elaprózom az időmet. Már egy ideje nem bírom magam rávenni a tanulásra. Nem is igazán akarom. Talán tudat alatt az dolgozik, hogy jól tudom, hogy az iszonyatos mennyiségű történelemanyagnak, amit be kéne vágnom, soha semmi hasznát nemm fogom venni. Talán az, hogy eddig végiggürcöltem az iskolaéveimet és most besokalltam. Nem tudom.
Nem csak tanulással vagyok így egyébként, hanem nagyjából mindennel. Sport, testedzés, akármi. Felállítok magamnak határidőket, terveket, ígéreteket (például egy edzéstervet), amit rendszeresen nem tartok be. Ettől elmegy a kedvem és magamba roskadok. Azt hiszem, túl lusta vagyok. A másik, hogy sportokban nem érzem magam kitartónak. Egy csomó olyan sport van, amire elkezdzem járni, de 3-4 alkalom után otthagytam. Mindenbe beleülök. Mint Anyegin, aki egy "felesleges ember". Ebben azonban nem kizárólag a lustaságot érzem ludasnak. Azt hiszem, ami ezért felel, az a barátok, a társaság hiánya. Általános iskolában egy ideig összetartó kis csapat volt az osztályunk, több sport is volt, ahova a fél osztály ment, mert egyik ember vonzotta maga után a másikat. Ennek vége lett és én azóta is azt az érzést sírom vissza. Nem azokat az embereket, hanem azt az érzést. Hogy egy jól ismert társasággal sportolhassak, mert úgy sokkal több kedvem lenne. Ahova most járok, az egy ilyen társaság volt, de ahogy a tagok elkezdtek egyetemre járni, a régi emberek fokozatosan kiestek, és ma már csak szinte kis 12-13 évesek vannak. Nincs már oda se kedvem lejárni. Eddig se versenyszerűen csináltam, csak a társaság miatt. Ugyanez van egy harcművészettel, amit elkezdtem. Csak az edzőt ismertem, elvoltam végül is a többiekkel, de nekem ez így nem elég. Borzasztóan hiányzik a régi barátok érzete.
A barátságaim elég felületes barátságok, jól elvagyunk, de iskolán kívül nem nagyon keressük egymást. Én messze is lakom mindenkitől és ilyenkor hetekig itthon vagyok, a jövő-menő szüleimmel és nővéremmel. Én vagyok az egyetlen, aki nem tud mit kezdeni magával. A nyári szünetben ugyanez van: ha nem szervezek magamnak mindenfélét, akkor szinte az egész nyári szünetre magamra vagyok hagyva. Nem tudom, mennyire nyilvánvaló abból, amit az elején írtam, de nincs életkedvem. Azt hiszem, azért nincs erőm megcsinálni azokat a dolgokat, amiket írtam -edzés, tanulás- mert tudom, hogyha mindent teljesítek, akkor is még mindig barátok nélkül vagyok. Nem látom értelmét így élni, így csak vegetálok. Rengeteget alszom és alig eszem. Van, hogy napi egyszer összesen, és akkor is keveset. Nem mozdulok ki, nem csinálok semmi érdemlegeset. Hiányzik az az érzés, hogy "húzzanak", hogy valaki törődjön velem. Ez az egész nagyon régóta tart és elég kórosnak érzem és ami a legjobban idegesít benne: a szüleim észre sem veszik. Jövő-menő, sikeres emberekként annyira el vannak foglalva a saját életükkel, hogy ezt a dolgot egy vállrándítással elintézik. Nem veszik komolyan. Annyit látnak, hogy egyre mogorvább, hallgatagabb, különcebb vagyok, de valahogy átsiklanak felette, hogy "úgyis minden rendben lesz". Nem érzik a súlyát. Amikor néha beszélgetést kezdeményeznek velem, akkor is azt érzem, hogy komolytalan az egész, mert nyilvánvalóan túlegyszerűsítik, nem látnak bele az életembe. Csak felszínesen látnak engem és nem mélyednek bele abba, hogy feltérképezzék, mi van velem. Hogy is lehetne ezt öt perc alatt, egy vacsora után elmagyarázni?
Ami a vicc, hogy most, hogy jött az egyetemválasztás, totál érdektelen nekem ez az egész. Aközépiskolában is egy igazi balf*sznak érzem magam, annak a lánynak, aki tetszett soha nem mertem a tudtára hozni az érzéseimet, azokat, akiket utálok, soha nem "szivattam meg", az ellenségeimnek megalázkodom. Mindenki komolytalan különcnek tart, egy súlytalan, akaratérvényesítés nélküli karakter vagyok. Nem akarok tovább ebben a tudatban élni és ezért nem érdekel az egyetemválasztás, karrier, tanulás, érettségi, sport, evés, semmi. Mert utálom és szégyellem magam azért, mert nem tudtam megvalósítani a valódi vágyaimat.
válasza:Ha nem akarnál tovább így éli, akkor azt mondanád, igenis végigcsinálom azt az egyetemet, amit választottam, felkészülök becsülettel az érettségire, hogy bekerülhessek, cfsak azért is a legjobb leszek a sportban, vagy bármiben, amiben jó vagyok.
De te nem ezt mondod. Amit itt leírsz, az tömény önsajnálat, amiben jólesően dagonyázol. Ezt kellene elfelejtened. Nem másnak, hanem magadnak kellene bizonyítanod, nem a régit visszasírni, hanem az újat keresni. Egy edzésen nem lehet ismerkedni?
Valóban nehéz olyan embereket találni, akikkel mély barátságot lehet kialakítani, akikkel eljárhatsz marhulni, akiket éjjel is felhívhatsz, ha olyanod van, és akik azt mondják, hogyha kiakadsz: gyere, majd tőlem jobb kedved lesz. Nehéz, de csak egyszer kell megtalálni őket, és nem toppannak be mindenki életébe azonnal.
Meg kell tanulnod elfogadni, hogy az élet olyan, mint egy vonat: vannak, akik felszállnak út közben, beszélgetni kezdtek, megismeritek egymást, aztán ő leszáll egy állomásnál, és megy tovább a maga útján. De jönnek a helyére mások, akikkel ugyanez megtörténik. Aztán egyszer felszáll valaki, aki egészen a végállomásig utazik veled... Az élet változás. A film forgatókönyvét viszont te írod meg. Csak rajtad múlik, mit hozol ki abból, amid van. Ha eltunyulsz, ne csodálkozz, ha semmire sem fogod vinni. Ha viszont teszel érte, bármi megtörténhet...
Addig is, amíg be nem toppan az életedbe, tanuld meg elfoglalni magad. Tartsd be a magadnak felállított napirendet, és máris elégedettebb leszel. Teljesítsd a kitűzött céljaidat, és jobban fogod érezni magad a bőrödten. Te magad legyél az első és egyetlen, akinek meg akarsz felelni.
De szerintem ezeket mind tudod, csak a megvalósítással van gond...
válasza:A szüleid talán úgy veszik, kinövöd, és rájössz, mennyire, de mennyire rajtad múlik, ami veled lesz továbbiakban. Az lenne a segítség, ha megtalálnád, mi az, ami érdekel. Mi szeretnél lenni? Mivel foglalkozni? Miből felvételizel, hova? Ebben talán egy tanár tudna segíteni, mi a Te utad? Akihez bizalommal fordulnál, akit kedvelsz? Most: az idő, amit eltékozolsz, nem jön vissza. Ezért készíts napirendet, és ahhoz tartsd magad. Ne feküdj-, attól szétszóródik a figyelmed, elfolyik az időd. Tv-t, gépet, rádiót kapcsold ki – majd a napirend szerinti pihenő időben zene.
- Tanulmányokat folytatni: nem lehet. Érezd: most kezdődik(hiszen ez a perc ezzel a tapasztalattal nem volt még soha) A kezdetben van egy lendület. Ez fontos.
"Az örök kezdők szelleme sokra képes, a kitanultaké csak kevésre."
- Tanulni, gondolkodni csak függőleges gerinccel lehet!(ülve, állva, járkálva)
A TARTÁS "Ezek a formák nem a helyes tudatállapot kieszközölésére valók, hanem ez a testtartás már maga a helyes tudatállapot. Nincs szükség valamilyen különleges tudatállapot elérésére."
Ezt olvastad? Az idézetek ebből a műből vannak.
Shunryu Suzuki:Zen szellem, kezdő szellem
válasza: válasza:Ó, nagyon értelek! Minden érzésedet jól ismerem... Ez egy jól sikerült leírása a depressziós időszaknak.
Az a helyzet, ahogy első írta, hogy most épp az önsajnálatban dagonyázol (ezt is jól ismerem, és megengedheted magadnak mondjuk 10 percre, addig élvezd ki, és aztán hagyd abba...).
Csak te tudsz tenni ellene, ez a helyzet.
Ahogy mondod, a kapcsolatok hiányoznak. Tégy érte. Hívj fel valakit, hívd el egy kirándulásra. Hívd el azt a lányt. Nem kell mindjárt udvarolni, csak barátkozz vele, az könnyebb...
Testmozgás, fény, társaság -- gyógyítják a depressziót...
:)
"Ahogy mondod, a kapcsolatok hiányoznak. Tégy érte. Hívj fel valakit, hívd el egy kirándulásra. Hívd el azt a lányt. Nem kell mindjárt udvarolni, csak barátkozz vele, az könnyebb... "
DE MIÉRT ÉN? Ebből van k*rvára elegem. Amikor kisebbek voltunk, minden egyszerűbb volt, mindenki hívogatta egymást, együtt lógtunk. Van, akinél ez megmaradt, ismerek olyanokat, akik mindenhova együtt mennek. A barátaimnak is megvannak a saját baráti köreik. Nekem a tököm tele van, hogy mindenki után én szaladgáljak. Van a suliban egy ilyen kétségbeesett, barátok nélküli gyerek, aki ráaakaszkodik mindenkire és moziba hív olyanokat, akiket nem is ismer. Ettől engem kiráz a hideg. Én inkább egyedül döglök meg, mithogy ennyire elveszítsem a méltóságomat. Nem fogom magam ráerőszakolni senkire.
válasza:"Én inkább egyedül döglök meg, mithogy ennyire elveszítsem a méltóságomat. "
Kérlek. A Te döntésed.
Ha majd rájössz, hogy az emberi kapcsolatokban nincs olyan, hogy 'méltóság', hanem szeretet van és őszinteség és érdeklődés és önzetlenség, akkor képed leszel jó szívvel felhívni a barátaidat, megkérdezni, hogy vannak, van-e kedvük találkozni.
válasza:Egy szóval sem mondtam, hogy te tehetsz mindenről.
Leírtad a bánatod, én adtam tippeket (barátilag, segítő szándékkal), erre mit reagáltál? Na olvasd vissza! Te haragszol az egész világra... Nem jó ez így.
Meg kell tanulni, hogy nem az egész világ tehet róla, ha én nem jól érzem magam a bőrömben...
Idősebb vagyok nálad, és sok mindent megéltem már. Azt is, amit te most. És megtanultam, hogy ha én nem teszek magamért, akkor senki. Figyelted? Olvasd el újra: "HA ÉN NEM TESZEK MAGAMÉRT, AKKOR SENKI".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!