Hogyan lehet egy zárt közösségben (pld intézetben) úgy megalázni, hogy ne maradjon nyoma?
A kérdés persze csak elméleti, de biztos sokan hallottak olyan zárt közösségekről, ahol napi rendszerességgel zajlik csicskáztatás, a másik fejének a WC-be nyomása és hasonlók. Ezek gyakran évekig is eltartanak, miközben a nevelők (vagy őrök) esténként nem mindig vannak jelen, nem veszik észre, stb.
Tulajdonképpen "ötletelni" szeretnék, mi mindent lehetne elvileg, vagy mit szoktak úgy megcsinálni, hogy külsérelmi nyomok se maradjanak, meg egyértelmű bizonyítékok sem.
Talán filmek is feldolgoznak eféléket, nekem például rémlik olyan jelenet, hogy a gólyának vagy kopasznak szavalnia kellett, miközben a "közönség" kigúnyolta, megdobálta paradicsommal, stb. Vagy több féle intézetes, börtönös stb filmben valakit körbeállnak és lepisálják a fejét. Szóval ilyesmikre gondolok, ami nem kifejezett megverés, vagy testi sértéssel járó dolog, vagy 8 napon túl gyógyuló, hanem kifejezetten csak a megalázás a célja.
Tudtik ilyeneket?
Régen a seregben ha úgy akartak megruházni valakit, hogy azt se tudja, kitől mit kapott, akkor este rádobtak egy pokrócot, és úgy ütötték. Senki nem látott semmit, főleg a delikvens még azt se hogy hányan vannak... A durva pokróc tompított annyit, hogy nagyon durva külsérelmi nyom viszonylag kevés maradjon, azt meg már rá lehessen fogni hogy elesett a lépcsőn.
Ezt úgy hívták, hogy pokrócozás.
Lányok számító módon is értenek a lélektani hadviseléshez, és sunyin csinálják ki az
aldozatot
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!