Hogyan lehet egy zárt közösségben (pld intézetben) úgy megalázni, hogy ne maradjon nyoma?
A kérdés persze csak elméleti, de biztos sokan hallottak olyan zárt közösségekről, ahol napi rendszerességgel zajlik csicskáztatás, a másik fejének a WC-be nyomása és hasonlók. Ezek gyakran évekig is eltartanak, miközben a nevelők (vagy őrök) esténként nem mindig vannak jelen, nem veszik észre, stb.
Tulajdonképpen "ötletelni" szeretnék, mi mindent lehetne elvileg, vagy mit szoktak úgy megcsinálni, hogy külsérelmi nyomok se maradjanak, meg egyértelmű bizonyítékok sem.
Talán filmek is feldolgoznak eféléket, nekem például rémlik olyan jelenet, hogy a gólyának vagy kopasznak szavalnia kellett, miközben a "közönség" kigúnyolta, megdobálta paradicsommal, stb. Vagy több féle intézetes, börtönös stb filmben valakit körbeállnak és lepisálják a fejét. Szóval ilyesmikre gondolok, ami nem kifejezett megverés, vagy testi sértéssel járó dolog, vagy 8 napon túl gyógyuló, hanem kifejezetten csak a megalázás a célja.
Tudtik ilyeneket?
leköpködik az illetőt, belehamuznak a cigivel a szájába, pitiztetik térden állva, beletörlik a lábukat, lenyomják a földre hogy laposkúszásban közlekedjen, persze neki kell takarítania meg wc-t pucolnia vagy a többiek cipőjét
ilyenekre gondolsz?
4. Ez mind nyilvánvaló. Nem is továbbképezni akarom magamat. :D
Ezért írtam, hogy ez csak elvi kérdés persze.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!