Villamosmérnök, földmérő vagy műszaki menedzser szak?
Leginkább olyanok válaszát várnám akik ezeken a szakokon tanulnak.
Szóval felvettek egy céghez dolgozni, ahol már három éve dolgoztam. Villanyszereléssel, közvilágítással foglalkozó cégről van szó, ahol én project asszisztensként dolgoztam, elég sok mindent csináltam, jegyzőkönyveket, geodéziát, cad programot nagyon jól ismerem stb. stb...
Most eljöttem szülési szabadságra és azt kérte a főnököm hogy itthontartózkodásom alatt döntsem el a fent említett szakok közül melyiket szeretném elvégezni. Mert ugye a szakmai része megy a dolognak
de itt a bibi, általánosságban ilyen programozás nulla, matekból végig 2-3 szint között voltam iskolai pályafutásom alatt, nem megy hiába érdekelne bármelyik szak, iszonyatosan félek a matektól és tudom mekkora követelmény.
Fizika ment, azzal nincs problémám,de matekból folyamatosan leblokkoltam, hiába mentek a képletek gyakorlatban nem tudtam kiszámolni semmit kb.
Így felesleges belevágni ebbe igaz? Vagy valahogy össze tudnám magam szedni matekból?
A másik hogy ezt gyerek mellett hogyan lehetne kivitelezni? A levelező szakról tudtok mesélni? Hétvégente van igaz?
Illetve a három közül melyiket lenne érdemes elvégezni?
Mindháromhoz van némi közöm igazából..
Hát fizetés meg munkák alapján szerintem:
1. villamosmérnök
2. mű menedzser
3. földmérő
Az elsőért biztos, hogy cserébe a legtöbbet is kell gürizned. Programozás, matek, fizika meg minden.
Szerintem a mű menedzser a legkevésbé matekos a 3 közül, de szerintem ettől függetlenül elhelyezkedés meg fizetés szempontjából így is többet ad a földmérőnél.
Azt, hogy levelezőn hogyan lehet kivitelezni azt nem tudom, erről nincs információm.
Matekból annó én is elég rossz alapokkal értem mérnöki szakra és hát ez látszott is. Először buktam belőle. De nem adtam fel, hanem elkezdtem még többet foglalkozni vele és eljártam mellé külön órákra is ahol valahogy úgy, hogy csak nekem magyaráztak sikerült megértenem a dolgokat. Meg mondjuk elég jól leadták zh-k vizsgák előtt a lehetséges típus feladatokat.
Utolsó matekra már súroltam a jeles szintet :D
Igen sejtettem hogy a villamosmérnöki a legkifizetőbb, több kollágám is ezt a szakot végezte, és ugyanazt csinálom mint ők, de a matektól ráz a hideg is, szörnyű páldafeladatokat láttam és azt se tudom hogy hozzam fel magam arra a szinte, mert valahol a logaritmusnál elakadtam még anno 11.ben
Műmenedzser szimpi de azt mondták nagyon lenézik aki itt tanul mert se mérnök se gazdaság, hanem úgy a kettő közt a nagy semmi
Bár ez lényegtelen mert ugyanahhoz a céghez megyek vissza..
Valóban a villamos jobban tetszik, de nagyon fel kéne magam hozni hogy bentmaradjak stb..
Ne a matektól félj, az a legkönnyebb, ha a teljes képzést nézem.
Egyébként szoktam látni fiatal anyukákat vizsgákon, szóval lehet csinálni. Legalábbis ők megoldják valahogy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!