Írnátok régi háborús történeteket amiket nagymamátok v nagypapátok mesélt vagy lehet kitalált is?

Milyen jellegűre gondolsz?

Én szívesen írok, de ugye azt nem várod el, hogy itt kisregényeket írjunk.

Csak egy rövid eset:

Nagymamám bátyja harcolt a II. világháborúban, de még viszonylag hamar hazaengedték. Amikor hazajött, pakolták ki a csomagját és nézték, hogy a ballonkabátjának a bal vállán és a jobb derekánál van egy-egy luk. Dédnagymamám kérdezte, hogy az hogyan lett. Erre a válasz: keresztüllőtték. Mindenki csodálkozott, hogy és ezt mégis hogy élte túl. Egyszerűen. A táskában volt a kabát, amikor keresztüllőtték. :D

Jó, ez most egy poénosabba sztori, és gondolom nem épp ilyenekre gondoltál, de ha egy kicsit szűkíted a kört, akkor talán tudunk segíteni.

Én amolyan kezdő íróféle lennék, de több oldalas kisregényeket én sem fogok ide írni. Arra ne is számíts!

Én átéltem a háborút,már nem is kisgyerekként. De nagyon sokat lehetne írni az akkori élményekről.

Egy alföldi kisvárosban lakom. 44.október végén,egy szombati napon elterjedt a hír,hogy az oroszok megüzenték a Polgármesternek,ha este 8-ig nem adják fel a várost,akkor megkezdik az ostromot. Pontosan 8-kor eldördültek az első ágyúlövések. Mi a kerítésbe vágott ajtón átmentünk a szomszéd pincéjébe (nekünk nem volt pincénk). Apám minden ajtót-ablakot kinyitott,hogy a légnyomás ne törje be az üvegeket. Az ostrom hétfő reggelig tartott. Vasárnap délután úgy tűnt,hogy a közelben utcai harcok vannak,mert állandóan robbantak a lövedékek. Az ostrom után derült ki,hogy a velünk szembeni ház udvarában német lőszeres teherkocsik voltak,egy nem tudott elmenekülni. A rajta levő lövedékek találatot kaptak,és azok robbantak fel egyenként. Megjegyzem,hogy az oroszoknak nagyon jó irányzékuk volt. Nem a lakosság házait lőtték,hanem a laktanyákat,városházát,a vasút környékét,de a vasutat már nem.

Hétfőn reggel mentünk haza. Az udvarba beállt egy katonákkal megrakott autó. Első dolguk az volt,hogy géppisztollyal a kezükben,végigkutatták a házat,szekrényeket,ágyalját "nyemeckit" keresve. A két szoba közül az egyikbe bekvártélyozták éjszakára magukat.

Hoztak zsírt,húst,krumplit és magyarázták,hogy főzzük meg nekik. Senki nem tudott oroszul,anyám viszont németül igen. Az egyik tiszt németül szólt hozzánk. Anyám először nem mert megszólalni,de a tiszt észrevette,hogy érti amit mond. Mondta anyámnak,hogy beszéljen nyugodtan,nem fogja bántani senki. A német tudása később is sokszor hasznos volt. Az üstházban megfőztük nekik a pörköltet,közben a konyhában a mi ebédünket is. Mi már megebédeltünk,amikorra az ő kajájuk készen lett. A parancsnok ragaszkodott ahhoz,hogy az öcsémmel mi is együnk velük. Anyám mondta,hogy nem vagyunk már éhesek. A németül tudó tiszt mondta,hogy azért együnk néhány falatot,mert a parancsnok attól fél,hogy mérget tettünk az ételükbe.

Az akkori szokásoknak megfelelően,ha egy várost ostrommal vett be e katonaság,3 napig "szabad rablás" volt.

A városban levő üzleteket feltörték, ( a magánlakásokat nem),a benne talált holmikat pedig teherautóról osztogatták a lakosságnak. Az utcánk végén is volt egy ilyen kocsi,tele vég szövetekkel. Az egyik katona megfogta öcsém kezét,és vitte ki az udvarból a kocsihoz. Anyám nagyon megijedt,mert a németek azt híresztelték,hogy az oroszok elveszik a gyerekeket a családjuktól. Szaladt utánuk,de pár perc múlva jöttek vissza, öcsém kezében egy csizmanadrággal. ( Később kiderült,hogy egy szabóüzletből származik,és a szőlőszomszédunk varratta a fiának)

Ez a társaság egy nap múlva továbbment. A háború végéig jöttek folyamatosan újabbak. Voltak,akik csak egy hétig,de volt olyan csapat is,aki 6 hétig lakott nálunk. Velük szinte családi kapcsolat alakult ki.

Azok a hírek,amik arról szólnak,hogy az oroszok megerőszakolták a nőket,csak részben igazak.

Akik ott laktak egy magánháznál,azoktól soha nem kellett félni senkinek.

Viszont,ha beállítot egy-kettő magán yos katona,legtöbbször ittasan,akkor jobb volt a néknek eltűnni,de legalábbis óvatosnak lennei. Ezek valóban erőszakoltak meg akár egészen fiatal lányokat is. Sőt,olyan eset is előfordult,hogy a védelmükre siető férfiakat lelőtték.

A városban megalakult a Szovjet katonai Parancsnokság. Ha valahol erőszak történt,és a kommandónál jelentették,vagy egy tiszt tudomására jutott,a katonát brutálisan megbüntették. (véresre verték,ledobták egy fogdául szolgáló pincébe,és hasonlók)

Tehát az akkori állapotok nem voltak fehérek-feketék.

Sok mindent tudnék még mesélni,de egyenlőre gondolom,ennyi is elég.

Hát, az én nagymamámnak pont ellenkező tapasztalatai vannak.

Tizenéves volt, amikor bejöttek az oroszok, és nekik is bevette magát egy csapat katona a házukba. Feltúrtak mindent, amíg meg nem találták a nagymamám kölnijét, amit még a háború előtt kapott ajándékba. Ez még amolyan klasszikus kölni volt. Fél literes és elég belőle két-három csepp is, már annak is olyan erős a szaga, mint a maiakból egy üvegnek.

Na ezt találták meg az oroszok és megkérdezték, hogy kié. Amikor mondták, hogy nagymamámé, akkor elvigyorodtak, előrángatták őt, és mutatták, hogy tegye össze a kezét... tudjátok, mint amikor vizet fog fel az ember. Mert volna mást tenni? Aztán az oroszok elkezdték bele önteni a kezébe a kölnit, aztán az egyikük alulról meglökte, hogy az egész a nagymamám arcába boruljon. Na ezt marha viccesnek találták.

Nagymamámnak napokig kellett sikálnia a haját, hogy kijöjjön belőle a szag, de még évekig érezhető volt, amikor hajat mosott, és olyan erősen, hogy már a hányinger kerülgette.

Elhiszem, hogy nem volt minden orosz katona szörnyeteg. A tisztek, feltételezem, a kulturáltabb fajtából kerültek ki, és többségük visszafogta az embereit is. De a közkatonák többnyire a legmocskosabb utcai suttyók voltak. Csomó történet van arról, hogy pl. az oroszok nem ismerték a karórát, aztán amikor vonultak keresztül Kelet-Európán és Kelet-Németországon, fosztogatták a hullákat a harcmezőn, és ha találtak egy gazdagabb katonánál egy karórát, azt rögtön elcsórták. Gyűjtötték. Én láttam egy fényképet, amin egy fiatal orosz katona nagy büszkén tűzi ki a szovjet zászlót valahol a megszállt területeken, és ahogy tartja a zászlórudat, a karjáról felcsúszott a zubbony, és az egész alkarja végig tele volt karórákkal. Ettől még mondjuk bánhatott emberhez méltóan a legyőzöttekkel, de ez is bizonyítja, hogy mégis honnan jöttek ezek a fickók.

A 18.22.-höz!

Én írtam az élményeimet.

Soha nem szerettem az általánosítást,mert az nem az igazság.

A SZovjetúnió,ha jól emlékszem 33 tagországból állt. A nép többsége már a cári uralom alatt is hihetetlen nyomorban élt,ez a Sztálini diktatúra,és a háború miatt még fokozódott.

Szibériában,a tajgán élő népek,a mongolok együtt laktak az állataikkal a kunyhóikban. Európai szemmel ez elképzelhetetlen volt,de számukra természetes életforma.

Megjegyzem,hogy Magyarországon is éltek tanyákon nagyon primitív életmódban emberek.

Ami a hadsereget illeti: minden tagállamból besorozták az embereket,de egy-egy században nem az egyhelyről való emberek voltak,hanem különféle nemzetiségűek. Így senki nem bízott a másikban,és nem is mert volna lázadni. Ez a diktatúra velejárója.

Ezért a katonák viselkedése,műveltsége is teljesen eltérő volt.

A békében élő emberek könnyen ítélkeznek a katonák felett. Elfelejtik,hogy ők is emberek,vágyakkal és szükségletekkel. A háborúban részvevő katonák zömmel férfiak voltak. Sok ezer kilóméterre az otthonuktól,fagyoskodva,éhezve,állandó életveszélyben. Ez sokukat teljesen fásulttá tett,és kivetkőztek emberi mivoltukból. Ez nemcsak az orosz katonákra volt jellemző,hanem a magyarokra és a németekre is. Ők sem voltak különbek Oroszországban,mint az oroszok nálunk. Erről a fogságból hazatértektől hallottam. A történelemkönyvekből ezek kimaradnak.

Hogy igazam van,beláthatod ha pl. visszagondolsz a nemrégi híradásokból ismert amerikai katonanő kegyetlenkedéseire Irakban.

De hányszor hallani itthon is nőket megerőszakoló szadisták tetteiről.

Nem kell és nem is szabad a tényeket letagadni,de általánosítani sem.

"A békében élő emberek könnyen ítélkeznek a katonák felett. Elfelejtik,hogy ők is emberek,vágyakkal és szükségletekkel."

Én az ilyen embereket nem mint katonát ítélem el, hanem mint embert. Megértem, hogy neki is rossz, de ez nem indok arra, hogy a kiszolgáltatottakon élje ki a saját vélt vagy valós sérelmeit.

És ez nemzetiségtől független. Azt is elítélem, ha magyarok teszik