Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Időnként furcsa, már már...

Időnként furcsa, már már X-aktákba illő esetekről számol be a sajtó, bennetek melyek maradtak meg az évek távlatából?

Figyelt kérdés
Időnként furcsa, már már X-aktákba illő esetekről kapunk híradásokat az újságok hasábjain, a TV-ben, vagy a rádióban, nem beszélve az internetről. Ezek olyan elgondolkodtató történések, amik már kiverik a biztosítékot, vagy szöget ütnek az ember fejébe, és sok esetben évek multán már hiába is keressük nyomukat az interneten, vagy a könyvtárak archivált újságjainak mikrofilmjein, egyszerűen eltűnnek, a múlt homályába vesznek, mintha nem is lettek volna. Egyedül hagyva az átlagembert azzal a kétségbeejtő érzéssel, hogy talán csak rosszul emlékszik, vagy netalán álmodta az egészet. Még nehéz is ezeknek utánanézni, mivel legtöbbször TV, rádió mondja be őket, így kevéssé van lehetőség az elhangzó nevek feljegyzésére, ami alapján fellelhető volna a történtek pontosabb leírása, vagy azok utóélete is elolvasható lenne. Bennem személy szerint 2 ilyen eset maradt meg, amikről különféle médiumokból értesültem, legtöbbjük ujság, vagy TV híradás volt. Az első eset emlékeim szerint az USA-ban történt, ahol egy távolsági buszon az egyik utas lefejezte egy késsel az előtte utazó másikat, mert az valamivel felidegelte őt utazás közben. A másik híradás egy német férfiról szólt, aki Németországban sehogyan sem tudott munkához, munkahelyhez jutni, egyszerűen nem kapott, és emiatt lényegében éhenhalt. A holttestét érdekes módon egy magaslesen találták meg, ott szenvedett ki. Később pályakezdőként felidéződött bennem ez az eset, és szintén attól rettegtem, mi lesz ha nem kapok munkát. Annál is inkább szorongtam, mert a lakóhelyem környékén szintén akadnak magaslesek.

2021. máj. 13. 02:38
 1/3 anonim ***** válasza:

"egy magaslesen találták meg"

Mivel ott élt nagyjából egy hónapot.

Közben naplót is írt.

Nem a véletlen vitte oda, szándékos volt.

2021. máj. 13. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
értem, és hol lehetne fellelni az eset leírását?
2021. máj. 13. 14:46
 3/3 anonim ***** válasza:
100%

Hát... nem nagyon tudok erre kulcsszavakat mondani.

Annyit tudok, hogy elveszítette a lakását és a munkáját, és elege lett a társadalomból.

Szépen berendezkedett ezen a magaslesen, és addig élt, amíg bele nem halt az éhezésbe.

Naplót vezetett róla, ahol a vége felé már lehetett látni, hogy nincs magánál.

2021. máj. 13. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!