Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Teljesen tanácstalan vagyok....

Teljesen tanácstalan vagyok. Mit tehetnék? (Hosszú lesz, továbbtanulás, pályaválasztás)

Figyelt kérdés

Nagyon régóta szenvedek már azzal, hogy mit kellene tanulnom, mi érdekel.

20 éves leszek már hamarosan, és sok rossz döntést hoztam már iskola terén. Még középiskola elején kereskedelem-marketingre mentem (már ezt megbántam, hogy nem próbáltam meg a gimit), mert anya is ebben dolgozott, de 1 év után rájöttem, hogy váltani szeretnék, egyrészt az osztályom miatt is, másrészt meg mert épp abban az évben elindult egy vendéglátós szak abban a suliban, úgy gondoltam, hogy az jobb lesz. Az osztályom nagy részét itt sem szerettem meg végül, a szakot meg pláne nem. Volt minden nyáron szakmai gyakorlat, és nagyon megutáltam, rájöttem, hogy nem nekem való, ezt nem tudnám csinálni. Elvégeztem, mert nem akartam másodjára is váltani, meg amúgy sem volt semmi más ötletem. De nem szeretnék ebben dolgozni.

Szóval ezután elmentem egyetemre. Alig vártam, hogy végre kiszabaduljak a középsuliból, és azt tanulhassam, ami érdekel, meg teljesen más közegben lehessek. Szép lassan azonban ez az öröm is alábbhagyott. Most még ezen a szakon vagyok (lényegtelen, hogy mi), de nem tudom, hogy mit csináljak. Úgy érzem, hogy megint rosszul döntöttem, pedig tényleg érdekel ez a szak, de van egy matekos része, ami egyáltalán nem megy nekem. Valószínűleg nem is fogom tudni teljesíteni azokat a tárgyakat. Sajnos soha nem voltam jó a reáltárgyakból, a matek érettségimnek is már örültem, hogy a kettes meglett. Úgyhogy most nem tudom még, hogy mit fogok csinálni, de így mindenképp egy humán szakban gondolkozom, februárban újra szeretnék felvételizni, legalábbis ezen gondolkozom nagyon. Előzőleg ezen a szakon kívül még egy nyelvszakot jelöltem meg, ahova viszont nem vettek volna fel. Egy másik nyelvszak érdekel igazán, ez pedig a német, mert minden ezzel kapcsolatos dolgot szívesen tanulnék, német irodalmat, nyelvészet, országismeretet és más kulturális ismeretet, és a későbbiekben is szívesen lennék mondjuk szakfordító, műfordító, vagy ilyesmi. De sajnos sosem tanultam németül az iskolában, csak angolul. Idén, már az egyetemen el akartam kezdeni németül tanulni, de pechemre az is ütközött az óráimmal, így nem tudtam felvenni. Angolból is emelteztem egyébként, de az anglisztika annyira nem vonz. Szerintem azt is megbánnám, amikor már ott lennék.

Köszönöm, ha elolvastad, és nem tudom, hogy kihagytam-e valamit, úgyhogy kérdezzetek nyugodtan.



2018. nov. 3. 18:45
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
Mint germanisztika szakos hallgató mondom, hogy ne menj oda. Nem nyelvtanfolyam, aki meg jó németes annak felesleges. Ötöseim vannak tanulás nélkül...ott fogom hagyni. Olyan szakra menj ami ad is valami végzettséget nem csak "xy alapszakos bölcsész "-t.
2018. nov. 4. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
47%
Hiába csinálnád a fordítást vagy a tolmácskodást szívesen, ha 3+2 év tanulás után kezdőként nem lesz szinte semmi esélyed megbízást találni, hidd el. Azok kapják a munkákat, akiknek komoly tapasztalataik vannak. A fordítás pedig egyébként is nagyon rosszul fizet - én egyszer egy kiadónak fordítottam néhány fejezetet egy szakkönyvből, és amikor utólag kiszámoltam, hogy a kapott összegből milyen óradíj jött ki, a diplomás minimálbért sem kaptam meg. Sok a eszkimó és kevés a fóka ezen a területen, ez pedig lenyomja a béreket. Még egyszer mondom, ne vesztegess el öt évet az életedből egy valószínű zsákutcáért. Nézz körül a felsőoktatásban induló szakok között, hátha valami megtetszik, ami eddig eszedbe sem jutott. Ha annyira oda vagy a nyelvekért, akkor esetleg fontolj meg egy angol-német tanári szakpárt, mert bár a pénz nem fog felvetni ettől, legalább biztosan el tudsz helyezkedni vele, s mellette esetleg próbálgathatod a szárnyaidat másodállásban fordítóként. Ha pedig ez utóbbi nem jön be (ami valószínű), akkor mindig marad egy biztos megélhetési háttered.
2018. nov. 5. 03:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:

Hiába pontozza le mindenki az isztikákat szidó kommenteket, igazunk van. Nem feltétlen neked szól, akárkinek aki ide téved és ilyen elhatározása van.


Én ezen a szakon tanulok, most iratkozok ki! Hihetetlen haszontalan óráim vannak, még a tanárok is mondják, hogy hülyék voltunk idejönni.

Nem azt mondom, hogy KÖNNYŰ. Mert nem az. De felesleges energiabefektetés.


Na de mégis mi?


- elemezgess német novellákat elvont tanárnővel aki még abba a mondatba is hogy "Az ég kék" belemagyarázza hogy ezzel akarta kifejezni a költő a katarzisélményét.

Másszóval meg fogod tanulni az alliterációt és társait németül. Ami mint tudjuk, minden sikeres karrier alapja.

Kölcsönözheted Goethét a könyvtárból.


- tanulj meg olyan nyelvtani szabályokat, amiket a németek már 10-20 éve nem használnak, némettelen, de tanuld meg, egy hiba, egyes!


- hallgass elvont előadókat arról hogy mi a kapcsolat egyén és társadalom között, meg elmélkedjünk az élet értelméről németül.


- ülj be anyanyelvi némettanárok óráira, akik azt hiszik hogy két szót se tudsz megszólalni és még azt is kiírjátok hogy das Auto.


- filozófia, nyelvtudomány, szociológia, magyarul.


Hidd el, amíg nem tudod mi az a nyelvészet, ne mondd hogy érdekel!!


Elvégzed az egyetemet:


▬ Gratulálok, itt egy papír, ami felsőfokú nyelvvizsgát ér és xy szakos bölcsész vagy.

▬ Az mi?

▬ Továbbtanulhatok tanárnak vele?

▬ Nem.

▬ Tolmácsnak?

▬ Ha épp felvesznek a mesterképzésre, nem 100%.

▬ Akkor?

▬ Passz, de elmehetsz nettó 120-ért irodai asszisztensnek. Ha felvesznek.


Interneten tájékozódtam de ott a fele se igaz annak amit írnak. Így hát én is beleestem a csapdába.

Olyan szakot válassz, ami AD valami szakmát! Mert ez nem ad semmit! Mintha 3 évig magyar és németórára járnál.

Egy OKJ-val többre mész.


Ha tolmács akarsz lenni, azt AKÁRMELYIK alapszak után elvégezheted. De ne nyelvi alapszakkal. Higgy nekem.

2018. nov. 6. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:
Utolsó , én ezt értem, de akkor valami konkrétat is mondj, hogy mit kéne akkor hogy tanuljak. Abszolút, maximálisan, meg nem tudom még hogy hangsúlyozni, hogy csak a humán területek jöhetnek szóba. Kipróbáltam a matekost is, mert azt mondták, hogy csak egy kevés van, meg nem olyan nehéz. De nekem az. És sok is. Úgyhogy gyakorlatilag csak a btk jöhet szóba. Meg ez is érdekel, ha ez bármit számít. Pszichológia, jogász kihúzva, mert esélyem se lenne bekerülni. A pedagógia sem az én pályám, mert egyrészt egyáltalán nem is vonz, másrészt nem tudnék mondani minden nap kiállni, és beszélni folyamatosan. Szóval akkor most mi legyen?
2018. nov. 6. 13:19
 15/17 A kérdező kommentje:
-mondani
2018. nov. 6. 13:20
 16/17 anonim ***** válasza:
Esetleg valamilyen társadalomtudomány jöhet még szóba, amely egy árnyalattal jobb a bölcsészetnél a munkaerőpiacon. Mit gondolsz például a szociálpedagógiáról, amely alapvetően gyermekvédelmi hivatali munkát jelent a legtöbb esetben, és egyáltalán nem kell kiállni beszélni? Utána pedig ha tetszik, mesterképzésen továbbmehetsz szociálpolitikára vagy szociális munkára. Persze ezekhez kell empátia és jó személyes kapcsolatteremtő képesség, és bele kell nyugodni, hogy sosem lesz sok pénzed. Viszont az legalább biztosan. Germanisztikával sajnos ez sem garantált.
2018. nov. 6. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

Engem nagyon érdekel, hogy most milyen szakon vagy:)

Szerintem kutakodj az okj-s szakmák között, csudajók vannak, csomó olyat találtam, amit nem is gondoltam volna, hogy lehet tanulni. Én idén kezdtem az egyetemet, de nagyon nem az én világom ez a szak.. boldog lennék, ha lenne diplomám, de most úgy néz ki, hogy az élet azt hozta nekem, hogy az okj-s oklevéllel kell egyelőre megelégednem. Igyekszem nem kevesebbnek érezni magam amiatt, hogy otthagyom az egyetemet. Szerintem te se maradj, ha nem megy. Az egyetemi matek már nem olyan, hogy sokat gyakorolsz, és menni fog.. ez egyszerűen olyan, hogy vagy van tehetséged hozzá, vagy el kell engedni.

2018. nov. 7. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!