Hogy tudsz átlendülni a kudarcon?

Szívesen mondanám, hogy valóban szar ember vagy, de sajnos egy kudarc miatt (pláne egy egyetemi vizsga miatt) sajnos (még) nem tehetem...

Kérdésedből kitűnik, hogy önértékeléseddel van gond, mivel hozzákötöd önmagad megítélését egy célhoz amit (még) nem értél el, ez lelomboz, elszomorít, de mivel a cél alapvetően jó és a teljesítmény pedig nem mérőfoka az ember jóságának ezért sajnos nem szaremberezhetünk le téged emiatt...

A kudarc valójában jó.

Önismeretre tanít. Csak így fogod tudni megtanulni, hogy hol vannak a gyengéid, mire kell figyelned, mibe kell több energiát tenned. Mindenkinek máshol vannak ezek a határok és hangolandó paraméterek, de akit soha semmilyen kudarc nem ér (vmi szerencse folytán vannak ilyenek, sőt lehet eddig te is ilyen voltál), azokat majd földhöz vágja egy apró kudarc is (mint pl. egy analízis vizsga). Akit meg sok kudarc ér, azokat a legnagyobbakat is simán átvészelik... Életed minőségét tekintve mit fog jelenteni hosszú távon ez a kudarc? És mit fognak jelentei az ebből szerzett tapasztalatok, önmagadról levont következtetések? Hosszú távon neked sem az analízis teljesítése a célod, hanem hogy boldogabb/gazdagabb/okosabb stb. legyél, az analízis csak egy eszköz, amit majd teljesítesz...

Nem az a baj, hogy elbuksz, hanem az, ha elbuksz és nem tanulsz belőle. Azért esünk gödörbe, hogy megtanuljunk kimászni belőle. Ha ennek ellenére legközelebb is hagyod elbukni azt ami neked fontos az már baj, de még az is sokat el fog árulni neked önmagadról.

A kudarcot legyőzni amúgy meg nem nehéz. Egy szabályt kell csak jól ismerni hozzá, ez pedig az, hogy elég csak eggyel többször azt mondani önmagadnak, hogy újra próbálod, mint ahányszor eddig elbuktál. Lehet, hogy kicsit másképp kell majd újrapróbálnod, mint azelőtt.. Az az egy pedig igazán nem egy nagy szám.

Szia!

Én az egész szakválasztásomat csesztem el. Így egy gap year közepén vagyok..azt hallom mindenkitől, hogy jaj a vizsgaidőszak, ez-meg az meglett, tök jó, végre átéltem ezt is stb. Én meg itthon ülök és várom hogy teljen az idő.

Annyira bántott az elején, hogy mindenki halad egy úton, beszélnek a fejem felett én meg egy "nagy nulla vagyok".

De mára felfogtam, hogy ennek így kellett történnie. Nem csesztem el az életemet, ahogy te sem. Kezelni szerintem nem lehet. Át kell esned ezen az "önmarcangoláson" hogy utána rájöhess, hogy mekkora hülyeség volt és átértékeld az egész szituációt.

Egyébként, ha minden elsőre sikerülne és hihetetlen jók lennénk mindenből, miről mesélnénk öregkorunkban?

Utolsó vagyok.

Első kudarcélményem: ok nélkül megbuktam a forgalmi vizsgán.

Akkor sírtam, hisztériáztam, ilyen nincs. Nekem ne sikerülne valami elsőre?

Most már nevetek és nem bánom hogy így történt. Lehet rajta nevetni. :)

Kezelni nem ezt kell.

Szard le. A cél lebegjen a szemed előtt. Ehhez meg azt kell tisztázni, hogy valóban ezt a szakot akarod és itt? Ha igen akkor semmi nem állhat eléd, és igen meg tudod csinálni.