Miért volt divat a szocializmusban a földgömb minden háztartásban ?
"a szocializmus idején mindenkinek volt otthon, nekünk is, mikor én is külön költöztem, persze eszembe sem jutott venni"
Akkor nekem sem.
Hanem most fogok, amikor mar van ket kisgyerekem, akik, ahogyan nonek, erdeklodnek a vilag irant.
Ha neked nincs gyereked, akkor ne vitatkozz ezen, ugysem fogod megerteni, miert veszunk pont most.
Nem baj kérdező,a tévhitek ellen nincs észérv. Felszínes hasonlóságok alapján sok mindent lehet összehozni, szerzőjük ragaszkodik ehhez, hiszen más nincs neki.
Te szerettél volna megtudni valamit állítólag. Ezért kérdeztél. És nem fogadsz el a magadétól eltérő álláspontot. Sőt, kioktatod az illetőket. Ezért szükségtelen neked válaszolni.
Na kérdező nekem meg volt földgömböm, pedig kétezres vagyok, sőt az öcsémnek még most is van. Az hogy neked, meg nekem mi volt csak anekdotikus érvelés, nem cáfol, vagy igazol semmilyen nagyszabású dolgot.
Szerintem az sem az ok, hogy így láthatták mekkora a USSR, hiszen a torzulás miatt lapos térképen még nagyobbnak is látszik, mint földgömbön, mivel nem az egyenlítőn van.
Szerintem is az internet az oka. Az pedig, hogy miért ezt használták térkép helyett, pedig úgy gondolom azért volt, mert ez helytakarékosabb, mint egy kiterített atlasz, lehet vinni magaddal egyik szobából a másikba könnyen, ha akarod és egyszerűen jobban is néz ki. Tehát volt egy divat aspektusa is a dolognak. Lehetett benne lámpa, fel is lehetett lógatni, lehetett benne tárolni dolgokat. Összességében egy előnyösebb és szebb megoldás. Az internettel viszont sokkal könnyebben és részletesebben meg lehet nézni a föld térképét, ha valakit érdekel valaminek az elhelyezkedése.
Most esett le a szocializmus (most nemzeti szocializmus) és a földgömb kapcsolata:
Tudom, lassú vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!