Milyen gyakran gondolsz az öngyilkoságra?

"Magammal nem foglalkozok túl sokat, nem sajnálom magamat, és még soha nem gondoltam arra, hogy nekem mennyire rossz."

Akkor te nem vagy depresszios, ugyanis a depresszios ember epp ezeket teszi...

16:45:

Mások előtt soha nem mutatom ki, hogy milyen a hangulatom. Titkolom. Próbálom mindig álcázni a hangulatomat, hogy ne lássák mások, hogy igazából egyáltalán nem érzem jól magam. Köszönetet, dicséretet szintén nem várok, sőt számomra nem sokat jelent. Ha mégis érkezik dicséret, képtelen vagyok örülni neki (semminek se tudok úgy igazán).

Számomra ebből következtetve is elég egyértelmű, hogy itt nem arról van szó, hogy sajnáltatni akarom magam. Ha így lenne, akkor felhívnám másoknak a figyelmét erre, és nem titkolni próbálnám. Nem?

Mindig bennem van a szomorúság, próbálom álcázni ahogy tudom, semminek se tudok örülni, mindig kívülállónak érzem magam, nincsenek céljaim, célokat találni se tudok,

pesszimista vagyok, majdnem minden eredmény amit elértem, közömbös marad számomra, folyamatosan fáradt vagyok, és 12-14 órákat is tudok néha aludni, folyamatosan szorongok, alvás közben is (legalábbis ezt jelzi a reggelente jelentkező állkapocs fájdalom). Mások előtt meg adom a szépet, és a jót, leplezem azt hogy rossz a kedvem, már csak azért is, hogy ők ne sajnáljanak engem, s esetleg nehogy ők is rossz hangulatúak legyenek miattam. Ez így megy már 10 éve.

Kezelni tudom, de gyógyítani nem. Orvosnak sem sikerült eddig, ha meg gyógyteákat ittam, vagy olyan antidepresszánst szedtem amit a doki írt fel, csak átmeneti volt a javulás. Eltart 1-2 hónapig, aztán megint ott tartok, ahol előtte. Csoportos foglalkozásokról szoc. fóbiám miatt menekültem. Pszichoterápia semmit se ért, csak arra volt jó, hogy a pénzemet bele öljem.

16:47: A depressziónak számos válfaja létezik. Nem mind ugyanaz. Nálam "unipoláris zavar"-t diagnosztizáltak. (melankólia)

13-16 éves korom között mindennap az eszembe jutott, és végül egyedül gyógyultam meg.

De tudjátok mi a legmegdöbbentőbb számomra az egészben? Hogy ha visszagondolok arra a három évre, úgy érzem, hogy egy évtized volt legalább, rengetegnek tűnik, amíg szenvedtem.

"mindig kívülállónak érzem magam" - igy erzel, mert ezzel vagy elfoglalva, vagyis, hogy mas mit gondol ROLAD, mert a szived melyen a vilagodban egyes egyedul te vagy es korulotted forog az egesz. Nem antidepresszanzst kell szedni, mert az tonkrevag, szemleletvaltasra van szukseged, hogy ne pesszimista es kudarckerulo legyel (a kudarckerulonek ket tipusa van te meg en - aki nem tud semminek orulni es nem vag bele semmibe es a masik, aki direkt tulvallalja magat, hogy eszrevegyek).

Van parod, van olyan ember, aki tud a gondjaidrol? Van, aki meghallgat? Ha nincs, szerezz, ne folytsd magadba. En sem sirtam masok elott, probaltam elfolytani, otthon minden nap sirtam, most meg 2 kezemen meg tudom szamolni, hogy az utobbi 5 evben az hanyszor fordult velem elo. Mi segit? A kornyezetvaltozas (teljesen uj helyen uj lappal inditani) es a szemleletvaltas, hogy lasd a jot az eletben es akkor orulni tudsz neki. De falra hanyt borso, amit most mondok, ha nem akarsz igazan megvaltozni. Tudom, mert konnyebb nem foglalkozni ezzel, hisz nehez valtozni, de megeri, nagyon is megeri!

"Csoportos foglalkozásokról szoc. fóbiám miatt menekültem."

Ez tipikus depresszios emberi vonas, hogy ilyen kifejezeseket aggatsz magadra, mint szoc. fobia meg a tobbi es nem veszed eszre, hogyha egyszer nem gondolnal ezekre (hogy neked fobiad van es ezert x meg y dolgot nem teszel), sokkal konnyebb lenne az eleted. A fobiat le lehet gyozni, sok a kifogas es szerintem nagyon introvertalt ember vagy, de ezen lehet segiteni, csak ahhoz nyitottnak kell lenned es elfelejteni a mostani gondolkodasmododat es mint egy szivacs, kinyilni az ujra, a pozitivra.