Nevelőotthonok - családtól anyagi okokból nevelőotthonba került fiatalkorú számára tuti pokol minden?
milyen állapotok uralkodnak mostanában ezeken a helyeken? van egy ilyen ismerős, és az a gyanúm h teljesen el fog veszni ezzel most akkor (14 éves), és eléggé úgy néz ki, h ez lesz.
valaki ismeri a körülményeket közelebbről? megköszönném
Legtöbb esetben kirakják őket nevelőszülőkhöz elég hamar. Legalábbis egy négy gyerekes anyukát ismerek akinek elvették mind a négy gyerekét és szét is választották őket, kettő van x családnál, kettő pedig y családnál. Szinte azonnal elhelyezték őket, mert rengetegen várnak örökbefogadásra. A gyerekek nem is találkozhatnak. Szörnyű sors, pedig már nem is olyan nagyon kicsik, fontos lenne, hogy együtt legyenek.
Egyébként igen, ha a nevelőszülővel nem ápol jó viszonyt, akkor 18 éves korára szó szerint semmije nem lesz, lehetősége sem lesz egy házra/lakásra, anyagi támogatásra, semmire.
Régen azonban, ha valaki nevelőotthonba került és nem került ki nevelőszülőkhöz 18 éves koráig sem, akkor az állam 18 éves korára adott neki annyi pénzt amennyiből kijött egy lakás(kb 25-30 éve volt ez). Ma már nem tudom van-e ilyen.
köszi. akkor kb vehető biztopsra h nevelőszülőkhöz kerül ... ha jól értem a dolgot. vagy nem tudom, pl milyen okok lehetnek, amiért esetleg mégse.
na meg ilyen esetben az még nagy kérdés, h az "eredeti" anyának ezek szeirnt nem is lesz többet joga h visszaszerezze a gyerekét? mert gondolom, nem fogják pl 1 év múlva visszavenni a nevelőszülőktől, ha éppen akkorra rendeződik az anyagi helyzete és mégis el tudja látni. hát számomra azért van itt kérdés bőven, csak ez így valahogy túl drasztikusnak tűnik.
Ha rendezödik a helyzet visszakapja gyerekeket. A nevelő szülö csak nevel nem örökbefogad az teljesen más elbirálás és követelmenyek alá esik.
Inkább azért adják őket családhoz,hogy megmaradjon a "komfort" érzet,a szocializácio.
Mert a törvény alkotó is tudja,hogy a nevelőotthon nem jó.
"Régen azonban, ha valaki nevelőotthonba került és nem került ki nevelőszülőkhöz 18 éves koráig sem, akkor az állam 18 éves korára adott neki annyi pénzt amennyiből kijött egy lakás(kb 25-30 éve volt ez). Ma már nem tudom van-e ilyen."
Ez marhasàg. Az állam cirka 500ezret adott abbol semilye lakást ne veszel. Az is akkor járt ha valaki végig bent volt. Állami gondozott vagy árva.
Ezt azért tudom mert volt 2 állami gondozott osztálytársam.
Az 12 éve volt.
18 évesen visszamehetnek a szülőkhöz, és akkor találkozhatnak is egymással. Generálnak egy kicsit több munkát a Gyámhivatalnak, de nem baj, mivel ők olyanok, hogy ugyan bevállalnak minél több munkát, de azzal minél kevesebbet akarnak foglalkozni. Rájuk fér egy kicsivel több valódi munka.
A gyereket ma már nem veheti el a Gyámhivatal anyagi okokból, anyagi okokból csak a szülő adhatja be a gyereket. Ekkor azonban, ha már nincsenek anyagi problémák, a szülő visszaveheti a gyereket.
köszi, de utolsónak: dede, éppen anyagi okokból akarják elvenni a gyerekét, és egyedül van, ügyvédre sincs pénze, ugye jellemző az állapotokra, hogy akit kirendeltek mellé ingyenes ügyvédet, az mér többször átvágta, és stb stb, igazi kis magyar valóság.
szóval annyi a kérdésem, tudsz erre esetleg jogszbályt, hogy is van ez az anyagi okokból igen vagy nem? ill. akkor milyen egyéb okokból? megköszönném
4. Vagyok. a cikk 4éves. 1200000 ből akkor sem lehetett lakást venni. Max valami nagyon zsákfaluban egy komfort nélküli lyukat.
28 éve 92ben akkor mondjuk lehetett valamit kezdeni vele de akkor nyilván kevesebbet kaptak. Jó lenne megtudni,hogy hogy jutott és milyen lakáshoz.
Mert ahogy osztálytársam fogalmazott abból a pénzből a sarokig nem jut.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!