Hogy fogadjam el az élet kínálta lehetőségeket?

Talán buta problémának tűnik, de nekem sok gondot okot:(

Mostanában kaptam néhány remek lehetőséget, amelyek boldogabbá tehetnének, de egyre gyakrabban merül fel, hogy megérdemlem-e őket?

Igazából, minden narcisztikusság nélkül mondom el, hogy egy jólelkű embernek tartanak, és józan, külső szemmel figyelve tényleg az vagyok, mert egyszerűen szeretem az embereket,szeretek nekik segíteni, együtt örülni velük, szabadidőmben önkéntes vagyok, és úgy egyáltalán alapvetően szeretettel fordulok az emberek felé...

De most, hogy lehetőségeim vannak boldogabbá válni, furcsa lelkiismeret-furdalást érzek. Hogy miért én? Miért pont én, mikor mások is vannak, akik nyilván jobban nálam és ugyanígy örülnének a lehetőségeknek?

Általában legyintek, és megpróbálom elmagyarázni magamnak, hogy "Ugyan, megérdemled, mert megdolgoztál érte, és már olyan sokszor segítettél másoknak, hogy most te is kaphatsz végre valamit", de mégis: én szívből segítek másoknak, nem valamiért cserébe. Nem akarom úgy érezni, hogy "fizetségként" kapom a mostani szerencsém, és akkor már semmit nem ér az, amit tettem és aki vagyok.

De lehet, hogy csak nekem élnek ilyen tévképzetek a fejemben, és mégis: másnak, például egy nincstelen afrikai családnak esélye sincs olyanokra, amiket én megtehetek, és hogy lehetnék boldog, ha mások szenvednek? Persze, tudom hogy egy jókedvű mosollyal többet adok, mintha olyanokon keseregnék, amin úgysem tudok változtatni, de folyton ott a kérdés: megérdemlem-e? Miért én, ha másoknak is lehetne?

18/L