Jövőre tényleg lesznek változások a levéltári kutathatóságban? Ki? Mikor? Hol? Miért?
Ennek semmi köze sincsen Orbán Viktorhoz.
Igen, lesznek változások a családfa kutatásra vonatkozóan. Eddig születésit 90, házasságit 60, halottit 30 év után lehetett kikérni kutatásra. Ezt most megemelték 90 évre egységesen, ami azért bosszantó mert a tudományos kutatók sem tudnak így a számukra megfelelő anyagban kutatni. Például, hogy hányan haltak meg a második világháború alatt egy adott területen. Tehát, ha családfát szeretnél kutatni még az idén menj.
A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat
ezt olvasd el
Köszönöm az erről szóló anyagra való hivatkozást!
Utolsó: ezt most hogy, meg he? Anyakönyvi hivatalban több okból sem lehet keresni valakit, aki pl 1845-ben született...
nem egészen
a levéltárosok, tudtommal úgy értelmezik a törvényt, hogy ha a bejegyzés bármely része 90 évnél frisebb, már nem kutatható az az adat
tehát, hogy a pl-nál maradjunk, meg akarsz nézni egy 1921-ben született személyt, nem teheted, mert feltehetően a születési akv-be bejegyezték, hogy 1999-ben meghalt, ami adat már a 90-éven belül van
ebben az esetben elvileg a levéltáros kikeresheti neked a születést, és megadhatja a születésre vonatkozó pontos adatokat, csak te nem nézhetsz bele- de hol lesz erre kapacitás?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!