Vannak az embereknél is "vesztesek", mint az állatvilágban?

Az ember párválasztási stratégiái nem egészen olyanok, mint mondjuk a szarvasoké vagy fókáké vagy hasonlóké, ahol van néhány hím, aki viszi az összes nőstényt pár évig, amíg le nem váltja egy erősebb, és aztán vesztes az, aki sose kerül sorra.

Ez általában olyan állatoknál működik így, amelyikeknél a nőstény is egyedül fel tudja nevelni az utódait, a hím közreműködése nélkül. Itt a nősténynek lényegében csak annyi az érdeke, hogy a lehető "legjobb" (legegészségesebb+legvonzóbb>>>utódja is vonzó lesz>>>nőstény létére neki is lehet esetleg évi több tucat utódja a fián keresztül) géneket szerezze be az utódja számára.

Énekesmadaraknál már rögtön nem így néz ki a dolog, mert az etetéshez általában mindkét szülőnek teljes erőbedobással dolgozni kell, ott egy hím egy vagy esetleg maximum 2 fészekbe "száll be" egyszerre.

Az ember, az egy érdekesebb műfaj, mert kicsit olyan, mint az énekesmadarak, de nem teljesen. Az embergyereket sokáig kell nevelgetni, és a természetben egyedül összehasonlíthatatlanul kevesebb az esély a sikerre, mint párban.

Szóval a pasiknak nem éri meg megverekedni, és aztán a legerősebbnek teherbe ejteni az összes nőt, mert annyi családot nem tudna a legerősebb sem segíteni, ergo egyet-kettőt kivéve mindet megenné az oroszlán, és még szét is verekedte az agyát azért, hogy vacsorát termeltessen az oroszlán számára. Arról már nem is beszélve, hogy a nőknek mennyire nem éri meg mindnek az alfa hímtől származó gyerekkel egyedül küszködni és oroszlánt etetni.

Viszont mondjuk, hogy a törzs kb. "egyenletesen elosztja magát" párokban, de azért a férfiaknak még mindig megéri azzal próbálkozni, hogy esetleg a sajátjukon kívül valamelyik másik nőnél is összehozzanak egy zabigyereket - hiszen minimális erőfeszítésükbe kerül (egy gyerek felneveléséhez viszonyítba), és ha a "férj" nem jön rá, akkor megduplázta a saját "szaporulatát".

Sőt, még az is megérheti nekik, hogy esetleg csak erre a műfajra koncentráljanak, amennyiben van elég "többi pasi".

De ez csak a nagyon voznzóaknak jöhet össze, akiknek az egészségessége stb. kellő csáberő ahhoz, hogy megérje a nőknek a kockázatot, hogy esetleg a "férj" rájön, és majd egyedül kell felnevelni az utódot.

A nők szempontjából a helyzet kicsit másképp fest: vannak ugye a pasik, akik próbálkoznak a poligámiával, és vannak, akik "jóravaló férjnek" jelentkeznek. Az első csoport tagjaitól egészséges és vonzó utódok várhatók, akik - főleg ha férfiak, és poligám machoként végzik - hatékonyan tudják továbbpasszolni a nő génjeit. Azám, csakhogy egyedül lehet, hogy fel sem tudja nevelni - akkor már lehet, hogy inkább egy kicsit kevésbé tökéletes, de legalább segítőkész és hűséges "férj". Vagy ami a legjobb, rendes férj + zabigyerek a machotól...

És ez még a nagyon legagyított változata annak, amit az etológusok és az evo pszichológusok mondanak a témáról.

A lényeg, hogy jóval bonyolultabb a képlet, mint hogy mindenki utazik egy darab stratégiában, és aki jobban csinálja, az nyer.

Mindenkinek a saját helyzete és a saját adottságai szabják meg, hogy mikor milyen megfontolásokhoz "célszerű" alkalmazkodni, és persze mindennek legnagyobb része nem tudatosan megy, hanem van egy csomó akár első blikkre érthetetlen "párválasztási mechanizmus", ami ezeket a célokat szolgálja.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy én például nem bírom elviselni, amikor egy pasi valamiféle "megszerzendő erőforrásként" tekint a nőkre, mint ahogy például te is ebben a kérdésben, nem pedig olyan emberként, akinek a sajátjához hasonló gondolkodás van a fejében. De ez már legyen az én bajom.

Hogyne.

Van ugye pl. az osztályközösség élén a vezérhím.

Annak a "haverjai" (az átlagosok).

És végül a vesztesek.