Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Simek Kitti vs. Sthol? Tegnap...

Simek Kitti vs. Sthol? Tegnap olvastam egy kérdést, ahol a két esetet hasonlították össze

Figyelt kérdés

"Simek Kitty (1988. április 25.) egykoron tótújfalusi lány, aki 2002. augusztus 30-án agyonlőtte alvó mostohaapját, az őt és súlyosan beteg édesanyját ért bántalmazások miatt. A lány és az anya vallomásai szerint a helyi kocsmát bérlő mostohaapa éveken keresztül bántalmazta és szexuálisan zaklatta Kittyt.


A másodfokon eljáró bíróság az ítélet indoklásában súlyosbító körülményként emelte ki, hogy Kitty kivégzésszerűen, ráadásul álmában végzett nevelőapjával, a gyilkossághoz különösen veszélyes eszközt – pisztolyt – használt, másnap pedig szórakozni ment. A bírák úgy ítélték meg, hogy az emberölés az egyik legsúlyosabb bűncselekmény, aminek egy felfüggesztett szabadságvesztés nem igazán súlyos büntetése. Emellett úgy vélték, a kislánynak nem ez lett volna az egyetlen módja, hogy szabaduljon a családi konfliktusok elől. Simek Kittynek a rá rótt szabadságvesztést fiatalkorúak börtönében kell letöltenie. A köztársasági elnök azonban kegyelemben részesítette, és éppen akkortájt született meg Kitty kislánya." Forrás:wikipédia


[link]

itt irják hogy mennyit kapott volna ha leüli a büntetését.


Hát sztem ha ezt nézzük akkor Sthol András büntetése igen szigorú,de mert ő sztár példát akarnak mutatni.

Kittiből meg mivel a média "jaj szegény molesztálták lányt csinált,ezért kegyelmet kapott.

Szerintem nem igazságos a rendszer. Szerintetek?


2011. ápr. 22. 10:54
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
97%
Az önbíráskodás valóban nem a helyes út, de bizonyos esetekben eléggé meg lehet érteni, ha egy ember pszichésen annyira elkorcsosul a bántalmazás hatására, hogy már a bántalmazója ellen fordul. Ez puszta ösztön. Nagyon sok esetben a rendőrség nem tesz semmit, vagy a bántalmazott annyira retteg, hogy képtelen segítséget kérni. Ha én többször próbálnék segítséget kérni, vagy nem mernék, annyira beszűkülne a gondolkodásom, hogy tuti én is ezt csinálnám. Ezzel minden ember így van. Nem mindegy, hogy az önbíráskodás milyen helyzetben valósul meg: egy embertől ellopják a pénztárcáját, ezért a meglopott a bűnös után megy és lelövi. Ez például nem megbocsájtható bűn. De az, ha egy tinédzsert, akinek még alakulóban van a személyisége így eltorzít egy ilyen "ember", aki ráadásul éppen az apja...az az ember, akinek példát kéne mutatnia, egyáltalán nem furcsa és igenis megérthető dolog, ha ez lesz a végkifejlet. Én pedig kifejezetten örülök neki, hogy a patkány megdöglött. Én az ilyenek miatt nem értem, miért nem lehet bevezetni a halálbüntetést...
2011. ápr. 24. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
97%

Kiváncsi vagyok,akkor is igy nyalnátok e stohl seggét ha a ti gyereketek/anyátok/apátok/férjetek/feleségetek ült e volna a másik autóban,amikor ez a vadállat belőve bepiálva ült autóba.TÖBBSZÖR.

Na ez az agymosás.

Simek Kitty egy komplett idegroncs,azt s etudja fiú vagy lány (legalábbis a régi riportokból igy jött le),az őrültek meg szoktak gyilkolni.Megjegyzem azt az "apját" ölte meg aki molesztálta meg gyepálta éveken át,és a kedves sündőrség gondolom baszott az egészre. B@sznak amig vér nem folyik...

2011. ápr. 27. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
97%
Amúhy azzal is egyetértek,hogy az iylen féreg dögöljön is meg.Szerintem aki mások életét megnyomoritja,az pusztuljon el
2011. ápr. 27. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
3%
Szerintem meg ne "dögöljön meg" senki.
2011. ápr. 27. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
96%

Biztos akkor is ezt mondanád ha a te apád molesztált volna gyerekkorodban.A verésről nem is beszélve.

Az iylen nem ember,dögöljön meg.

2011. ápr. 27. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
95%
Kezdjük azzal, hogy az ilyen nem is ember...
2011. ápr. 28. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
94%

Úristen...

Nehogy már védjétek azt a büdös f.éreg Stohlt!!!!!

Ha a Ti szeretteitek szenvedtek volna balesetet neki "köszönhetően", akkor is így ajnároznátok?????

Elmentek ti a f.aszomba...

Simek Kitty még gyerek volt a bűne elkövetésekor, ráadásul a szexuális zaklatások és a bántalmazások hatására válhatott ilyenné! Meg is érdemelte a sorsát az a büdös görény, az ilyennek nem való az élet!!!! Különben meg azokat, akik gyerekeket molesztálnak, a börtönökben sem kedvelik túlzottan...a gyilkosok, a bankrablók pokollá teszik az életét a rácsok mögött! Úgyhogy talán jobb is, hogy kipurcant...

2011. nov. 4. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!