Miért olyan szemetek az emberek, hogy állandóan keresztbe tesznek a másiknak? Miért "bunkóznak" állandóan egymással?

Bu Macaristan, ahogy a török mondaná.

Tartok tőle, ez egy afféle nemzeti sajátosság nálunk ("Dögöljön meg a szomszéd tehene is" mondás is szépen megfogalmazta már régtől); nem véletlenül jegyezte fel a magyarokról egy velencei utazó már valamikor a 14-15. század környékén, hogy valami hihetetlenül hatalmas és befolyásos nép lehetne, ha nem belső intrikákra pazarolná gyakorlatilag minden erejét és idejét.

Vannak persze örvendetes kivételek, és nem is kevesen, de sajnos még mindig kivételek - vagyis kevesebben vannak, mint azok, akiket te leírtál a kérdésben.

És hogy mit lehetne tenni? Komplett népátnevelés. Csak az sajna nem igazán megoldható. Úgyhogy marad a normális baráti/ismerősi kör kialakítása, és minél kevesebb bosszankodás a többiek miatt.

Együttérzésem... Nálam az általános suli volt hasonlóan "komor", viszont gimiben már szerencsére rendeződtek a viszonyok, miután "kirostálták a selejtet" az osztályból, és ami megmaradt, abból egy nagyon jó kis közösség lett.

Szóval mondom, vannak azért rendes emberek is, szerencsére, elég sokan is, csak az össznépességhez képesti arányukkal van a baj.

Esetleg segíthet, ha eljársz máshova is, más társaságokba. Nem tudom, most is középsulis vagy-e még, netán egyetemista, vagy már dolgozol, de ha az általad rendszeresen frekventált helye(ke)n nem jó a társaság, lehet próbálkozni másutt, neten is lehet keresni közösségeket, fórumokat (chatet azonban nagyon _NEM_ ajánlom), ahol szintén jó emberekkel lehet ismerkedni (ha pl. szereted a rock/metal zenét, akkor rockerek.hu, ha a szerepjátékot, akkor RPG.HU, stb. ... biztos találsz olyan közösségeket, ahol a téged érdeklő dolgok adják a témát, és azt szintén kedvelő, rokon lelkekre találhatsz).

Ha meg minden kötél szakad, hát meg lehet fogadni Gyurcsány bácsi tanácsát: "El lehet menni!". Ajánlom pl. Svédországot, ahol még tényleg _EMBEREK_ élnek. Vagy Norvégia, Dánia, Izland, Finnország...

Különbség van aközött, hogy valakinek lelkiismerete vagy önbecsülése van, méghozzá abban, hogy kinek tartozik számadással az illető. A lelkiismeretfurdalás kondícionálás eredménye.

Aki lelkiismeretfurdalást érez, az valaki más elvárásainak próbál megfelelni, azaz képmutató és csak és kizárólag a közvetlen megtorlástól való félelem tartja vissza a pitiáner károkozástól.

Akinek önbecsülése van, az soha nem érez lelkiismeretfurdalást, mert a saját elvárásainak próbál megfelelni. Önbecsülést pedig csak úgy lehet kiépíteni, hogy az ember a saját maga által kitűzött célokat éri el.

Amellett, hogy ez nem könnyű feladat, mert a legtöbb ember sikertelen az életben, a szülők biztosítják is a bukást azzal amilyen értékeket adnak át a gyerekeiknek és ahogyan nevelik őket.

Például ha valaki azt mondja a gyerekének, hogy "rossz vagy" azzal kondícionálni próbálja, mint valami állatot amelyiktől nem lehet elvárni, hogy valaha is önállóságra képes legyen. Továbbá azt az üzenetet közvetíti a gyerekének, hogy az természeténél fogva el van cseszve, mint valami rosszul sikerült génkísérlet eredménye, holott valójában arról van szó, hogy a gyerek a számára legtermészetesebb módon viselkedik (aminek megvannak az okai).

A zéró önbecsülés irígységet szül, és mivel minden élőlénynek vannak vágyai, a szerencsétlen ember a saját sikertelensége ellen próbál védekezni azzal, hogy valaki másnak jól megmutatja a frankót - de persze még ha sikerül is sem halad előbbre, hiszen valaki más elismerésére van szüksége, nem a sajátjára.