Hogy lehet az, hogy Svájcban a diákoknak csak a 19%-a érettségizik le, mégis sokkal fejlettebbek? Lehetséges, hogy szín tiszta pazarlás ennyi diplomást képezni? (tovább lent)

Szerintem nem fog eljönni. Huszonéves vagyok, és elképesztőnek tartom a kortársaim. Felnőttünk, de még fiatalok vagyunk, nem kell sok éhes szájat etetnünk, nincs felelősségünk, csak magunk iránt... most kéne tenni a jelenlegi helyzet ellen.

Ehhez képest mi megy ma? Mindenki elfogadja, hogy ez van, sír a rendszer miatt, mintha hatvanéves, tehetetlen nénike lenne. Semmiért nem mozdulnak, mindenki csak a kényelmét keresi, amint befejezte a sulit, felvesz valami irdatlan hitelt, mert a lakás meg az autó kell, onnantól meg semmi nem érdekli.

Kérdezd meg ma a fiatalokat, mi az álmuk, céljuk. Nincs nekik. Legyen fedél a fejük fölött, legyen mit enni, legyen kivel dugni. Ennyi, ettől boldogak.

Engem mindenki bolondnak vagy csodabogárnak tart, mert nem ez a célom, álmom. Az ismeretségi körömben is megkaptam már ezt, de ott legalább elfogadnak. De a gyk-n is rendszeresen elmondanak mindennek, aki például nem érti, miért olyan nagyon fontos a saját ház. Számtalanszor hallottam már, hogy soha nem viszem semmire, fel fog kopni az állam, stb.

Ilyen emberek nem fognak semmin változtatni. A politika meg még rá is játszik, demagógiával meg néhány látszatintézkedéssel betömi a szájukat. Kenyeret és cirkuszt...

Azért nem hinném, hogy csak 19 százalékuk.

Viszont az tény, hogy sokkal kevésbé van felfújva a felsőoktatás - ugyanakkor sokkal színvonalasabbak a szakmát adó középfokú képzések. Amiknek a végén nem kell "érettségizni", de ez még nem jelenti azt, hogy ezzel egy életre el is lenne vágva az illető a felsőfokú oktatástól.

Úgy egészében a középfokú oktatás nem olyan, mint nálunk, hogy szakmunkásképzőbe 95 százalékban csak valódi vérgyökerek járnak, akik a maradék 5 százalékot sem hagyják tanulni, a tanárok meg maximum fél éven belül feladnak minden oktatói-nevelői próbálkozást, hanem a Berufschule is "rendes iskola", ahová "rendes emberek" járnak. Tudom, mert kötelező nekik közben folyamatosan szakmai gyakorlatot is csinálni "valódi" cégeknél, az én munkahelyemen is van néhány, és mentalitásukat, viselkedésüket, élethez való hozzáállásukat tekintve sokkal jobban hasonlítanak a volt (magyarországi) gimis osztálytársaimra, mint a szakmunkás/nem élvonalbeli szakközepes ismerőseimre.

Ugyanakkor van olyan főnököm több is, aki eredetileg szintén ilyen szakmunkás-szerű iskolába járt, csak pár év múlva meggondolta magát, és elvégezte az egyetemet.

Az jogos felvetés, hogy itt csapból folyik a pénz, de azért az is igaz, hogy nagyon okosan és meggondoltan bánnak vele. Nem alkalmaznak gazdaságfelfújó módszereket, nem hajítják a hitelt az emberek után, és abszolút kockázatkerülő stratégiákkal dolgoznak. Ha előző két évben folyamatosan növekedett mondjuk egy cég bevétele, akkor a következő évre nem még nagyobb bevétellel terveznek, hanem a korábbi évek átlagával. (Sematikus példa, de tényleg jellemző).

Racionális ország, az az igazság.

És ami nagyon fontos: tervezhető benne az élet. Diplomával és diploma nélkül is. Talán ez is lehet az oka, hogy nálunk boldog-boldogtalan diplomát akar: biztos ami biztos, ki tudja, hátha mégiscsak több esélyem lesz úgy, még ha semmi hasznosat nem is tanulok ott... mert nálunk nem lehet előre tudni, hogy milyen feltételekkel vállalhatunk majd 5 év múlva munkát.

Belinkelek egy másik kérdést, szerintem, az ottani válaszok ide is beillenek és kiderül belőlük, hogy miért is tart itt jelenleg a magyar közép- és felsőoktatás:

http://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__magyar..

18:23 vagyok. Jelenleg több dolog van, amit szóvá szoktam tenni.

Az egyik az, hogy ésszel és aktívan politizáljunk. Mert ma mindenki csak azt hajtogatja, hogy nem érdekli a politika, nem hajlandó foglalkozni vele, gondolkozni rajta, naná hogy így bármit megtehet az aktuális kormány a néppel. Erre az átlag huszonéves azt mondja, hogy "egyik olyan mint a másik, minek foglalkozzak vele?". Csak azt nem látja, hogy pont ezért kéne foglalkozni a dologgal, mert amíg homokba dugjuk a fejünk, addig semmi nem változik.

A másik az, hogy ésszel, racionálisan éljünk. Akiket ismerek, mind végletekig mennek, aztán semmi nem jó nekik. Nem ismerik az arany középút fogalmát. Például folyamatosan vásárolnak. Minek? Vagy rengeteget buliznak. Vagy semennyit és büszkék rá, pedig szórakozni jó.

Vagy a vásárlásra visszatérve a kicentizett hitelek is ilyenek. Ki lehet számolni, hogy ha addig egy kisebb lakásban laktak volna, amíg összejön a pénz, mindent egybevéve olcsóbban jönnek ki, csak cserébe még biztonságosabb is. Akkor hol van ebben a ráció?

De itt van az egészséges élet is. Szintén a két véglet: "vegán vagyok, nem eszem semmit csak babcsírát", meg az "úgysem tudunk egészségesen élni, akkor meg minek törekedjünk rá". Én valahol félúton lavírozok, például nem veszek fűszerkeverékeket, hanem fűszereket és magam ízesítem az ételt. Így nem eszem feleslegesen ízfokozót. Stb...

Felmerül még a környezetvédelem kérdése, itt is azt látom, hogy két véglet van, pedig a középút lenne az arany. Így persze egyik véglethez tartozók sem értenek egyet velem...

De ha nagyobb dolgokban gondolkozunk: két nagy álmom van. Az egyik, hogy egy nagyon jó zenekarnál játszhassak, mondjuk az Operában. Ehhez jelenleg tőkét gyűjtök, mert nyilván nagyon jó hangszerre van szükség hozzá.

(megjegyzem ezt se szokták érteni, mert miért nem gyűjtök először házra, aztán hangszerre, közel azonos árban vannak)

A másik, hogy ha meguntam a zenekart, akkor el szeretnék utazni a Húsvét-szigetre megfejteni a rongo-rongót. És jó esetben ott is maradnék életem végéig.

Na ezt a kettőt nem képes az emberek begye bevenni. Főleg hogy mindkettőre készülök, tanulok évek óta, szóval nem légből kapott dolgokról van szó. Számtalanszor megkaptam, hogy se a zenélés, se a nyelvészkedés nem jó, mert "nem lehet vele jól keresni".

És nagyon kevesen értik meg, hogy számomra nem az jelenti a boldogságot, hogy iszonyú sok pénz van a bankszámlámon. Legyen annyi, amennyiből megélek. Annyi pedig mindig lesz. Azon felül nem érdekel. Nem akarok divatos ruhákat, nagy autókat, nagy házat. Persze nincs velük bajom, ha csak úgy jönnek, de én nem fogok pénzt kiadni értük.

Tudom, erre lehet azt modnani, hogy "de mi van, ha nem lesz annyi, amennyiből megélek". Na ez az a helyzet, ami velem nem fog előfordulni. A mai trenddel ellentétben vannak igazi jó barátaim, akikre számíthatok, valamint a rokonaimmal is olyan a kapcsolatom, hogy segítenek, ha tudnak. És ha az ember mellett állnak mások, akkor már sokkal könnyebb összeszednie magát, ha kell.

Nem utolsósorban azt látom, hogy ha valaki tényleg nagyon jól csinálja azt, amit csinál, akkor nem kell a tönkremenéstől tartania. Tehát csak arra kell ügyelni, hogy ne legyen az ember középszerű.

Na ez az a gondolat, amit aki magára vesz, onnantól utál engem. De mit tegyek, ha egyszer így gondolom?

Én nagyon tisztelem és értékelem a gondolataidat, viszont ahogy esetlegesen rád furán néznek az álmaid, vágyaid miatt, úgy lényegében te is hülyének nézed azokat, akik téged nem értenek meg vagy teljesen más céljaik vannak az életben! Legalábbis számomra ez derül ki az előző irományodból. Több száz fiatalról tudok (volt osztálytársak, évfolyamtársak, jelenlegi egyetemista társak), mindegyik lépni akar az ügyben, hogy ebben az országban megváltozzon valami, ahogy a szüleim, és az összes 40-es éveiben járó felnőtt ismerősöm is, egyszerűen csak nem lehet mit tenni. Persze jöhetnének a tüntetések, a fontosabb épületek leamortizálása, a politikusok anyázása (lásd hírek), de ha csak az előző néhány évet nézzük, amikor ennek a csíráját már láthattuk mire mentünk vele? Csöbörből vödörbe. Őszintén kíváncsi lennék szerinted mit lehet tenni annak érdekében hogy az ÖSSZES politikus eltakarodjon a parlamentből, nem csak a mostani bagázs!

Az én álmaim között az szerepel, hogy azt csinálhassam amit szeretek. Szeretek küzdeni, és nőként, mérnökként azt hiszem erre lesz is lehetőségem. Az én vágyam az hogy kivívhassak legalább egy kisebb fajta tiszteletet a szakmában, jó állásom legyen, ahova szeretek nap mint nap bejárni, nem gyomorgörccsel ébredek reggelente. Emellett egy egészséges, szép családot szeretnék, a gyerekeimnek legyen meg mindene, ne kelljen nélkülözniük, ne kelljen arra számítanom, hogy ha baj van majd a rokonok, barátok kisegítenek anyagilag, mert szerintem erre senkinek nem szabad alapoznia. Sajnos itt már a legtöbb ember nincs olyan helyzetben hogy esetleg nagyobb kölcsönnel segítsen, de azt sem szeretném, ha csak máshoz járnék át ételért mindig. Azért neveznek már felnőttnek minket, mert megtudunk állni a lábunkon, okosan kell élni, és nem arra számítani, hogy mindig van mögöttem valaki, aki segít! Mi lesz ha egyszer nem lesz? Nem akarok milliomos lenni, nem akarok villában élni a Rózsadombon, nem akarok három Audit a garázsba, egy átlag, de biztos életet szeretnék, amiben megbecsülnek, és nem taposnak el ahogy sajnos most a legtöbb felnőttet, a családomnak pedig legyen meg mindene. A minden alatt nem a legmodernebb elektronikus cikkeket értem, sokkal inkább ruhát, ételt, fedelet a fejük felett, ami saját és nincs rajta jelzálog!

A másik ami feltűnt, hogy mindenképpen tenni akarsz azért hogy itt jobb legyen a helyzet, még is amint tudsz elmész innen. Hol ebben a logika? Ahhoz hogy itt jobb legyen valami, ember is kell, és ha minden fiatal elmegy, akkor fölösleges is küzdeni, hiszen nem lesz kiért!

Nekem ez az álmom, ez a célom, neked más nem értem ezért miért kéne hogy lehülyézzelek téged, viszont azt sem értem, hogy neked miért kéne lehülyézni engem vagy bárki mást akinek esetleg kicsit átlagosabb vágyai vannak mint neked.

Azért a saját ház mint álmaink alfája és omegája című témához még annyit közbevetnék, ha már Svájcról volt szó a kérdésben, hogy az Magyarországon valóban sokkal fontosabb dologként van jelen a köztudatban, mint egészséges lenne.

Vagy nem is annyira a saját házról beszélnék, inkább a saját lakásról.

Persze, nagyon hosszú távon a saját valóban olcsóbb - de ha csak épp hogy kifér nagy kínszenvedések árán, és még nem kis rizikója is van, hogy bebukjuk, akkor még mindig sokkal okosabb stratégia _lenne_ bérelt lakásban lakni.

Csak persze az is igaz, hogy bérlakásból meg nincs túl sok, az új építésűeket rendszerint a befektető eladja és nem kiadja.

Svájcban például ez sem így van. Persze azért sem, mert a bankok szigorúbbak, de azért sem, mert az emberek nem úgy gondolkodnak, hogy aki nem a sajátjában lakik, az senkiházi földönfutó. Hanem értelmesen mérleglik, hogy melyik a racionálisabb megoldás - és főleg _mikor_.

Mert a bérlésnek - azon kívül, hogy nem annyira kockázatos - vannak még például olyan előnyei is, hogy sokkal mobilisabb úgy az ember... ha spórolni akar, bérel kisebbet, ha költözni akar a munkája vagy a párja miatt, bérel máshol, ennyi.

11:41 látod, amit te leírtál, az egy intelligens megnyilvánulás volt. De sajnos el kell ismerni, hogy ma nem a tolerancia a legjellemzőbb kis hazánkra nézve.

Hogy mit lehetne tenni? Ahhoz, hogy "megmondjam a frankót", sokkal okosabbnak kéne lennem. De az biztos, hogy az épületek rongálása nem megoldás.

Én hiszek a demokráciában. Bár elég szomorú volt végignézni a választást, amikor az emberek jelentős része egy olyan pártot tüntetett ki bizalmával, aki egyrészt egyszer már eljátszotta azt, másrészt az egész kampánya bullshit volt. Elég alapos ember vagyok, átolvastam az összes programot, mielőtt döntöttem. Elképesztő volt, hogy a legesélyesebb induló annyira bízott abban, hogy elég lesz a győzelmükhöz az, hogy a nép kiábrándult a másikból, hogy a programja adatok nélküli bullshit volt. Olyan, amilyet én munkámból kifolyólag igen sokszor kell írjak, és bőven elég hozzá tudnom azt, hogy hozzávetőlegesen hány oldal kell. De még elképesztőbb, hogy ez a program ilyen eredményt hozott.

Hiszek a demokráciában. Szerintem elégnek kéne lenni annyinak, hogy minden induló csinál egy érthető, megvalósítható, és SZÁMONKÉRHETŐ programot. Ha az emberek ez alapján döntenének, akkor valószínűleg ma egész másképp nézne ki az ország vezetése. Persze kéne még hozzá egy független ellenőrző, számonkérő testület.

Tulajdonképpen nem egy nagy dolog ez, de mégis alapjaiban változtatná meg a helyzetet.

De ehhez mi, választópolgárok is kellünk. Nem kell forradalom, vér meg pusztítás. Ha mindenki egy ilyen előre kidolgozott terv alapján döntene, úgy a többség valószínűleg a legjobbat választaná.

És hogy hogy lehetne lecserélni az egész bagázst? Pont így. Legutóbb például voltak friss jelentkezők. Csak nem őket választottuk meg.

Az a helyzet, hogy nem nagyon látok esélyt arra, hogy az általános szemléletmód változzon. Ha pedig ez valóban így van, akkor igen, elmegyek. Egyedül semmi vagyok, semmit nem tehetek. Vannak gondolataim, elképzeléseim a helyzet megoldására és a jövőben való elkerülésére. Talán jók, talán nem. Valószínűleg soha nem fog kiderülni.

De ha egy mód van rá, szeretnék itthon maradni. Mert szeretek itt élni.

Sajnos tényleg az szűrhető le az előző soraimból, hogy én is hülyének tartom azt, aki másképp gondolkozik. Néha nem fogalmazok elég pontosan. Nincs azzal semmi gond, ha valaki másképp gondolkozik. A gond ott kezdődik, amikor valaki számára csakis az ő elgondolása helyes, és mindenki más csakis tévedhet. Az ilyen embereket valóban nem tartom túl sokra. Mert vannak kérdések, ahol nincs jó megoldás, ebben akkor a másik eltérő véleménye ugyanúgy jó, mint az enyém. Ezt tolerálni kéne.

Vannak kérdések, ahol viszont határozottan van jó és rossz nézet. Ha olyannal beszélek ilyen kérdésről, aki másképp látja, mint én, szeretem ütköztetni az álláspontjainkat. Hiszen ebből csak hasznunk származhat, ha más nem, megismertünk egy másik nézetet. De sajnos sokan nem képesek konstruktív vitára, hanem ha előkerül egy ilyen kérdés, azt személyes sértésnek veszik és személyeskedni kezdenek. Ez miért jó?

Írta valaki, hogy ezekről a dolgokról nem kéne beszélni másokkal. Csakhogy amint fent leírtam, egyáltalán nem biztos, hogy nekem van igazam. Akkor pedig csak jó beszélni mással is a témáról, érvelni, körüljárni. Ezáltal mindketten előrébb juthatunk egy kicsit.

De nagyon sokan nem akarnak előrébb jutni...