Vannak itt gerinc (velő) sérült emberek, akik kerekesszékbe kényszerültek? Beszélgetnétek velem arról, hogyan tudtátok feldolgozni, stb.

Ugyan én nem vagyok hozzátartozó "csak" velük élek, hiszen ilyen embereket gondozom napi 24 órában.

Valóban egy teljesen új élet kezdődik ilyenkor és az csak a személyen múlik, hogyan használja ki a lehetőségeit.

Van aki magába fordul és hagyja, hogy mozgássérültként kezeljék, gondoskodjanak róla és vannak, akik maximálisan kihasználják a képességeik, nem hagyják el magukat és csupán csak minimális segítségre szorulnak, amit már valóban nem képesek önmaguk elvégezni.

Van pl. 2 hasonló sérült betegem, mindkettő nyaki 4-5-ös csigolyánál sérült.

Az egyiknek mosni kell a fogát, vezetni az autóját, öltöztetni és javarészt csak otthon ül.

Míg a másik maga borotválkozik, fogat mos, eszik, iszik, maga vezeti a speciálisan kialakított autóját és úgy általában annyira teljes életet él, hogy szinte eszembe sem jut, hogy mozgássérült.

Ekkora különbséget jelent a személyiség, életfelfogás.

A családtagokkal szokott amúgy a legnagyobb baj lenni, mivel sokszor hátráltatják a fejlődésben, önállósodásban a sérültet mivel ( sokszor öntudatlanul ) anyáskodnak a hozzátartozó felett, próbálnak neki minél többet segíteni, helyette megcsinálni dolgokat, pedig ezzel a jó szándékkal inkább ártanak.

Sok erőt és kitartást nektek!!

Ha beszélgetni szeretnél, nyugodtan írhatsz emailt is.

3. vagyok

Elsőként azt mondanám: iszonyatosan utálom, mikor az orvos kereken kijelenti, hogy ez, vagy az a betegség nem gyógyítható, így marad az állapota, ennyi van hátra stb.

Mert vannak erre ellenpéldák, de ha az orvos ezt így kimondja, az lelkileg nagyon hátráltató tud lenni.

Én az Egyesült Királyságban dolgozom olyan emberekkel akik már évek óta sérültek, így nincs abban tapasztalatom, hogy mennyien állnak lábra, mivel minket csak olyan emberek mellé osztanak be akik állapotában már nem várható oly mértékű javulás, hogy járhatna.

Azt hallottam, hogy a rehabon van, aki akár 1 évet is bent van, gondolom ez is egyénfüggő.

Az, hogy nincs gerincvelő szakadás nagyon jó hír, bár nem vagyok orvos, nem értek hozzá, de annyit tanultunk, hogy a szakadáskor keletkezik visszafordíthatatlan károsodás, így nekem is egyből az jutott eszembe, hogy van esély arra, hogy újra megtanuljon járni.

Olyan is előfordul, hogy valaki csupán pszichésen nem jár, holott már rég képes lenne rá fizikailag, csak az agya még nem hiszi el.

Az általad említett révészekről még sosem hallottam, így abban sajnos nem tudok segíteni.

Nekem édesapám kapott agyvérzést még 10 évvel ezelőtt, és nagyon későn vették észre, hogy agyvérzése volt, nem a gerince miatt történt ez(ugyanis repülőgéppel lezuhant, törtek a csigolyái, de nem lett gerincvelő baja) ezért gondolták egyből, hogy gerincproblémája van. Lebénult a fél oldala, hiába mondták neki a szemét orvosok, hogy kész, vége, így marad, a hihetetlen tenniakarása, ereje révén ma már semmi nem látszik rajta.

Mindig hinni kell, még a leg lehetetlenebb helyzetben is. És nem szbad türelmetlennek lenni.

Az élő szervezetnek az ad fejlődésre okot, hogy próbálgatja mozgatni a végtagjait, érzékszerveit, ha nem is tudja, de akár még ha csak rágondol, is talán elegendő a javulásra. A sündisznónak tüskéi lettek, a szarvasnak agancsa, a kaméleon színt vált, ezek mind így jönnek létre....figyeld meg, sikerülni fog!

Sikerült gyógyulni a sérülésből ?

[link]