Tudnak-e a magyarorszagiak szekelyul?

Vicces, de szerintem nem kéne magunkat becsmérelgetni már, mert úgy maradunk.

Se *tagadgatni le egymást, meg aprózni el!

Hogy már ne fikuzást mondjak.

Mikor én mondom Győrben, hogy garaboly, meg borbodér, rám is csak néznek. Nem tudnak dikkölni, de motron! viszik a lecet!

Pedig echte magyar vagyok.Kis belmagyar, ősmagyar, kis kun beütéssel.

Még a hajráfot se tudják a hajpánttól megkülönböztetni, csúznak mondják a pinkőt, s isiáznak a csúzt.

A varjakat kányának nevezik, és kijavítanak, ha a helyes szót használom. Mindig. A galuskát is kijavítják!! noklira, a fröccs-öntőt meg frőccsentőre, tejfelt nem esznek, de speciált!! meg igen. És a tanítónő azt mondja hogy második-A-s.KIJAVÍT! Dehát azé' szeressem őket, hát ilyenek és kész.

Istenem, de fontos dolgokról tudtok vitatkozni.

Jó hát akinek az fáj, hogy manapság az angol amolyan elvárt alap teljes természetességgel, az meg ne is csodálkozzon, hogy a jó istennek s esikerül előre haladnunk mentalitásban (se, meg másban se ....).

Tetszik vagy nem tetszik, tagadhatatlan tény, hogy az angol nyelvre van kitalálva a világ, menj akár Egyiptomba akár Malaysiába, az angollal el leszel, na most ezt más nyelvről nem biztos, hogy elmondhatjuk ...

Persze, ha a székelyek lettek volna a gyarmatosítók...anno..

most jobban állnánk nyelvileg...

De ha mi, magyarországiak ilyen bunkók és tahók vagyunk, akkor ti, székelyek, miért akartok magyar állampolgárok lenni? Miért volt akkora probléma, hogy nem lett érvényes a népszavazás? Itt van feketén-fehéren, hogy buták, bunkók vagyunk, nemhogy székelyül, de még magyarul sem beszélünk rendesen. Akkor meg mi itt a probléma? Mi szépen belefulladunk a saját kulturális mocskunkba, ti pedig éltek tovább otthon, és röhöghettek a hülye magyarokon.

Én egyébként már szót tudok székelyül, mint pl. pityóka, árdé, gázolina, druzsba, tengeri, gyerekpénz, stb. Tisztában vagyok, mit mondanak másképp, mint a magyarországiak, milyen igealakokat használnak (pl. régmúlt idő, ami a magyarországi magyarban már nincs meg kétszáz éve), és ha egy hétig kinn lennék székelyek között, valószínűleg nagyon gyorsan megtanulnék székely módra beszélni. Viszont úgy, hogy a mai mindennapi magyarországi élethelyzetekben gyakorlatilag nem találkozunk egyetlen székely szóval sem, nem értem, miért vagytok felháborodva, hogy nem ismerjük a nyelvjárásotokat. Ha ti sem néznétek magyar tévéadást, nem hallanátok magyarországi rádiót, nem olvasnátok magyarországi könyveket, újságokat, akkor ti sem tudnátok magyarországiul. Mi a székely nyelvről az első, és sok esetben utolsó benyomásokat akkor szerezzük, mikor általános iskolában Tamási Áron: Ábel a rengetegben c. opuszát olvassuk kötelező olvasmányként. Ez édeskevés ahhoz, hogy képesek legyünk székelyül beszélni.