Cigány-magyar helyzet? Hogy látjátok ti?
08:22-nek!!MENJ A FENÉBE!!!Idézek az általad belinkelt oldalról!:::
cigánybűnözés –ilyen nincs. Ez is a pejoratív, és jellegzetesen mélymagyar elvakultságra jellemző kifejezés. Vannak olyan tevékenységek, melyek a cigányság megítélésében nem is bűncselekmények, mint a prostitúció, a besurranótolvajlás, és újabban a kamatolás(uzsorázás), ingatlan és autóüzérkedés.
Tény: egyetlen olyan népség van, amelyik oda szarik, ahonnan eszik, az a cigányság.
Tény: egyetlen olyan népség van, amelynek globálisan nem fűlik a foga a munkához, és a tanuláshoz, ez a cigányság.
Tény: cigánybűnözés van Magyarországon. Statisztikailag 10-ből 9 betörést cigányok hajtanak végre.
Tény: az is, hogy attól függetlenül, hogy ilyenek, van köztük normális is
Tény: magyar állampolgárok.
Tény: van egy kormányunk, amelyben a pártunk szavazóbázist lát bennük, és ezért támogatják őket.
Tény: a rózsadombon kevesebb a cigány család, és ebből adódóan az atrocitás.
Tény: sportot űznek a szaporodásból, hisz dolgozni nem szeretvén, ebben látják a megélhetést.
Tény: hogy ebben a kormányunk erős segítséget nyújt.
Ki a hibás?
Szerintem főként a magyar kormány, mert hagyta, hogy kialakuljon ez a helyzet - és még mindig nem akar beavatkozni. Lásd. előbbi politikai okokat.
Van-e megoldás?
Rövid távon csak a harc, hogy egymásnak ugrik a magyar és a cigány.
Hosszú távon: gyökeres változás.
Hogyan lehetne ezt kezelni, néhány példa:
- Annak a nőnek, amelynek nincs legalább 2 éves bejelentett munkaviszonya, annak nem jár semmilyen juttatás. Így 18 éves nem lenne 3 gyereke. Vagy legyen, csak akkor tartsa el ő a gyermekeit, ne a többi adófizető.
- Ha kap juttatást, csak a gyermek óvodás koráig, utána azt az adott óvoda és iskola kapná, ahová a gyermek jár. Ha a gyermek nem jár rendszeresen óvodába vagy iskolába, akkor megvonni a támogatást.
- 2 gyermek után, azaz a 3.-tól nincs semmilyen pénzbeli támogatás, csak befizetett adóból lehessen visszaigényelni juttatást.
- Ha van egy család, amelyben egyik szülőnek sincs és volt bejelentett munkahelye, az ne szavazhasson. Milyen dolog az, hogy a tisztes adófizetők által befizetett pénzek kezeléséről azok is dönthetnek, akik egy garast sem raknak be a közösbe. Így a politika sem tudna arra apellálni, hogy egy kisebbségi csoportot támogasson.
.... stb. stb.
Úgyhogy baj az van, ha becsukjuk a szemünket, ha nem. Most még sokan nem érzik ezt a bőrükön, de ha nem lesz változás, akkor 5-10 év múlva kezelhetetlenné válik a helyzet, és mindenhol az országban Gyöngyöspata lesz.
FF
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!