Ti mit tettetek volna vagy mit tesztek ilyen esetben? (tömegközlekedés bosszúságai)

Ma délután villamosoztam, hosszú vonalon és pattanásig tömve természetesen. 26 éves lány vagyok. Gyakran villamosozom, és mindig figyelek arra, hogyha véletlenül le tudok ülni, akkor átadjam a helyem a szemmel láthatóan időseknek vagy betegeknek. Egyszer így egy őszhajú úriember finoman le is teremtett, hogy nem olyan öreg azért ő még, csak nyugodtan maradjak a helyemen, igazából neki kellene nekem átadnia a helyét. Szóval sokat szoktam agyalni ezen, meg mindig figyelek, hogy mikor jön olyan valaki, akinek fel kell állnom, ami a tömegnyomor esetén már egyre nehezebb, mert alacsony vagyok, és ülve már csak derékhalmazokat látok, és csak a közvetlenül mellettem állóról tudom megállapítani, hogy idős-e vagy fiatal.

De bizony olyan is van sokszor, hogy elkalandozom, nem figyelek eléggé. Eleve fáradtan ülök fel a villamosra, és amikor tömve van minden, akkor már kevésbé tudok odafigyelni.

Ma is ez történt, konkrétan hullafáradtan szálltam fel, influenza kerülget, annyira jó lett volna leülni ezen a hosszú vonalon. Egy fiatal csaj felett álltam, zenét hallgatott, nézett kifelé. Egyszer csak hirtelen felállt. Megörültem, de jó, le tudok még ülni, mert már nagyon kezdtem nem jól lenni. Nyilván a villamos közönsége ebből semmit sem érzékelt, csak annyit láttak, hogy egy fiatal lány leül.

Mert én bizony egyből le is ültem a helyére. A csaj az ajtóhoz ment, csak aztán az tűnt fel, hogy nem szállt le. És a következőnél se, és az azután következőnél sem. Néztem is, hogy akkor minek állt fel. Előttem életerős férfiak ültek.

Egyszer csak megszólít egy felettem álló őszes úriember. Nem az, akiről fentebb beszéltem, mert az egy korábbi eset volt, de olyan hasonló, tehát nem egy hajlott hátú bácsikát kell elképzelni bottal.

Nagyon udvariasan elnézést kért, de ő most szédül, rosszul lett, ha nem lenne gond, hadd ülne már le. Semmi gond, már pattantam is fel. Hálásan megköszönte.

Erre a csaj onnan az ajtóból kifakadt és elkezdett ott kiabálni mindenki előtt, hogy ő se poénból áll már az xy megálló óta, mert ő nem ám nekem akarta átadni a helyét, hanem ennek az idős úrnak, és hogy képzeltem, stb. Persze mindenki odanézett és 1 perc alatt én lettem a neveletlen kőbunkó, akit fel kell állítani, mert nem veszi észre magát.

Holott ha ma is figyelek, ahogyan már évek óta (mert még sohasem történt velem ilyen), akkor valószínűleg jobban észreveszem a mozgásokból, hogy ki hova akar ülni. De a csaj se szólt ám semmit, mikor felállt, hogy tessék leülni, vagy valamit, amiből jelezni szoktuk, hogy átadtuk a helyet, és nemcsak felálltunk. Meg egyenesen az ajtóhoz törtetett, hogyan figyeltem volna meg pont őt az ezer emberből, hogy mit akar? Nekem nem volt egyértelmű.

Szóval látszott rajta a feszültség, nagyon kiakadt, és leégetett ott annyi ember előtt. Annyit mondtam rá csak, hogy szólhattál volna. Erre elhallgatott. Annyira jó lett volna egy "ne haragudj, de itt ez a bácsi, neki szánnám a helyet" vagy eleve a bácsinak egy mondat, hogy "tessék leüni", nem mondott akkor semmit, bezzeg utólag meg engem éget le mindenki előtt. A bácsi is csak nézett.

Az a tényező, amit fentebb írtam, hogy előttem akkor férfiak ültek, most kap szerepet. Ugyanis így én, a 155 centis csaj lettem a neveletlen bunkó, velem kellett ordibálni, a férfiak pedig senkinek se szúrtak szemet, hogy még mindig ülnek. A bácsi se nekik szólt, hanem nekem.

Egyébként már eddig is az volt bennem, hogy lassan nem lesz jogom ülni, mert mindig lesz tőlem idősebb, vagy nagyobb hangú, akinek köteles vagyok átadni. Lehet, hogy eleve le se kellene ülnöm, mert 1 perc múlva állhatok is fel.

Ti mit tettetek volna?