Likvidálnád Mohamed prófétát?

igen, aztán visszafelé II. Orbán pápát is hogy ne terjedjen az erőszakos kereszténység, aztán Lenint és Hitlert

de nehéz lenne megmondani hogy biztosan jobban járnánk-e a változásokkal...

[link]

Pontosítsunk, és ne általánosítsunk, és kicsit próbáld meg nem csak a magad igazát meghallani. Van az iszlámnak egy ága, ami erőszakos, ez a hangos kisebbség, amit a csendes többség is elítél.

Eredetileg az iszlám azért jött létre, hogy az egymással folymatos harcban álló arab törzseket összefogja, mivel Mohamed felismerte, hogyha nem egymás ellen, hanem egymás javára használnák fel ezt az erőt, sokkal többet érhetnének el. Igaza lett, ezt el kell ismerni, bár a dzsihádot pontosabban kellett volna megfogalmaznia...

Inkább azokat akik kitalálták a zsidó vallást. Minden nyugati és közel-keleti vallás abból alakult ki.

Akkor nem lett volna se iszlám, se katolicizmus, amik nevében a legtöbb gyilkolást követték el.

Nem gondolnám, hogy az iszlám erőszakosabb lenne, mint a keresztény vallás vagy civilizált társadalmak lakói.

Én olvastam egy cikket angol-amerikai-holland katonákról (na nem a sötét középkorból) hanem pár évvel ezelőttről, bármelyik erőszakos iszlám fanatikust odaveri, amit ők művelnek a civilizáció terjesztése címszó alatt.

Én nem láttam az 1492 című filmet, de valaki azt mondta ott világosan ábrázolják, milyenek is a civilizált, keresztény hódítók.

Úgyhogy igen ha lenne időgép, nem Mohamed prófétánál kellene kezdeni, hiszen az iszlám későbbi időre tehető, mint a Biblia keletkezése. A Biblia íróival kezdeném aztán Jézussal folytatnám, aki egyébként nem kevésbé véres kezű, csak nálunk a törvények elkülönülnek a Biblia előírásaitól, míg az arab államokban a kettő egy és ugyanaz. Amikor a mi világunkban is így volt bizony volt kerékbetörés, kövezés, kézlevágás, máglyán égetés stb stb.

Ez nem oldaná meg az erőszakot, mert ez nem eszmékhez kötődik. Az emberrel vele született tulajdonság sajnos. Szerintem maga az ember ilyen.

Freud is elmélkedett arról, hogy sokkal közelebb vagyunk az ösztönvilághoz, mint azt korábban sejtettük volna.

Ha nem lett volna kereszténység vagy iszlám, akkor is ugyanolyan borzalmas lenne a történelem. Egész egyszerűen, mert ilyen az ember természete.

Azért Kínában is történtek elég csúnya dolgok.

És az ateista Sztálinék is borzalmas dolgokat követtek el.

Az erőszak nem vallás függű.

Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) könyörületes volt, még az ellene fegyverrel harcoló, a szegényeket, nőket és rabszolgákat végtelenül elnyomó, mekkai ellenfeleinek is megbocsátott 630-ban, amikor követőivel legyőzte őket, pedig sok erőszak és vér tapadt a kezükhöz.

Egyébként pedig nincs olyan hogy erőszakos iszlám. Az iszlám nem erőszakos, csak azok akik félreértelmezik, és olyat látnak bele, ami nem része. Azt mondja a Korán: "Nincs kényszer a vallásban" (Korán 2: 256). "Harcoljatok azok ellen, akik ellenetek harcolnak" (Korán 2: 191)

Kedves kérdező, rosszul tudod, mert Mohamed kereskedőként élt Mekkában, ahonnan 622-ben vagyonát otthagyva menekült el barátjával, és hűséges követőjével, Abú Bakr-ral, mivel a mekkai pogány vezetők életükre törtek.

Az előzményekről röviden:

Mohamed próféta életrajzából tudjuk hogy egyszerű, de becsületes arab ember volt, népe körében közkedvelt, és tisztelettel övezett személy volt megbízhatósága, őszintesége, bölcsessége és a kereskedelemben való jártassága miatt. Nem vett részt az arab törzsek bálványokhoz fűződő imádatában, és folytatott kicsapongó, az akkori fiatalokra jellemző életmódot, akik törzsi zenével, részegséggel, szerencsejátékkal és prostituáltakkal múlatták az időt. Ehelyett családjának élt, és szabadidejében szeretett elvonulni, és elmélkedni a világ dolgain; minden évben egy időre felköltözött a mekkai Hirá barlangba, ahol a maga módján kereste az igazságot, és próbált közeledni Istenhez.

Küldetése egy ilyen elmélkedés során, meglepetésszerűen vette kezdetét i.sz. 610 körül, negyvenéves korában. Először családtagjaival és a legközelebbi barátaival ismertette meg az Isten üzenetét. Három évvel később kezdte nyilvánosan hirdetni az iszlám vallást. Az arabok ekkor hallhatták először a Korán szavait. Az arab törzsek kulturális életének, művészetének fénypontját a költészet jelentette. Az arabok rendkívül kifinomult irodalmi ízléssel rendelkeztek, főként ami a költeményeket illeti. A hivatásos szavalók, költők a zarándoklati időszak alatt mérték össze tudásukat, költői képességüket, és a legjobb költeményeiket a Mekkai Kába szentély falaira függesztették fel. Az iszlám nyilvános hirdetésének kezdete után a híres pogánykori költők alkotásai hirtelen eltörpültek a Korán fenséges szavai mellett. A Korán utánozhatatlan stílusával szembeni tehetetlenség nem volt véletlen, hiszen az arab költők a sivatagi életen, az arab törzsi viszonyokon, az évekig tartó háborúk emlékein, és saját törzsük dicsőítésén, vagy más törzsek lealacsonyításán, szidalmazásán kívül másról nem igen szavaltak.

A Korán ezzel szemben magabiztosan tárt a hallgatóság elé különböző népekről, prófétákról, és vallási közösségekről szóló történeteket – meghaladva ezzel az arabok hagyományos életterét – és kifejtette a világ és az ember teremtésének folyamatát és célját, és szinte megfogható, érzékelhető módon mutatta be a túlvilági eseményeket. Ugyanakkor evilági téren síkra szállt a szegényekről és árvákról való gondoskodás, és nők jogai és a rabszolgák elengedése mellett, továbbá hadat üzent az elnyomás, kizsákmányolás, a törzsi fanatizmus, a vérbosszú és a gyermekgyilkosság ellen. Az akkori arábiai törzsek, akikhez a Korán elsőként szólt, nem akartak hallani a Könyörületes Istenről, mert nem tartották erénynek a könyörületességet, a megbocsátást, a szeretet megnyilvánulását, inkább a gyengeség jelének vélték, így sokkal inkább támogatták a bosszút, a megtorlást, az elnyomást, és az igazságtalanságot. Ezt az állapotot a Korán tévelygésnek nevezi: „Ekképpen küldtünk el téged (ó Mohamed) olyan néphez, mely előtt népek távoztak már el (az élők sorából), azért hogy recitáld nekik azt, amit sugalltunk neked, miközben ők nem hisznek a Könyörületesben. Mondd: Ő az én Uram! Nincs más isten csak Ő! Őrá hagyatkozom, és Hozzá fordulok megbánással.” (Korán 13:30) A Korán egyedi irodalmi stílusa, bölcsességgel teli szavai, valamint szeretetteljes, a védtelenekkel és elesettekkel szolidáris hangvételtől áradó kijelentései, üzenetének egysége és egyetemessége, témáinak sokrétűsége már a kezdetekben lenyűgözte törzsének számos tagját, és mérhetetlen csodálatot, rajongást váltott ki. Azokban, akiknek az érdekei ütköztek a Korán tanításaival, és akiket a Korán esetenként bírált vagy fenyegetett, bennük mérhetetlen ellenszenvet váltott ki, annak ellenére, hogy stílusa egyébként őket is megragadta, de a büszkeségük, és érdekeik miatt nem fogadták el tanításait, ezért inkább varázslatnak nevezték, és elutasították.

Mekka bálványimádó, gazdag kereskedői számára tehát mindezek a tanítások anyagi, társadalmi és hatalmi érdekükkel szemben helyezkedtek el, ezért mindent bevetettek hogy Mohamed prófétát „jobb belátásra” bírják. Amikor a tárgyalásokkal nem érték el céljukat, hamarosan üldözni kezdték az iszlám követőinek kis csoportját. Az üldöztetés elől sok muszlim menekült Mekkából Abesszíniába, ahol egy igazságos keresztény király, an-Nadzsásí uralkodott. A Mekkában töltött utolsó három évben gazdasági blokád alá helyezték a próféta klánját, és kiűzték őket Mekka külterületeire, ahol a sok nélkülözés és hányattatás következtében a próféta elvesztette hőn szeretett feleségét, Khadídzsát és nagybátyját, Abú Tálibot, az egyetlen védelmezőjét. A blokádot ugyan később feloldották, de egy másik nagybátyja, Abduluzzá – aki Abú Tálib helyébe lépett – a Kurejs törzs vezetőivel úgy döntöttek, hogy végleg elhallgattatják a kiszolgáltatott helyzetben lévő prófétát.

Így kényszerült Mohamed próféta 622-ben az ellene tervezett merénylet elől Medinába vándorolni, ahol befogadták, és bizalommal, védelemmel vették őt körül.

Medinában a prófétát választották meg minden közösség bírójának. Ennek értelmében nem csupán a muszlimok hanem a más vallásúak, például a zsidó közösség tagjai is hozzá fordultak jogi kérdéseikben.

A mekkai arisztokrácia nem törődött bele ebbe a helyzetbe, és pozíciójának, érdekeinek féltése miatt rövidesen Mohamed próféta és a kis muszlim közösség nyomába eredtek, hogy döntő csapást mérjenek rájuk, de a muszlimok hitüktől vezérelve legyőzték ellenségeiket. A támadások ezután is folytatódtak és muszlimok számos alkalommal védték meg magukat a többszörös túlerővel rendelkező mekkai bálványimádók seregeinek támadásaival szemben. A mekkai Kurejs törzs, hol egymagában, hol más arábiai törzsekkel szövetkezve ostromolta Medinát és a muszlimokat. Összesen 27 kisebb-nagyobb ütközetre került sor, melyek közül kilencben vett részt Mohamed próféta személyesen. Az első írásos történeti feljegyzések, az ún. Maghází irodalom részletesen tárgyalja a csaták, ütközetek történetét és végső kimenetelét. Ezek a feljegyzések alapozták meg a későbbi életrajzi leírásokat, vagyis Mohamed próféta életútját (Asz-szíra an-Nabawijja). 628-ban a próféta tíz év tűzszünetet kötött a mekkaiakkal, ami alatt lehetőség nyílt a környező arab törzseket meghívni az iszlám vallás felvételére, sőt küldötteket küldött a Bizánci, a Perzsa és az Egyiptomi helytartóknak is, elindítva a muszlim állam nemzetközi kapcsolatait. Az iszlám ebben a békeidőben lezajlott hihetetlenül gyors terjedésének köszönhetően, Mohamed próféta i.sz. 630-ban már egy hatalmas sereg élén vonult be – méltóságteljesen, de lehajtott fővel – Mekkába, abba a szent városba, ahonnan nyolc évvel korábban kiűzték őt ellenségei. Lerombolta a bálványokat és véglegesen megtisztította a Kába szentélyét a politeizmustól. Mohamed próféta megkegyelmezett mekkai ellenségeinek, a vérbosszú és a megtorlás, vagyis a pogánykor két látványos kifejeződését döntve romba. Mekka meghódításánál mutatkozott meg legjobban az iszlám diadalma a törzsi szellemiség felett: különböző arab törzsek tagjai egyesültek egy győzelmi zászló alatt, immár egy vallás alá rendeződve, és egy Ummát, közösséget alkotva. Az iszlám véglegesen eltörölte a törzsi alapon történő közösségi szerveződést, és ezzel együtt azt a fanatikus magatartást, amely korábban uralkodott. Ez azt jelentette, hogy befejeződött az addig uralkodó fanatikus pogány gondolatiság – mind társadalmi, mind pedig vallási téren – mivel helyébe lépett az iszlám univerzális, egyenlőséget hirdető tanítása, amely nem tesz különbséget az arab törzsek és más népek között származásuk alapján.