A színészek és a táncosok miért művészek? Nem is alkotnak semmit.

Én is így gondolkodtam még régen, kiskoromban.

Aztán láttam táncosokat, ott voltam velük amikor készültek az előadásra stb. Igenis művészet.

Érzelmeket közvetítenek, a testükkel adnak elő egy történetet. Nagyon nehéz hivatás, és gyönyörű.

Oda kell figyelni minden egyes mozdulatra, mert csak próbálj meg előadni egy profi táncot, nem fog menni... az is fontos, hogy hogy emeled fel a kezed egy mozdulatnál. Ezt is sokáig kell gyakorolni, és mire elkészül művészet lesz.

A színészet is művészet, hiszen rendes színészekről beszélünk, akik bármit elő tudnak adni.

Tudom, nem jó példa, de nézd meg Johnny Depp-et. Minden filmjében másképp néz ki, el van maszkírozva, szinte bármit el tud játszani, és HITELESEN.

Persze az igazi nagy színészek a régi színészek nem ezek a mai sztárok.

Ne a jóban-rosszban sorozatból indulj ki, azok nem színészek (tiszt. a kivnek) és ne is a barátok köztből.

Színházba kell járni.

Nekem voltak színész barátaim, nagyon sokat készültek egy egy darabra.

És a verset sem csak úgy elmondod!!! Meg kell tanulni hol van a hangsúly szépen kell képezni a hangokat, tisztán beszélni stb.

Nem könnyű ám egyik sem. Persze ezt csak az tudja aki elég intelligens, hogy átlássa vagy aki már belekóstolt.

Szerintem a színészek és a táncosok is alkotnak, csak meg kell látni a lényeget az előadásukban. Kétségtelen, nem mindenkinek sikerül.

Kérdező, kissé tévedésben élsz:

"nehéz megtanulni jól előadni, stb.."

A művész nem tanulja a mesterségét, a művész SZÜLETIK. Ezt megtanulni nem lehet, vagy van hozzá tehetsége, amit később nem tanul, hanem tökéletesít, vagy nincs. Én írtam, 10 éve énekelek, szerinted akinek nincs hozzá hallása, hangja, ritmusérzéke, az képes megtanulni? Szerintem nem.

"az a dolog már létezett előtte" - Ez se igaz teljesen, mert ott van számtalan improvizálás. A színpadon nem lehet tévedni, nem lehet látványosan javítani, nem lehet megállni, a műsornak mennie kell (ahogy a Queen megírta: The show must go on...), vannak, akik maguk írják az előadásaikat (zenészek, színi- és tánccsoportok), amit ők maguk raknak össze, az abban a formában soha nem volt úgy előtte, mi is sokszor magunk építjük fel sajátosan a számainkat, kezdve a zenekari kísérettől, az éneklés módján keresztül a koreográfiáig (amit ugyancsak mi találunk ki minden egyes számhoz) és a közönség a mi verziónkat miénkként ismeri. Egy előadóművész képes érzelmeket teremteni a közönségben, bárki elmondhatná, elénekelhetné, eltáncolhatná, de aki nem művész, az a közönségnek nem tudja úgy átadni, hogy az a közönségnek tetsszen és érzelmek szülessenek. A művészt megtapsolják és visszatapsolják, aki nem művész, azt nem, vagy legalábbis nem látványosan. El lehet énekelni, mondani, táncolni valamit úgy, hogy ne emlékezzen a közönség a végén arra, mi volt az elején, és hogy nevessen, mert ügyetlenül csinálták, de lehet úgy is, hogy a közönség tátott szájjal és elismeréssel állva tapsolja meg a végén. Mi már kaptunk álló tapsot. És előadóművészként rengeteg háttérmunka van a színpadig, hogy az elismerést kivívjuk. Ezt a közönség nem látja.