Szerintetek is furcsa, hogy frissen várandós leányzó nem a gyermeke apjával, vagy bizalmas barátnőjével, hanem egy akárhányadik kollégiumi (fiú) szomszédjával akar beszélgetni a kialakult helyzetről?
Délelőtt elég szokatlan módon, a legnagyobb melóban fölhív a párom, hogy képzeljem mi történt, a csoporttársője most konstatálta, hogy gyereket vár. Mindketten ugyanabban a koleszban laknak, és most írja a párom MSN-en, hogy átmenne a lányhoz beszélgetni, mert erre kérte, és nagyon kivan (én nem lakom abban a koleszban). A lánynak állítólag van egy barátja, és védekeztek is, csak valahogy becsúszott egy nem kívánt gyerek.
A jelek szerint a párom volt az első, akivel a lányzó ezt a hírt közölte, és most is vele szeretné megvitatni, mi tévő legyen, vagy csak sírni egyet a vállán, nem tudom. Nekem furcsa egy kicsit, hogy miért nem a gyereke apjával beszélget, vagy esetleg egy bizalmas barátnővel? Abban biztos vagyok, hogy nem a párom a gyerek apja, tökéletesen megbízom benne.
Ötletek, vélemények?
A párommal több éve vagyunk együtt, szeretjük egymást, teljes a bizalom. Egyetértek azzal, hogy a kérdésben írt helyzet magában még semmit nem jelent, a csajjal jóban vannak, jegyzeteket cserélnek stb., csakúgy mint akárhány másik csoporttárssal, akinek épp nem csúszott be egy nem kívánt terhesség.
Azért tettem föl a kérdést, mert többen csodálkozásukat fejezték már ki amiatt, hogy nálunk a párommal gond nélkül beleférnek ilyen dolgok, például én is aludtam már fiú barátnál, aki a páromnak még régebbi barátja, mint nekem, és nem volt semmi, de féltékenység sem. Úgyhogy puszta kíváncsiságból most bedobtam ezt a kérdést, kicsit ki is sarkítottam, vajon kívülállók mit gondolnak.
Köszönöm mindenkinek a válaszokat, hogy gondolkodtatok rajta, ment mindenkinek a pont, mert mindegyik hasznos volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!