Mi a jelen véleményed a gyerekkori "árulkodás"-nak nevezett tettről?

Az erkölcs, és úgy általában a társadalmi együttélés minden szabálya, nem egy velünk született dolog. Hanem tanulni kell, az adott kultúra szerinti módon és mértékben. A gyerekek még nem haladtak nagyon előre ebben a tanulásban.

Az árulkodásnak több formája van, pl.:

- A gyereket apró korától arra nevelik, hogy mindent mondjon el a szüleinek, ill. más felnőtteknek. Neki természetes, hogy mindent elmond, mert biztos benne, hogy ez a helyes. Aki titkolózik a felnőtt előtt, az gonosz, rosszat tesz, el kell árulni.

- A gyerek tudja, hogy a másik illetőt zavarja, ha a titkát kifecsegik, de szórakoztatónak tartja, ha ő mégis elmondja. Még nem alakult ki benne az az erkölcsi gátlás, hogy nem teszünk rosszat felebarátunknak csak azért, hogy szórakozzunk.

Az árulkodás szerintem a gyermeki lét természetes velejárója, viszont problémásnak látom, amikor a felnőttek semmiféle gátat nem szabnak neki. Persze érthető, hogy a szülő vagy a tanár a gyerek minden tettét figyelemmel akarja kísérni (elvégre felelős érte), azonban nem a gyerekek (osztálytársak/testvérek stb.) közti bizalom megingása árán kellene ezt megtennie. És főleg nem lenne szabad áulkodó kiskedvenceket kinevelni, akik aztán minden csip-csup ügyet kiteregetve egy igazán toxikus légkört teremtenek.

Saját emlékeimből kiindulva például értem, hogy a testvérem miért árult be, amikor megütöttem a szomszéd kisfiút, átfutottam egy forgalmas úton, csúfolódtam vele vagy kivertem a biztosítékot (szó szerint). De mondjuk azzal nem kellett volna a szüleinkhez rohanni, hogy ​egy leckét fekete golyóstollal írtam az iskolában kultivált kék helyett.

A szülőnek felelőssége van abban, hogy míg az előbbi esetekben elfogadja a "feljelentést", addig az utóbbiban elutasítja az árulkodást, aminek oka a rossz indulat, célja pedig a káröröm.

Ahogy az előttem szóló írta, a társadalmi szabályokat és az erkölcsi normákat tanulni kell. Az is egy erkölcsi norma, hogy minden piti ügy miatt nem avatkozom a más dolgába.