Miért nem jön be a kuruc. Info?
Persze, persze okoskodhatunk itt most egymásnak, meg mondhatunk egymásnak okos dolgokat, de ez kevéés!! Nagyon kevés! Itt már tenni kell valamit Uraim s Hölgyeim! Tenni!
Petőfi verse ma aktuális: "Talpra magyar, hí a haza!"
(az előbbi pár komment az én voltam és ez is :))
Amúgy szivesen beszélgetnék erről, ha valakit érdekel ez a téma és beszél is róla, akkor írjon :)
Üdv Felvidékről!
Én attól félek,hogy ez már nem csak sima szerverhiba vagy ilyenek hanem ez már a nyomozás vége és az oldal eltakarítása.Ti is tudhatjátok,hogy az oldalt sokat költöztették bújtatták és még az FBI is nyomozott utána.
De nekem se jött még be és aki írta,hogy a Felvidékről ír az erre az e-mailcímre írjon már és beszélgethetnénk.Ahol élek itt tisztában vagyunk azzal mit tesznek az országgal és ezt vagy most megállítjuk vagy pedig nem is tudom mi lesz.(Pajeszt viselünk majd és pénzért eladjuk anyánkat is a pénzért!)
Továbbá:
Mint megtudtuk, ezúttal nem a libsik próbálták leállíttatni törvénytelen módszerekkel a szerverünket, hanem technikai hiba lépett fel a szerverhotelben. A Kuruc.info azt az ígéretet kapta a szerverhotel igazgatójától, hogy hamarosan befejezik a munkálatokat - mint láthatják, ez meg is történt. Egyúttal jelezték, hogy magyarországi idő szerint hétfő reggel nyolckor sajnos további karbantartás szükséges, ami miatt újabb, pár órás leállás várható.
Szerverhiba? [link]
Nem hiszem... Persze biztosan volt az is :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!