Lemaradtam a jelentkezésekről, milyen lehetőségeim maradtak?
Teljes mértékben beismerem, hogy én vagyok a hibás, én tehetek erről, és későn kaptam észhez. Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy ne rúgjatok belém emiatt, már így is pocsékul érzem magam, és egész éjszaka pánikoltam. Köszönöm.
Itt állok éretségivel, és fogalmam sincs hogy mit szeretnék csinálni. Az OKJ-képzéseket nem igazán értem (amelyik intézménynek írtam, azok közül nem indított egy sem ingyenes képzést, a többi - ami jogilag megfelelő lett volna - az mind olyan volt, mint például bányász vagy autógyártó, ami nőként abszolút nem az én területem)
Most szó szerint nem csinálok semmit - nem dolgozom, nem tanulok - és ez így nagyon nem jó. Kezdeni szeretnék valamit magammal, de egyszerűen nem találok egy mentőkötelet.
Lehet hogy létezik egyértelmű megoldás, talán pont az orrom előtt, de annyira elködösült a pániktól a fejem hogy nem látom. Segítséget szeretnék kérni valakitől, aki kivülálló, hogy láttok-e esetleg valami lehetőséget, mert tényleg rosszul érzem magam.
Nagyon köszönöm a válaszokat, és tényleg köszönöm azoknak, akik megértenek - akár csak egy kicsit is.
Aki csak lehordani szeretne: nagyon kérlek, inkább lépj vissza, és keress egy másik kérdést. Tudom, hogy én vagyok a béna, épp eleget rugdostam magam emiatt, de ez nem segít, inkább tennék valamit.
Nem maradtál le semmiről. Először is: milyen lett az érettségid? Elég pontod lenne egy felvételihez? Ha nem, a feladat adott: készülni egy megismételt érettségire a szükséges tárgyakból. Ha elég pontod van, akkor:
1/ Keress munkát és dolgozz egy évet. A munka még soha senkinek nem tett rosszat.
2/ Keress egy egy éves OKJ-t és tanulj. Fotós? Szakács? Edző? Masszőr?
Köszönöm a gyors választ!
Az érettségim nem kiemelkedő, de nem is borzalmas.
Angolból van egy egész jó emeltem, és egy gyengécske emelt informatikám (olyan 50% körül)
Magyar - 5
Matek - 4
Töri - 3
(a jegyeim már nem annyira jók... de sosem buktam semmiből)
OKJ azért is lenne jó, mert félárva vagyok, és járna nyugdíj, de ha dolgoznék, akkor végül is ugyanott lennék anyagi szempontból.
OKJ-val kapcsolatban bevallom, hogy nagyon hülye vagyok, mert nem értem a pontos menetét. Tüzetesen átnéztem a listát az elérhető képzésekről, kiválogattam azokat, amikre jogilag jelentkezni tudok (illetve jelentkezhetek rá állami támogatással), és mind csak olyanok jöttek ki, mint a fentebb említett bányász képzés.
Az mondjuk lehetséges lenne, hogy dolgoznék egy évet, és utána - ezúttal időben, és 25 éves kor előtt - jelentkeznék OKJ-ra? Visszakapnám a nyugdíjas státuszt?
25 éves kor alatt ha nappali státuszban tanulsz és szeptemberben meg februárban tudod igazolni a nyufig felé az aktív jogviszonyodat, akkor kaphatsz ismét árvaellátást.
Én nálam volt, hogy passziváltam 1 félévet az egyetemen, arra a fél évre nem kaptam pénzt, de amint aktiv voltam és ezt igazolni tudtam, kaptam folyamatosan a lóvét tanulmányaim végéig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!