Miért ilyenek velem a "barátaim"? Vagy nem is a barátaim? Tanácsot várok.23/L (Többi lent. )

Szóval mára megbeszéltem az egyik barátnőmmel, hogy elmegyünk szórakozni. Már hét közepén lefixáltuk. Tegnap hívtam, hogy akkor hogy lesz? Azt mondta, inkább találkozzunk vasárnap, mert ő ma dolgozik este, mondom jó. Ma délben felhívott, hogy mindenképp jön a testvéréhez, és akkor mégiscsak találkozzunk ma, mert neki mégsem kell ma mennie melózni. Mondtam neki, hogy akkor mikor végzett a munkával csörgessen meg, és megbeszéljük, hogy én is mikorra készüljek el. Azt hozzáteszem, hogy a hatóságoknak dolgozik, sima alkalmazott. Szerintem ott nem úgy van, hogy egyik nap még azt mondják hogy kell menni dolgozni, másik nap már nem kell bemennie. Elég érdekes. Na mindegy. Most hívtam, hogy mikor jön, kitalált valami eszméletlen átlátszó hazugságot, hogy ő már volt itt, (ő 10 km-rel arrébb lakik, másik városban) de haza kellett mennie, mert a szerelő ment hozzá. De ő úgy emlékszik, hogy holnapra beszéltük meg. De ha hamarabb szólok, akkor még visszajött volna, meg hogy menjek én hozzá. Itt ültem mint egy marha, vártam hogy mikor hív, mert általában fél órával előtte szól, nekem még hajat kell mosnom, meg zuhanyozni, ha én megyek át, akkor kb. 30 percet tudtunk volna beszélgetni, hogy elérjem az utolsó buszomat. Amikor megbeszéltük, hogy találkozunk, akkor ő úgy mondta nekem, hogy mostmár ő sincs buszhoz kötve, addig marad míg akar, mert aludhat a tesójánál.

Mi a véleményetek? Miért ilyenek velem? Ez amúgy mindegyik barátnőmre igaz. Én 40 fokos lázzal is beültem velük a kocsmába, mert éppen szerelmi bánatuk volt, ott voltam, akármilyen szarul éreztem magam, vagy munka után egyik sem hajlandó jönni sehová, mert ők fáradtak. De persze azt elvárták, hogy 12 óra fizikai munka után és menjek velük bulizni, és persze mentem is. Voltak rossz időszakaim a barátaimmal szemben, nem mindig úgy viselkedtem velük, ahogy kellett volna. Az utolsó az volt, amikor a barátnőm mondta hogy menjünk el valahova, én meg odavágtam, hogy most nincs kedvem. Akkor szakított a barátjával évek után, ezt akarta elpanaszolni, és én nem voltam mellette. Ez kb. 5 éve volt, de azóta is nagyon bánom, akkor megfogadtam, hogy ez többet nem fordulhat elő, és igyekszem mindent megtenni értük, de úgy érzem, hogy sokkal többet adok, mint amennyit viszonoznának. Ha csak mennek vásárolni, és hívnak magukkal, mert nem akarnak egyedül menni, nekem egyből megszólal a belső hang, hogy jaj szegény, persze elmegyek vele, szar egyedül vásárolni. Csak amikor én szeretnék menni valahová, akkor érdekes módon soha senki nem ér rá. És ez az, ami idegesít! 4 barátnőm van, akire azt mondom, hogy igazi barátnők, de valamilyen szinten ezek a panaszok, amiket írtam, mindre igazak. Mit gondoltok most mit csináljak? Legyek én is érdektelen, mint ők, meg önző?