Ti milyen szokásokra/dolgokra emlékeztek a kétezres évekből, amik mostanra eltűntek?
2000-től már DVD ment, akciós volt az Árkádban 50E-ért. :D Másolt lenezek tömkelege volt, beindult a torrentezés, és jött az 5.1 hangzás. Nem tudom mennyire tűntek el, de mi nem használjuk már.
Fent voltam az iwiwen, az nincs már.
Zöld Pardon, lett helyette a Budapest Park. Szinte ugyan az, csak a hely ahova tették, az nem.
Hm, nem tudom, annyira nincs olyan ami feltűnően hiányozna. Mások lettek helyette, és más is a hangulata a mai kornak, dehát így megy ez.
MSN :) És annak fejlődése. :D Vicces volt. Az internetes közösségi média kimerült annyiban, hogy iwiw, myvip, msn és g-portalok, különböző fandomokról.
Telefonok... 12 éves lehettem, mikor a barátnőm megkapta az első Samsung Corby-ját. Az első érintőképernyős, amit életemben láttam... Hát csúcs volt :)) Az is hatalmas döbbenet volt számomra, mikor az osztálytársam felment a gombos mobilján az internetre. :D
És ha már telefon, akkor elengedhetetlen volt a NYAKBA AKASZTHATÓ TELEFONTARTÓ. Rémesen nézett ki, de nagyon szerettük. :D
Én ennek baromira örülök amúgy, hogy valamennyire még tapasztalhattam az elektronikai cuccok fejlődését. Például emlékszem még, hogy milyen batár, gombos telefon volt az elsőm, most pedig ott tartunk, hogy ketté nyithatod a telefonodat, ha nagyobb képernyőre vágysz. (Samsung galaxy fold)
Nekem szokásom volt amúgy tömni magamba a Pirosmogyoróst, de már az is eltűnt. Ahogy az is, hogy 500 forintból vettünk két nagy gombóc fagyit, kókuszos tölcsérben. :)
A magnók, walkman-ek, hordozható cd lejátsztók, mp3-ak váltakozása, cd-k cserélgetése, rádió felvételek, filmek kazettán... Egy tv a háztartásban, amin mindig veszekedtünk :)
Valóságshow-k, szappanoperák nézése, késő este Anime plusz, másnap a suliban megbeszéltük őket. :)
Tinimagazinokból informálódtunk, de volt hogy csak az ajándék kellett az újságból :D
Gyüjtögettünk ezt-azt, mi például matricákat. Amiket írószerekben vettünk, mert akkoriban nem volt még divat az internetes rendelés. A csillogósok két, akár három sima matricát is értek. :)
A chips-es ajándékokat is gyűjtöttük, rengeteg tazoo-nk volt, ahogy Kinder figurákban is bővelkedtünk.
Tonna számra álltak a különböző Fekete Péter és a Memória paklik, nagyon szerettük őket.
Ahogy az asztali tetriszt is. :) De én imádtam a Tetris néven futott, szürke színű játékgépet is, amin futott vagy három játék :D A kedvencem volt.
Ahogy imádtam a sárga kazettás... Nem is tudom mi volt már ez, playstation? :D A piacon lehetett venni hozzá kazikat, amik vagy jók voltak vagy nem. xD
Ha már oda írtam egy XD-t, az emojik is mások voltak... Ma már ezek vannak: 🤣❤👌 de én még megértem ezeket: XD (L) (Y)
:D Hiányoznak.
Újságosnál szerintem nagyobb volt a választék, például én még emlékszem, hogy voltak Sailor Moon-os képregényeink, illetve sokkal több "vicces" füzetet és könyvecskét lehetett kapni.
Ha nagyon megerőltetem magam, biztos eszembe jut még valami...
Viszont ezek sajnos nem szokások, legalábbis java részük nem az. Inkább csak annyi a sztori, hogy éltünk úgy és azokkal a dolgokkal, amik akkoriban elérhetőek voltak és éppen a technika csúcsát jelentették. Akkoriban sokkal nagyobbak voltak a változások.
Például az öcsémnek nem olyan nagy cucc, hogy szét lehet nyitni a legújabb Samsung telefont. Ő már okosat kapott elsőre is. Én pedig majd' leestem a székről, mikor megláttam. :D Rögtön át is futott az agyamon, amit fentebb említettem a telefonokról. Szerintem nagyon izgalmas, hogy onnan idáig jutottunk.
Huuu, mindenekelőtt öltözködés, csípő gatya, nagy csatos övek, boka alá lógó bőszárú nadrág (olykor trapéz), deszkás cipő, vastag talpú papucsok, színes Lencsés szemüvegek, meg a csíkszemüveg 🤣
Vesco csizma, gumis derekú kabátok, ami szigorúan csak köldökig érhet, köldökpiercing, színes körömlakkok, spagetti pántos toppok, pulcsira póló, fiúknak bő fazonú boxer, lányoknak kilóg a gatyából a bugyi, erős sminkek, nagy fényes ékszerek, vékony szemöldök, na jó ebből legyen is elég.
My VIP, IwIw, MSN, Hotmail, Citromail (bár ez lehet, hogy még most is van), első találkozások a Youtube-bal, megszállottan Fansite-ok olvasgatása, olyan magnó ami már CD-t de még kazettát is játszik, mp3 lejátszó (nekem még az a kapszula alakú volt), kinyithatós motorola, gombos telók, infra, nagyon lassú Bluetooth,Bravo újság, Popcorn magazin, poszterek, utántölthetős grafit ceruza, mindenféle gagyi kínai cuccok, színes rugó, ami lesétál a lépcsőn, lézer, távirányítós kocsi, tamagucci, kvarcjáték, tetris, játékpisztoly, ami műanyag golyókat lő ki, walkman, pénz cukorka (és hozzá adagoló), vicces filmek, szuper jó mesék (nickelodeon, cartoon network stb), a zene csatornáknak még volt értelme (Viva, hőálló megálló stb), a rádiókba jó zene ment, jaaa és mindenki nagyon menőnek érezte magát, ha éppen a kedvenc zenéjét adták, nos, ódákat tudnék zengeni, de egyenlőre ez jutott szembe 😄
(Pez cukorka, adagolóval)
*szövegjavító
Akkoriban volt amúgy a Videoplay is, nem? :D Azt hiszem, az volt a neve. Az volt elterjedt a Youtube helyett.
Meg a Startlap.hu-n játszottunk, nem a gépre letöltött játékokkal :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!