Melyik a kedvenc József Attila versed / idézeted? és miért?

"Hallja, míg él.

Azt tagadta meg, amit ér.

Elvonta puszta kénye végett

kivül-belűl

menekülő élő elől

a legutolsó menedéket."

(Nagyon fáj c. vers 1936. okt. - nov.)

Azért, mert kicsit rólam is szól, elhagyott a feleségem, amikor már mindent megteremtettem neki. És az a vicc, hogy még most is szeretem!

Mámor

szeretem,mert olyan mintha én magam lennék a vers.önzetlen jóakarás és adni akarás.olyan mint én.szeretnék segíteni minden egyes élőlényen,megszüntetni a rosszat,feltámasztani meghalt szülőket,gyermekeket...de legalábbis egy percre elhitetni,mindez lehetséges.

Nincs szerintem olyan verse, amit nem szeretnék. Rajongok érte!!

HOBO-nak is van olyan albuma, amit József Attila verseket szaval - csodálatos!!! Nem tudom elégszer meghallgatni, elolvasni!

"Miért legyek én tisztességes?

Kiterítenek úgyis.

Miért ne legyek tisztességes?

Kiterítenek úgyis."

Bocs a nem szó szerinti idézetért, igazából még nem olvastam ezt a verset konkrétan, de a magyar tanáromtól gyakran hallottam és nagyon megfogott.

"Visz a vonat, megyek utánad,

talán ma még meg is talállak,

talán kihűl e lángoló arc,

talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!

Íme a kendő, törülközz meg!

Sül a hús, enyhítse étvágyad!

Ahol én fekszem, az az ágyad."

- József Attila: Óda ( Mellékhang )

Az egyszerűségében rejlik a gyönyörűsége ezeknek a soroknak. Elképesztő, mélyről jövő energia van bennük. Ilyen a szerelem a való életben.

Nekem ez a kedvenc versem József Attilától:

József Attila: Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,

Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!

Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!

Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,

Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,

Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,

Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,

Vérkeresztet festünk majd a határkőre

És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -

Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,

Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ

Teljes egészében, mint nem is oly régen

És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,

Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!

Felhatol az égig haragos szózatunk:

Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,

Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!

Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:

Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

(1922 első fele)