Büszke vagyok rá, hogy az őseim közül lényegében egy sem volt nagyvárosi (budapesti például), és én sem vagyok az. Viszont sokaknak éppen amiatt dagad a keblük, mert tősgyökeres fővárosiak. Hogy is van ez?

Innen már csak lépés a "gyüttmentezés". Vidékiként biztos tudod, miről beszélek.

Általánosságban megfigyelhető, hogy minél ótvarabb putri a hely, annál nagyobb ott a gyüttmentezés. Egész kilátástalan életük egyetlen felmutatható "eredménye", hogy az anyjuk oda szülte őket, és ha már ott nem értek el semmit, ami tartást adna, akkor jön az, hogy aki nem akkora májer, mint ők, hogy ide született, az rendes ember nem lehet.

Mások többet is el tudnak magukról mondani, nekik nincs szükségük "gyüttmentezni". De ahol ezek tobzódnak... na, ott baj van!

Budapestinek lenni nem érdem, vidékinek lenni sem az.

Én egy pesterzsébeti lakótelepen nőttem fel az ötödiken, ettől dagad a keblem. Most egy nyugat-magyarországi kisvárosban lakom, már csak a másodikon.

Mi értelme ennek? Arra lehet valaki büszke hogy nincs nagyvárosi felmenője? Ez valami újfajta rasszizmus?