Miért lenne nekem mindenáron kötelességem segíteni neki?

15 éves lány vagyok.Anyának van egy barátnője,akik 4 éve költöztek ide a faluba 3 házzal arrébb(a mi házunktól számolva).Azóta ismerem őket,mióta ideköltöztek.Régen nagyon jól elvoltam ezzel a nővel(28 éves),van egy kislánya(6 éves).Sokat át is jártam hozzájuk,aztán annyira megszerettük egymást,hogy szinte a második lányaként kezelt.Ez volt az első 2,5 évben.Az utána való időszakban megismerte a környék lakóit,más barátnői is lettek,azoknak pedig voltak gyerekeik,azok is átjártak hozzá.Akkor én is még néha ott voltam,megutáltam a helyzetet,mert el lettem hanyagolva.Most pedig fél éve rájöttem,hogy nem hanyagolt el,csak én láttam úgy.De ettől függetlenül még egyszer nem akarom soha átélni többet azt az érzést.Tegnap nem írt vissza Facebookon,akkor pedig direkt kedvesen írtam rá,hogy mi a helyzet vele.A férje külföldön dolgozik,és nem rég itthon volt 8 napra.Akkor kétszer is átjöttek,mikor elment a férj,azután pedig nem is jöttek ide,hiába ment oda anya kétszer is.Ma meg rám írt ez a nő,hogy menjek át hozzájuk.Azt mondtam,hogy nem megyek,mert fáj a hasam(menstruálok).Régebben szívesen segítettem neki,mert mindig írt,sokat beszélgettünk,mindent tud rólam,tényleg mindent.Most meg,mikor tegnap nem írt vissza,akkor ott voltak nála az egyik barátnőjének a gyerekei.Na érdekes,azok ott is aludhatnak,bármi,de persze engem hívna segíteni.Én meg nem vagyok az a típus,aki engedi,hogy kihasználják.Megírtam neki,hogy a kapcsolatunk kicsit megváltozott,mióta elhanyagoltuk egymást.Erre annyit kaptam válaszul,de szó szerint így:

"haggyááá békén : D".. ha kell,bemásolom a Facebook beszélgetést,de komolyan ezt írta.Pedig nem bunkóztam.

Nekem van igazam,vagy neki?