Mosd derült ki, hogy az egyetlen, álmom, életcélom elérhetetlen. Eddig ez az egy cél vitt előre, segített át a nehéz időkön. Ez volt minden motivációm, az életcélom. Így már nem akarok élni. Hogyan tovább?

Mit akartál volna csinálni?

Hé,azért bunkóskodni nem kell,jó? Igen,abban igazad van hogy nem gebedtem bele hogy elérjem,de nem rimánykodtam a gyakorin hogy én szegény szerencsétlen.... élek és élvezem az életem. Nem vagyok olyan megkeseredett mint Te,és nekem már ez is nagy öröm.

Na,igy már más,Te se haragudj,kicsit durva voltam. Próbáld meg tényleg a jót látni. Ott a szerető családod,azért az se semmi a mai világban. Menj fel a családi kapcsolatokra,olvasd el hogy mennyien panaszkodnak a családjukra és utána Te is örülni fogsz a családodnak. Olyasmit nem tudnál csinálni,ami az életcélodhoz kapcsolódó munka?

Engem háromszor rúgtak ki az egyetemről, mégis kutató és egyetemi oktató lettem. Tehát soha nem szabad feladni.

Sosem mondtam, hogy önhibából buktam meg (volt olyan is), hanem voltak, akik tervszerűen ki akartak csinálni. Persze, egy betegség más, de lehet, hogy van megoldás. A hangsúly tehát azon volt, hogy nem szabad feladni. Soha.

Tehát, mint valaki itt írta is, csinálhatnál valami olyan tevékenységet, ami hasonlít az álomhoz. Pl. nem pilóta leszel, hanem légi irányító. Jó, tudom, nem ugyanaz. De keress fel más orvosokat.

Én is epilepsziás vagyok, és nem tudok olyan dolgot amiben ez meggátolhatna... komolyan. Szerintem nincs ilyen. Nem tudom mi a te álmod, de szerintem kizárt hogy ne érhesd el ha azt akarod. Mégis hogyan akadályozna meg bármiben is az hogy epilepsziás vagy, főleg ha te még úgy is gondolod nem vagy? Akkor nem lehetsz valami súlyos eset. Szóval ne add fel, tudom milyen érzés mikor elmondják hogy ilyen betegséged van, de rájössz majd hogy ez semmiben nem akadályoz, nem is olyan nagy dolog mint amilyennek hangzik.