Nektek van kedvenc magyar költőtök? Ha igen akkor miért pont ő?

Ady Endre a kedvencem, elsősorban, mert (sajnos) rengetegszer célba talál a verse, maximálisan igaza van. Javaslom a "Hőkölés népe" és a "Nekünk Mohács kell" című versek tanulmányozását. Nagyon sok dolgot előre látott...

Második Weöres Sándor. A gyerekversein nőttem fel, a "Ha a világ rigó lenne" kötete azóta is itt figyel a polcomon. Néhány verse pedig egészen szürreális - Robogó szekerek, Bolygó zápor. A Regélő nagyon jól megzenésítette a verseit!!!

Radnóti Miklóst is szeretem, bár a hexameteres verseit kevésbé komázom.

Előre leszögezem, hogy nem vagyok egy nagy irodalmár, nem tudok sokkal többet a költészetről, mint amikor még gimibe jártam. Így abszolút laikus, benyomásokon alapuló véleményt írok.

Mondanék egy Arany Jánost. Úgy gondolom, hogy "illik" egy romantika korabeli magyar költőt választani. Másrészt az általam ismert költők közül Arany János használta legszebben a magyar nyelvet szerintem.

És mondanék egy Ady Endrét. Őt azért mondom, mert úgy érzem, hogy egy húron pendülök vele. Ugyanúgy viszonyulok mind Magyarországhoz, mind Európához, mind a valláshoz, mint ő. Szeretem Magyarországot, de mégis az "ugart" látom benne. Szeretnék európai lenni, de közben mégis magyar vagyok. Illetve a lelkem mélyén ott van az igény a vallásosságra (én is református vagyok egyébként, akárcsak Ady), de őszintén szólva nem vagyok még úgy igazán hívő se.

XIX. századi klasszikus költők (a XX. századiak már nem annyira mennek át nálam a szűrőn).

Arany János, Kiss József, Reviczky Gyula, Vajda János, Gyulai Pál, Endrődi Sándor, Lévay József, Tompa Mihály, Ábrányi Emil

A többi: [link]

Szia

Uram atyám. Nekem is Radnóti a kedvencem, a 7. Eclogat sose tudtam sírás nélkül elolvasni.

S micsoda öröm, hogy van még az a hely, hol értik még a hexametert:)

Utána pedig Sajó Sándor is hatalmas kedvenc, főleg a Magyarnak lenni c. Verse miatt.

Persze a kortársak se rosszak, de azért pl. A nyugat költői tudták igazán nagyot alkotni - személy szerint így velekedek.:)

17/l

Igen, van természetesen.

Pilinszky János a legkedvesebb számomra. A későmodernség egyik legjelentősebb életművét alkotta meg. Költői nyelve a klasszikus modernség talajáról indult, beszédmódja, költészete sok tekintetben különbözik a vallomásos, közvetlen lírai hagyományoktól. Öntörvényű, szigorúan zárt költői világot teremtett, melynek fő témái a modern XX. századi ember elidegenedése, elmagányosodása, megváltás utáni sóvárgása. Képzeletét erőteljesen foglalkoztatja az üdvösség, a hazatalálás vallási gyökerű élménye. A lírai kifejezés lehetőségeit a minimumra redukálja, csupán az élmény magját közvetíti. Legalább annyi szerepet hárít az elhallgatásra, kihagyásra, mint a mondanivaló verbális megfogalmazására. Versei épp az elhallgatás többletével képesek esztétikai hatást kelteni.

Petőfi Sándor. Indokolni nem tudnám “szakmai” érvekkel, de az ő versei mindig lekötöttek, megmaradtak bennem és sokszor elég szélsőségesek a mondanivalói, mint pl: haza szeretet, szabadság, a természet szépsége, szerelem, élet, halál stb.. Rengeteg megszemélyesítést használ, hasonlatokat, melyek által mindig újabb és újabb értelmet nyernek a versek.

Radnóti Miklóst is nagyon szerettem a sulis éveim alatt, bár az ő versei nem igazán maradtak meg bennem, viszont amikor át vettük a verseit és az életét, emlékszem, hogy sok érzelmet megindított bennem.