Összevesztem egyik barátnőmmel, kinek kellene lépnie?
Sziasztok!
Van egy nagyon jó barátnőm, akivel osztálytársak vagyunk, de ebben az évben kb. ötödjére fordul elő, hogy összeveszünk, pedig előtte nem volt ilyen. Pontosabban nem is nevezném igazi összeveszésnek. Egyik nap még tök jól elvagyunk, a másik nap meg már csak azt veszem észre, hogy feltűnően jóban van mindenkivel, csak velem nem. Lesz egy nagyobb buli a környéken, mindenkit elhívott, csak engem nem. Elmegyek mellette egy másik barátnőmmel, neki tök jókedvűen, direkt hangosan és feltűnően köszön, nekem nem. Látszik, hogy direkt csinálja, de nekem ez olyan bántó. Mintha ezzel akarna büntetni. Rákérdeztem egy közös barátnőnknél, hogy haragszik-e rám, erre ő azt mondta, hogy igen, mert nem köszönök neki és nem beszélek vele. De hát én ezt nem értem, neki is vannak olyan napjai, amikor szomorúbb, szeret kicsit egyedül lenni, mégse veszem magamra, hogy akkor biztos utál engem, és nem is szólok hozzá. Mert én tudom magamról, hogy ilyen vagyok, néha kicsit zárkózottabb, de akkor nem egyszerűbb odajönni és megkérdezni, hogy mi a baj, ahelyett, hogy megharagszik rám? Ráadásul ezt se tőle tudom meg soha, hanem mindig mástól, tök véletlen. Lehet, hogy egy nap figyelmetlen voltam, és tényleg nem köszöntem, de akkor miért kell így büntetni? És akkor jön a kérdés, hogy miért nem megyek én oda hozzá. Hát az eddigi ilyen összekapásoknál is mindig én kezdeményeztem, próbáltam szóba állni vele, de mindig csak elutasított. Most meg csak úgy elmegyünk egymás mellett, és senki nem szól semmit. Nem értem miért olyan jó ez neki. Pedig szerintem vagyunk már annyira értelmesek és idősek, hogy ilyeneken ne akadjunk fent, legalábbis én biztos nem játszanám el ezt a "na akkor most haragszok rá" szerepet. Szerintetek kinek kéne kezdeményezni, és hogyan?
Nagyon jól mondja az első!
Biztos kb. 15 év körül vagytok.. akkoriban nekem is pont ilyen volt a helyi "legjobb barátnőm". Hát kérlek, be kell szállni ebbe a szánalmas játszmába, csak úgy tudod kibillenteni. Ketten mentek és másnak feltünően köszön, neked meg nem? Vágj ilyen "kinemszarjale" fejet, esetleg vigyorogj megvetően, hogy milyen szánalmas színvonalon mozog. Bájologj te ismással. Vissza fog sunnyogni igen hamar.
Az én barátnőm annak idején olyat csinált, hogy egyik percről a másikra megsértődött rám, mindenkivel tök kedves volt, nekem meg vágta a fejeket, mintha ki kéne engesztelni, ki tudja miért. Mi a baj? - Nem mondja meg. Megbántottalak? - Nem.. Egyszer csináltam, hogy feltünően leszartam, hát velem ne szórakozzon. Képzeld, sírva ordítva fakadt ki, hogy engem nem érdekel mi van vele, meg sem kérdezem mi bántja. Hát mondtam neki, halál nyugodt fejjel, miután a korábbi ilyen színjátkainál marhára megosztotta velem, nem tartottam fontosnak. Na, azután több ilyen nem volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!