Támogatnátok, hogy az orvosin legyen a jelentkezéskor pályaalkalmassági elbeszélgetés?
Amikor én érettségiztem, pont ugyanezt gondoltam, hogy minek a növénytan. (Az állatokat szetettem). Így négy év után már máshogy gondolkozom. Az érettségi arról szól, hogy meg tudsz-e tanulni sok és nehéz anyagot. Hiába nem érdekel, akkor is meg kell tanulni. Ha nem megy, nem érsz el elég pontot, nem kerülsz be. Nem vagy orvostanhallgató amíg nem vettek fel, ne gondolj úgy magadra.
Valami felmérés jó lenne, mert sok alkalmatlan van. De ezt csak elméleti síkon gondolom így, mert annyit fejlődik egy ember a 6 év alatt szerintem, hogy nehéz megállapítani, hogy melyik 18-19 éves "orvos alapanyag".
Nagyszüleim is orvosok, ők is mondták, hogy jó pár évfolyamtársukról gondolták, hogy nem ide való. Szóval régen sem volt ez másképp😃
Az emelt érettséginek nem az a lényege, hogy az ott megtanultakat majd az egyetem hasznosítsd, hanem megtanít TANULNI és jó esetben logikusan gondolkodni.
Semmi haszna nem lenne, ha az orvosira jelentkezőknek csak az embertant kellene tudni, mert az első féléves anatómia anyag önmagában nagyobb, mint az egész középsulis biológia. És ha nem tanulsz meg fokozatosan az évek során egyre több anyagot megtanulni, akkor szarra sem fogsz menni az egyetemen.
Sokan képtelenek felfogni, hogy a középiskolában azért tanulnak ennyi - szerintük felesleges - dolgot, mert ezzel tanulják meg azt, hogy hogyan kell egyre nagyobb anyagmennyiséget elsajátítani. Az agy edzése a tanulás. Ez ugyanaz, minthogy nem fogsz tudni elsőre maratont futni, ha még 2 km-t se futottál soha életedben....
Teljesen értelmetlen. Akinek van annyi esze, hogy bejusson egy orvosi egyetemre lesz annyi esze is, hogy megtévessze azokat akik a kérdéseket felteszik és olyan válaszokat adjon amikkel megkapja a megfelelt minősítést.
Aminek esetleg lenne értelme az valami ajánlás osztályfőnöktől vagy igazgatótól. Ők ismerik a diákokat, és ha egy nárcisztikus erőszakos vagy empátiára képtelen, de jól tanuló diákról van szó, akkor ők tudnának esetleg felvétel ellen szólni. Bár ez megint más problémákat vetne fel.
Sajnos nekem is vannak olyan évfolyamtársaim akiket egyáltalán nem érdeklik a betegek, undorodnak az idősektől és nárcisztikus magamutogatóan viselkednek vagy felvágnak a vélt vagy valós presztizsükkel.
Szerintem olyan "egyetemre" jár ami tényleg könnyebb,mint egy nevesebb gimnázium. Nekem is sok ismerősöm van így, hogy "egyetemre" jár, mellette dolgoznak, programoznak, randiznak, vizsgaidőszak meg megvan másfél hét alatt. Jegy beiratásokkal több idő elmegy, mint vizsgákkal.
Egy normális szak szerintem összehasonlíthatatlanul nehezebb mint egy nevesebb gimnázium.
18-19! Ti elolvastátok egyáltalán, amire reagáltam, és írtam?
Eleve, hol írtam egy szót is arról, hogy ki milyen egyetemre jár, végig arról volt szó, hogy lehet-e fejleszteni a memóriát. Én arra reagáltam, mondjuk ha ez eddig nem esett le eztán se fog, de azért megpróbálok segíteni:
akkor a gyöngébbek kedvéért javasolt olvasási algoritmus!
12-es válasz!
13-as válasz a reakcióm!
utána 15-ös
16-os válasz a reakcióm.
" De már az is abszurd feltételezés, hogy gimiben 50 oldalt szó szerint kellett tudni, egyetemen meg a lényeget? 😀 Na ne vicceljünk már."
Nem nem abszurd csak gondolom még életedben nem vizsgáztál egyetemen. A középiskolai tankönyveket úgy írják, hogy minden mondatnak van jelentősége pont azért, mert egy eléggé lecsupaszított központilag megírt anyagról beszélünk. Az egyetemen ajánlott olvasmányok vannak, aminek a lényegét a hozzá kapcsolódó előadásokon is elmondják. A vizsgákon ezt a lényeget kérik vissza, és nem sok-sok-sok ezer apró betűt. Egy egyetemi vizsga tétel egy jegyzetben megvan 3-4 oldal. Ebből a vizsgára írt jegyzet, ami már elég egy jó vizsgához meg fél oldal.
Emiatt van az, hogy a stréber gimisnek nehezebb megtanulni 50 oldalt, mint egy egyetemistának 200-at. Mert az egyiket szó szerint kell tudni, a másiknak meg a lényegét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!