A zeneszerző azért zeneSZERZŐ, mert azt tulajdonítjuk neki, hogy transzcendens világokból "szerzi" a zenét?
Én is, és akikkel hétköznapi szinten beszélgetek, úgy véljük, hogy a zeneszerzés egy olyan különleges képesség, aminek nem lehet csak úgy birtokába jutni.
Aki zeneszerző, számunkra mint ember az is egy egyszerű földi halandónak tűnik, ámde szerzeménye olyan töményen transzcendens élményt jelent, hogy mi magunk el nem hisszük, hogy ilyet ember alkothatott. Persze tudjuk, hogy de igen, de elhinni nehéz.
Prózát, filmet, festményt persze könnyebbnek tűnik alkotni, még ha nem is olyan remekbeszabottat, mint amit egy-két valódi nagy alkotó. Még verselgetni is lehet egy átlagos ügyes embernek úgy, hogy valami ritmikája legyen a szövegnek, és még rímeljen is. De zenét szerezni, az egyszerűen nem megy csak úgy, hiába is dudorásznék én vagy más hasonló személy mindenféle idétlen dallamkákat.
Vajon ezért a különleges képességért hívjuk a zenét alkotó művészt zeneszerzőnek, aki mintha nem is emberi erejéből állítaná elő, hanem egy más szférából "szerezné meg", hozná közénk a zenét?
válasza:Az írókat is nevezik szerzőnek vagy a filmrendezőt. Az eszmefuttatásodnak etimológiailag semmi alapja. Szimplán azért hívjuk inkább így, mert zenét alkot / csinál / készít, és a zenecsináló hülyén hangzana.
Zenei intelligenciától függ, hogy ki mennyire fogékony a zeneszerzésre, de ugyanúgy elsajátítható "természetes tehetség nélkül", gyakorlással és kitartással ez a készség is, mint a hangszeren játszás vagy az éneklés - pl k-pop énekesek javát kiskoruk óta képezik őket az ügynökségek napi 8 énekórával.
Nincs benne semmi misztikus, azért látod így, mert nem értesz hozzá.
válasza:Minden művész (ideértve a zenészeket is) ugyanolyan átlagos ember, csak egyrészt van egy vele született affinitása és érdeklődése az adott művészeti ág iránt, másrészt rengeteg tanulás, gyakorlás és munka után eljutott egy csodálnivaló szintre.
A művészeti ágakat nem érdemes nehézség szerint sorrendbe tenni, ugyanis nincs ilyen. Mindegyik más, egyik sem könnyebb a másiknál, illetve mindegyiket lehet mesteri fokon, illetve amatőrként is űzni.
Köszönöm válaszaitokat, tény, hogy más alkotóművész is "szerző". És előbb volt a szerző = alkotóművész jelentés, és ebből alakult szóösszetétellel a zeneszerző? Akkor csak én gondoltam, hogy a régebbi a zeneszerző, akire úgy tekintettek, mint aki "valahonnan" szerzi a zenét, és az előtag elhagyásával kiterjesztették volna a szó jelentését.
Kétségtelen, mindenkinek az a nehéz/lehetetlen, amiben nincs gyakorlata. Amatőr zeneszerző sincs kevesebb, mint amatőr festő, grafikus vagy író, költő? Egyébként íróból vagy költőből van több? Csak mert a költészet közelebb áll a zenéhez, ezért gondolnám különlegesebbnek, egyedibbnek.
Úgy vélem, a zenében talán nem is önmagában a vezérdallam motívuma a megragadó, hanem a teljes megszólalás hangzásvilága, amiben minden "emberfeletti" benne van, főleg ezt érzem úgy, hogy ilyet nem lehet megalkotni csak úgy, hogy egy tehetséges ember leül és kitalálja, de még úgy sem, hogy sokáig elmélyülten csiszolja. Pedig tény, hogy lehet. Csak ezt nekem elképzelnem olyan lehet, mint született vaknak a színeket, annak ellenére is, hogy hangszereken, főleg zongorán viszont szeretek játszani (de csak pár darabot tudok komolyabban, sőt azokat szívből-lélekből). Talán azért is nehéz a zeneszerzést elképzelnem, mert a zene előadása (persze miután már hallásból jól ismerem a darabot, és nagyon szeretném hangszeren sk. reprodukálni) egy szívós, racionális tanulási munka eredménye, sok-sok önismétléssel, mire elérem a sikerélményt, és ez félrevisz abban, hogy ezért a zene megalkotását is ilyennek képzelem el, miközben az bizonyára teljesen másmilyen?
válasza: válasza: válasza:Alkotó= szerző.
Eredetileg= szer(e)ző.
Rokonértelmű.
A zeneszerzés eredménye nem a “levegőből”, nem csak a képzeletből születik.
Matematika! A gondolat művészi kifejezése zenében. Erre rakódik a szerző/alkotó egyéni stílusa, egyeni gondolatvilága.
Hogy még jobban értsd: a zenével is festünk, mint ahogy a képnek is van ritmusa, sőt, zeneisége.
Ugyanúgy a költeszetnek.
válasza:6-os vagyok.
Ha az alkotó a mesterségének ( tehát összhangzattan, a klf műfajokban jártasság, a kl stílusokban jártasság) birtokában van, az nem elég.
Bizony kell a plusz, a tehetség! Kell az ihletettség. Ehhez szükséges az érzékenység, az egyéni adottságok, melyek alkalmassá teszik, hogy valóban művészit alkosson, ami a hallgatóból katarzist vált ki.
Vitatkozom az előttem szólókkal abban, hogy elég, ha tud valaki fogalmazni, elég, ha bô szókincse van, elég, ha tud kottát olvasni-írni.
Vannak, akiknek megszületik a fejükben a mű, de nem tudják leírni, kell nekik a segítség, aki pl meghangszereli a művet.
Kell a plusz, amit te “lehívásnak” nevezel.
De ez minden művészeti ágra érvényes. Még a színművészetre is.
Utóbbit a képzés és a mostanában dívó rendezési stílus elsilányítja. Megtanulnak klf kifejezési formákat és módokat, de az egyéniséget nem bontakoztatják ki.
Nincs egy Szirtes Ádám, egy Ruttkay, egy Básti, egy Sinkovits, Psota, Márkus, Dajka, Kiss Manyi, Garas, Kállai, Bubik, sorolhatnám hosszan.
Ma már iparodokat gyártanak a színpadokra, nincs egy egyéni mozdulatuk, hangjuk, kisugárzásuk.
Elérkeztünk a művész személyiségében rejlő pluszhoz, amit ha sikerül hozzáadni, kifejezni, s a befogadóban megtisztulást, katarzist kiváltani, akkor megérkeztünk az elvonthoz, a transzcendenshez, ami nélkül nincs művészet, csak “székláb faragás”, ahogy Madách is megfogalmazta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!